Felelnetek kell!

Két könyvre való anyag gyűlt össze, lassan 8 éve nincs bűnös. Ahogy igazságszolgáltatás sem! Ez Magyarország 2015-ben...2017-ben....

Címkefelhő
Feedek
Megosztás

A SZÖVETTANNAL, ÉS A DOKUMENTÁCIÓS KÖTELEZETTSÉGEKKEL FOGLALKOZÓ SZABÁLYOK DR IVÁNYINAK, DR JÓNÁSNAK, ÉS AZ AKKORI SZÜLÉSZETI OSZTÁLY VEZETŐJÉNEK CÍMEZVE ÁTTANULMÁNYOZÁSRA!!! HIÁNYOS TUDÁSUK PÓTLÁSÁRA.

0

Dokumentációs kötelezettség

VII. Dr Kovács Ferenc  gyakorlati és Műtétes Szülészet  Magyar orvosi Könyvkiadó társulat

1936

A helyes kezelés első feltétele a helyes kórisme.

XII. Kovácsy Zsombor  Egészségügyi jog  Semmelweis kiadó 2008.

XII/92old – 93old

A dokumentációs kötelezettség

A beteg vizsgálatáról és gyógykezeléséről az ellátást folyamatát valósághűen tükröző dokumentációt kell vezetni. Ld. 1997. évi CLIV. Tv. 136 paragrafus (1).

XII/237old

1978. évi IV. tv. 171 paragrafus

1978. évi IV. tv. 173/A. paragrafus

1978. évi IV. tv. 173/C. paragrafus

XX. Dr Schwarczmann Pál Ápolástan 1.kötet negyedik átdolgozott kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1972

XX/53old

Dokumentáció a betegre vonatkozó fontos tényeket rögzíti írásban. Ezeket a tényeket, adatokat nem csak magunk számára örökítjük meg de másokkal is közölnünk kell. Ezért arra kell törekedni, hogy minden dokumentációnk jól olvasható, világos, egyértelmű legyen. A betűk a számok a görbék félreérthetetlenek legyenek. Egy rosszul vagy egyáltalán nem olvasható utasítás, egy félrecsúszott láz-pulsus-görbe, egy tévesen elhelyezett tizedespont végzetes következményekkel járhat ezért minden ápolónőnek kötelessége- de saját, jól felfogott érdeke is-,hogy írása tiszta, jól olvasható legyen. De van az ápolónő dokumentációs munkájának olyan területe (pl. osztályátadás írásban , akár osztályátadó könyv, ápolási lap alapján ),ahol szűk helyen, kevés szóval mindent el kell mondani a betegről.

XX/54old

Az ápolónő dokumentációs munkájának két fontosabb területe:

  1. Lázlap vezetés
  2. Írásos osztályátadás

A lázlapot- amelyen az ápolónő és az orvos együtt dokumentál.

Az ápolási lap

Az ápolási lap rovatokra osztott nyomtatvány: a rovatok a legfontosabb teendőkre előre felhívja az ápolónő figyelmét, ily módon biztosítva, hogy semmit se feledjen el.

XXI. Dr. Silhavy Tibor 10. Kórtörténet

XXI/139old

A kórtörténet a beteg gyógyintézeti adatait tartalmazó okirat. A kórtörténet egymást szervesen kiegészítő részekből áll. Ezek:

1. a kórlap

2. a decursus lap ( a betegség lefolyásáról vezette lap)

3. a lázlap

4. az ápolási lap

A kórlapot és a decursus lapot az orvos, a lázlapot és az ápolási lapot az ápolónő vezeti. A kórtörténet tartósan megőrzendő okmány. Minden adata a rendőrség vagy a bíróság előtt hitelt érdemlő bizonyíték. Ezért pontosan, olvashatóan, a valóságnak megfelelően, javítások nélkül kell kitölteni.

XXI. Dr. Silhavy Tibor 10. Kórtörténet

XXI/140old

A lázlap a kórtörténet szerves része a lázlapon:

1. megfigyelt tüneteket

2. a vizsgálatok eredményét

3. a kezelési eljárásokat és a gyógykezelést tüntetjük fel

A legfontosabb cardinális tüneteket (pulsus, hőmérséklet, vérnyomás ) grafikusan ábrázoljuk. A pontosan és rendesen vezetett lázlap az ápolónői munka egyik fokmérője a jó lázlapról pillanatok alatt tájékozódhatunk a vizsgálati eredményekről és a beteg állapotáról.

A lázlapon átírásnak, törlésnek, utólagos javításnak helye nincs.

XXI. Dr. Silhavy Tibor 10. Kórtörténet

XXI/187old

A felsorolt objectiv és subjectiv tüneteket kell felismernie az ápolónőnek munkája során, a megfigyelését szakszerűen rögzíteni és továbbítani. Csak azt látjuk meg, amit tudunk.

XXXVII. Dr. Papp Zoltán Szülészet-Nőgyógyászati protokoll 2.Átdolgozott és bővített kiadás Golden Book Kiadó Budapest

XXXVII./308old

Adminisztráció. A szülészeti kórlap (benne a felvételi lelet és szülés alatt tett bejegyzések, az észlelőlap, a ctg regisztrátumok ) a szülést követően évekig megőrzendő. Segítségével a felvétel körülményei, a megállapítások, a szülés észlelése és lefolyása bármikor, később is egyértelműen megítélhetők. Fontos, hogy a bejegyzéseket mindenkor a vizsgálatot, diagnózist, véleményt, rendelkezést végző, illetve adó orvos olvasható írással az időpont ( dátum,óra,perc) megjelölésével tegye meg. Az észlelő lapot a szülésznőnek kell vezetnie. A lapon lehetőséget kell biztosítani az anyai és magzati állapotra, a szülés haladására vonatkozó mutatók bejegyzésére.

XXXVII./313old

A szülésznő kötelessége, hogy az orvosi előírásoknak megfelelően cselekedjék. A szülésznő tevékenységével a jogi, az etikai és szakmai szabályok szerint egyénileg is felelősséget vállal a munkakörében rábízott emberekért. Az orvosi és szülésznői tevékenységre, munkavállalásra vonatkozó érvényben lévő törvényeket, rendeleteket és szabályzatokat ismernie és alkalmaznia kell.

XXXVII./314old

Ha a dokumentumban hibát követ el ne radírozza ki, hanem áthúzással javítsa ki és a javítást aláírásával hitelesítse. A saját tevékenységét, annak elvégzése után dokumentálja az ápolási dokumentációkban. A feljegyzés legyen teljes és pontos. Műszakátadás alapelv.: A betegellátás folyamatosságát elősegítő műszakátadás a betegápolás folyamata során előforduló események, adatok, információk átadása és összevetése az ápolást végzők között. Felelős személy a műszakot átadó és átvevő szülésznő.   /315old/

Eljárás

Az átadás szóban és írásban betegenként történjék.

XL. Dr. Báder Andor Szülészet nőgyógyászat

Egészségügyi szakiskolák jegyzete   Medicina könyvkiadó Budapest 1958.

XL./118old/

A gyermekágyi láz annál eredményesebben gyógyítható, minél korábban kerül a beteg orvosi kezelésbe. Már az első tünetek jelentkezésekor hívjunk orvost. A gyermekágyi lázas betegségek túlnyomó többsége ma már eredményesen gyógyítható.

Értem én már a lényeget azt hiszem! A bíróknak a vádlottak, még nem adtak engedélyt az elítélésre. a tudományos alapok, nem magyarázhatják meg, hogy az eddig ismert orvosok, hogy lehetnek bűnözők, és sarlatánok. Megkérném a tisztelt szarháziakat, magyarul a vádlottakat, kérném szépen engedélyt adni a kedves bíróságnak, hogy a részükre tudományos alapon bizonyított tények alapján, mely kimerítette az emberölés fogalmát a részükre kijáró törvény által meghatározott büntetést kiadni engedélyezzék, hogy mielőbb vezekelhessenek a bűneikért, és ne haláluk után a nyugalomból kelljen visszatérniük, hogy eleget tudjanak tenni a törvény által előírtaknak! Csak egy gondolatmenet volt, a realitás talaján!! Én eléggé megalázónak tartom, ennek elviselését, a bíróság részéről, de ami igaz, az igaz!! Az eddigi eljárás jelenségei ezt igazolják!!

Mint olvasható a beadványban, ennek a három szélhámosnak az egyedüli védelme, hogy egy szakértőmet sem hagyják megszólalni, és mindezt bírói segédlettel teszik. Egyetlen támasztékom, az általam beszerzett 56 db szülészeti tankönyv, melyek egytől egyig igazolják az állításaimat, a vádjaimat. Kíváncsi leszek, A NAGY BERBIK, MIVEL JÖN ELŐ MEGINT, HOGY VÉDJE A MÁR GUSZTUSTALANNAK IS BÁTRAN MONDHATÓ MUNDÉR BECSÜLETÉT, MELY NORMÁLIS EMBEREK KÖRÉBEN MÁR RÉGEN NINCSEN! Erről árulkodnak a tankönyvek is.  EBBEN A BEADVÁNYBAN IS KÉRVÉNYEZZÜK A BÍRÓTÓL, HOGY A MINDKÉT FÉL RÉSZÉRŐL IS HIVATKOZÁSSAL ÉLŐ RÉSZLETEK  SZERZŐJÉT SZÓLALTASSÁK MEG. A FÉLELEM FOGJA ÁTITATNI BERBIK GATYÁJÁT, MERT ÚGY GONDOLOM, HOGY A KÖNYV SZERZŐJE NEM MEGY SZEMBE SAJÁT TANKÖNYVÉNEK TARTALMÁVAL, TEHÁT VÉGRE MEGSZÜLETNE AZ IGAZSÁG, HA A BÍRÓ EZT A BEADVÁNYUNKAT VÉGRE ELFOGADNÁ, ÉS NEM KERESGÉLNÉNEK TOVÁBB, MELLÉBESZÉLŐ, A TUDOMÁNNYAL SZEMBE MENŐ SZAKÉRTŐKET, A MUNDÉR BECSÜLETÉÉRT, Ennek a három sarlatánnak már becsülete régen nem volt, csak senki nem merte rájuk olvasni. Kapnak tőlem még különbeket is, ha szarháziskodnak továbbra is.

BERBIK VOLT AZ AZ EMBER, AKINEK EDDIG MINDEN SZAKÉRTŐMMEL GONDJA VOLT, AZ ÉLETE FOLYAMÁN MINDEGYIKKEL ELMONDÁSA SZERINT ÖSSZETŰZÉSBE KEVEREDETT. EZÉRT VÁLASZTOTTAM, AZ 56 TANKÖNYVET BIZONYÍTÉKKÉNT, HÁTHA AZOKBA MÉG NEM KÖTÖTT BELE. EDDIG AHÁNYAT HOZTAM, MINDEGYIK ELLEN VOLT KIFOGÁSA, ÉS TERMÉSZETESEN A BÍRÓ HELYT IS ADOTT NEKI. MAGYARUL, EDDIG MEGGÁTOLTA, HOGY BÁRMIFÉLE SZAKÉRTŐI SEGÍTSÉGEM LEGYEN A TÁRGYALÁSOKON. GONDOLOM EZ EGY BEVÁLT GYŐZELMI DOLOG SZÁMÁRA. Ő BESZÉL, MÁS HALLGAT., VÁLTOZNAK AZ IDŐK BERBIK ÚR!!!!
JELENLEGI PÁCIENSEINEK IS BÁTRAN DICSEKEDHET EZEKKEL A KIS POÉNJAIVAL, SZERINTEM ÉRTÉKELNI FOGJÁK!!!!
BERBIK már az első tárgyalások alkalmával kijelentette a tárgyaláson, hogy minden eszközzel akadályozni fogja, hogy nyerhessek! Mai értelmezésben ez úgy hangzik, hogy minden eszközzel megakadályozza, hogy az igazság nyilvánosságra jöhessen hivatalosan. BERBIK jegyzőkönyvbe mondta azt is, hogy az utólagos bejegyzésekkel tűzdelt orvosi lapjuk, így életszerű!!! Szerintem ezeket a dolgokat cinkosok nélkül nem tudta volna eddig elhúzni. Úgy gondolom, lassan elengedik a kezét, mert túl sok szart vegyít mindenki fejére .
Kedves Berbik Úr! Lát a jogszabályokban olyan kitételt, melyben előírják az utólagos bejegyzéseket, vagy előírják, hogy a kiszedett szerveket három napon keresztül a tűző napon hagyjanak, tartósítás, azaz formalinba helyezés nélkül??? Nálam ez a bizonyítékok eltüntetésének alapos gyanúja volna!!! Önnél ez hogy hogy nem így van??? Aztán az is érdekelne, hogy kinek a tudtával, vagy utasításával kerülhetett ki 4 különböző tartalommal rendelkező terhesgondozási könyv, mert hogy az eredetit elfelejtették visszaadni!!! Magyarul lenyúlták!!! Nem egyszerűbb volna becsületes munkát végezni, és akkor nem a joggal kellene törődniük, hanem csak a munkájukkal??? Vagy ha ez nem megy, egyszerűen eltakarodni a pályáról, és nem napokig bíróságokon kuncsorogni a felmentésekért!!! BERBIK ÚR!!! Az Önök orvosi lapjait sorszámozva, online gépekkel engedélyezném csak, melyek pontosan úgy működnek mint az online pénztárgépek. Egy külföldi semleges orvosi kamarával volna kapcsolatban! Ekkor az ismeretségét a zsebébe tehetné!! BERBIK ÚR!! Ekkor megtanulnának becsületesen dolgozni, vagy mindjárt az elején elbúcsúzhatnának a pályájuktól!!! Egy kis kiegészíteni való!! Aki végig olvasta ezt a bolg bejegyzést azoknak szól!! BERBIKBŐL NEM CSAK AZ I BETŰ HIÁNYZIK, HANEM SOK MINDEN MÁS AMIVEL EGY BECSÜLETES JELLEMES EMBER MEG VAN ÁLDVA!!!
Osztható ezerrel, és hozzá is lehet szólni!!!

Szövettan

XXXVII. Dr. Papp Zoltán Szülészet-Nőgyógyászati protokoll 2.Átdolgozott és bővített kiadás Golden Book Kiadó Budapest

XXXVII./592old

Szövettani feldolgozás

A jogszabály szerint minden műtéti beavatkozás során nyert anyagot „a korrekt szövettani diagnósis érdekében”, megfelelő fixálás, tárolás után az osztály számára kijelölt kórszövettani osztályra kell megfelelő dokumentációval haladéktalanul eljuttatni.

LI. . Árvay Sándor Fekete Sándor Lajos László Zoltán Imre Nőgyógyászat 3 javított kiadás Medicina Budapest 1957.

LI./20old/

Ha a méhűr üres a vérzés megszűnik. Méhűri mosást végzünk hideg vízzel. A curettage sohasem közömbös eljárás, fő veszedelme a méh átfúrása s a fertőzés. A méhnyálkahártyát szövettanilag vizsgáljuk.

------Dr. Zoltán Imre Szülészet Medicina könyvkiadó Budapest 1975.

/260old/

A gyermekágyas méhből távozó lepénydarabnak látszó szövetdarab természetét szabad szemmel biztosan felismerni nem tudjuk, ezért laboratóriumban szövettani vizsgálattal kell eldönteni, lepényrész vagy csak véralvadék a kiürült szövetdarab.

XLVII. Árvay Sándor Fekete Sándor Lajos László Zoltán Imre 5. átdolgozott kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1970.

XLVII./7old/

A kórisme felállításának egyik legfontosabb segédeszköze az előzmény (anamnesis) helyes felvétele. Kiegészíti az anamnesist a későbbi lefolyás pontos és részletes leírása a dokumentáció. Szükséges, hogy az adatokat azonnal feljegyezzük-az időpont pontos megjelölésével.

A nőgyógyászati megbetegedések általános tünetei: fájdalom, a vérzés, a láz.

------Dr. Jakab Ferenc A sebészeti szakmai kollégium irányelvei

/294.old/

Irányelv várhatóan jogi védelmet nyújt az intézetnek peres eljárások során amennyiben az irányelvet a dokumentációval bizonyíthatóan betartották.

A KISZEDETT SZÖVETEK, 3 NAPIG FIXÁLATLANUL, AZAZ FORMALINBA HELYEZÉS NÉLKÜL TÁROLTAK. eZ SZÁMOMRA A BIZONYÍTÉKOK MEGSEMMISÍTÉSE SZÁNDÉKKAL, HISZ MÉG SOK DOLOGRÓL FOGOK BESZÁMOLNI, MELYEK MIND A BIZONYÍTÁS LEHETŐSÉGÉT PRÓBÁLTÁK ELLEHETETLENÍTENI.

Dokumentációs kötelességek tankönyv szerint! Nem ahogy életszerű Berbik szerint, hanem a szabályok szerint!

0

BERBIK VOLT AZ AZ EMBER, AKINEK EDDIG MINDEN SZAKÉRTŐMMEL GONDJA VOLT, AZ ÉLETE FOLYAMÁN MINDEGYIKKEL ELMONDÁSA SZERINT ÖSSZETŰZÉSBE KEVEREDETT. EZÉRT VÁLASZTOTTAM, AZ 56 TANKÖNYVET BIZONYÍTÉKKÉNT, HÁTHA AZOKBA MÉG NEM KÖTÖTT BELE. EDDIG AHÁNYAT HOZTAM, MINDEGYIK ELLEN VOLT KIFOGÁSA, ÉS TERMÉSZETESEN A BÍRÓ HELYT IS ADOTT NEKI. MAGYARUL, EDDIG MEGGÁTOLTA, HOGY BÁRMIFÉLE SZAKÉRTŐI SEGÍTSÉGEM LEGYEN A TÁRGYALÁSOKON. GONDOLOM EZ EGY BEVÁLT GYŐZELMI DOLOG SZÁMÁRA. Ő BESZÉL, MÁS HALLGAT., VÁLTOZNAK AZ IDŐK BERBIK ÚR!!!!
JELENLEGI PÁCIENSEINEK IS BÁTRAN DICSEKEDHET EZEKKEL A KIS POÉNJAIVAL, SZERINTEM ÉRTÉKELNI FOGJÁK!!!!
BERBIK már az első tárgyalások alkalmával kijelentette a tárgyaláson, hogy minden eszközzel akadályozni fogja, hogy nyerhessek! Mai értelmezésben ez úgy hangzik, hogy minden eszközzel megakadályozza, hogy az igazság nyilvánosságra jöhessen hivatalosan. BERBIK jegyzőkönyvbe mondta azt is, hogy az utólagos bejegyzésekkel tűzdelt orvosi lapjuk, így életszerű!!! Szerintem ezeket a dolgokat cinkosok nélkül nem tudta volna eddig elhúzni. Úgy gondolom, lassan elengedik a kezét, mert túl sok szart vegyít mindenki fejére . 
Kedves Berbik Úr! Lát a jogszabályokban olyan kitételt, melyben előírják az utólagos bejegyzéseket, vagy előírják, hogy a kiszedett szerveket három napon keresztül a tűző napon hagyjanak, tartósítás, azaz formalinba helyezés nélkül??? Nálam ez a bizonyítékok eltüntetésének alapos gyanúja volna!!! Önnél ez hogy hogy nem így van??? Aztán az is érdekelne, hogy kinek a tudtával, vagy utasításával kerülhetett ki 4 különböző tartalommal rendelkező terhesgondozási könyv, mert hogy az eredetit elfelejtették visszaadni!!! Magyarul lenyúlták!!! Nem egyszerűbb volna becsületes munkát végezni, és akkor nem a joggal kellene törődniük, hanem csak a munkájukkal??? Vagy ha ez nem megy, egyszerűen eltakarodni a pályáról, és nem napokig bíróságokon kuncsorogni a felmentésekért!!! BERBIK ÚR!!! Az Önök orvosi lapjait sorszámozva, online gépekkel engedélyezném csak, melyek pontosan úgy működnek mint az online pénztárgépek. Egy külföldi semleges orvosi kamarával volna kapcsolatban! Ekkor az ismeretségét a zsebébe tehetné!! BERBIK ÚR!! Ekkor megtanulnának becsületesen dolgozni, vagy mindjárt az elején elbúcsúzhatnának a pályájuktól!!! Egy kis kiegészíteni való!! Aki végig olvasta ezt a bolg bejegyzést azoknak szól!! BERBIKBŐL NEM CSAK AZ I BETŰ HIÁNYZIK, HANEM SOK MINDEN MÁS AMIVEL EGY BECSÜLETES JELLEMES EMBER MEG VAN ÁLDVA!!!
Osztható ezerrel, és hozzá is lehet szólni!!!

Így illenék mint a képen, bár ennek is a jobb keze gyanús helyen van.

Dr Jónás László utólagos bejegyzése, és az eljárás folyamán eltüntetett eredeti ápolási lap, nem a korrektség, és a tiszta lelkiismeret mellett szól.  Mind ez történhetett DR Berbik István szülészeti osztály vezetése alatt. És még sok minden más is, amikre szintén még kitérek.

Dokumentációs kötelezettség

VII. Dr Kovács Ferenc  gyakorlati és Műtétes Szülészet  Magyar orvosi Könyvkiadó társulat                1936
A helyes kezelés első feltétele a helyes kórisme.
XII. Kovácsy Zsombor  Egészségügyi jog  Semmelweis kiadó 2008.
XII/92old – 93old

A dokumentációs kötelezettség
A beteg vizsgálatáról és gyógykezeléséről az ellátást folyamatát valósághűen tükröző dokumentációt kell vezetni. Ld. 1997. évi CLIV. Tv. 136 paragrafus (1).
XII. Kovácsy Zsombor  Egészségügyi jog  Semmelweis kiadó 2008.
XII/237old
1978. évi IV. tv. 171 paragrafus1978. évi IV. tv. 173/A. paragrafus1978. évi IV. tv. 173/C. paragrafus

XX. Dr Schwarczmann Pál Ápolástan 1.kötet negyedik átdolgozott kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1972
XX/53old
Dokumentáció a betegre vonatkozó fontos tényeket rögzíti írásban. Ezeket a tényeket, adatokat nem csak magunk számára örökítjük meg de másokkal is közölnünk kell. Ezért arra kell törekedni, hogy minden dokumentációnk jól olvasható, világos, egyértelmű legyen. A betűk a számok a görbék félreérthetetlenek legyenek. Egy rosszul vagy egyáltalán nem olvasható utasítás, egy félrecsúszott láz-pulsus-görbe, egy tévesen elhelyezett tizedespont végzetes következményekkel járhat ezért minden ápolónőnek kötelessége- de saját, jól felfogott érdeke is-,hogy írása tiszta, jól olvasható legyen. De van az ápolónő dokumentációs munkájának olyan területe (pl. osztályátadás írásban (ilyet a papírok között nem találni) , akár osztályátadó könyv, ápolási lap alapján ),ahol szűk helyen, kevés szóval mindent el kell mondani a betegről.

XX. Dr Schwarczmann Pál Ápolástan 1.kötet negyedik átdolgozott kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1972
XX/54oldAz ápolónő dokumentációs munkájának két fontosabb területe: 1. Lázlap vezetés2. Írásos osztályátadás
A lázlapot- amelyen az ápolónő és az orvos együtt dokumentál.     ( Nincs szinkronban az ápolási és dekurzus lap)
Az ápolási lap
Az ápolási lap rovatokra osztott nyomtatvány: a rovatok a legfontosabb teendőkre előre felhívja az ápolónő figyelmét, ily módon biztosítva, hogy semmit se feledjen el. 
XXI. Dr. Silhavy Tibor 10. KórtörténetXXI/139old
A kórtörténet a beteg gyógyintézeti adatait tartalmazó okirat. A kórtörténet egymást szervesen kiegészítő részekből áll. Ezek:1. a kórlap2. a decursus lap ( a betegség lefolyásáról vezette lap)3. a lázlap4. az ápolási lapA kórlapot és a decursus lapot az orvos, a lázlapot és az ápolási lapot az ápolónő vezeti. A kórtörténet tartósan megőrzendő okmány. Minden adata a rendőrség vagy a bíróság előtt hitelt érdemlő bizonyíték. Ezért pontosan, olvashatóan, a valóságnak megfelelően, javítások nélkül kell kitölteni.
XXI. Dr. Silhavy Tibor 10. KórtörténetXXI/140old

A lázlap a kórtörténet szerves része a lázlapon:1. megfigyelt tüneteket2. a vizsgálatok eredményét3. a kezelési eljárásokat és a gyógykezelést tüntetjük fel
A legfontosabb cardinális tüneteket (pulsus, hőmérséklet, vérnyomás ) grafikusan ábrázoljuk. A pontosan és rendesen vezetett lázlap az ápolónői munka egyik fokmérője a jó lázlapról pillanatok alatt tájékozódhatunk a vizsgálati eredményekről és a beteg állapotáról.A lázlapon átírásnak, törlésnek, utólagos javításnak helye nincs.
XXI. Dr. Silhavy Tibor 10. Kórtörténet
XXI/187old

A felsorolt objectiv és subjectiv tüneteket kell felismernie az ápolónőnek munkája során, a megfigyelését szakszerűen rögzíteni és továbbítani. Csak azt látjuk meg, amit tudunk.

XXXVII. Dr. Papp Zoltán Szülészet-Nőgyógyászati protokoll 2.Átdolgozott és bővített kiadás Golden Book Kiadó BudapestXXXVII./308old  2006.

Adminisztráció. A szülészeti kórlap (benne a felvételi lelet és szülés alatt tett bejegyzések, az észlelőlap, a ctg regisztrátumok ) a szülést követően évekig megőrzendő. Segítségével a felvétel körülményei, a megállapítások, a szülés észlelése és lefolyása bármikor, később is egyértelműen megítélhetők. Fontos, hogy a bejegyzéseket mindenkor a vizsgálatot, diagnózist, véleményt, rendelkezést végző, illetve adó orvos olvasható írással az időpont ( dátum,óra,perc) megjelölésével tegye meg. Az észlelő lapot a szülésznőnek kell vezetnie. A lapon lehetőséget kell biztosítani az anyai és magzati állapotra, a szülés haladására vonatkozó mutatók bejegyzésére.

XXXVII. Dr. Papp Zoltán Szülészet-Nőgyógyászati protokoll 2.Átdolgozott és bővített kiadás Golden Book Kiadó BudapestXXXVII./313old  2006.

A szülésznő kötelessége, hogy az orvosi előírásoknak megfelelően cselekedjék. A szülésznő tevékenységével a jogi, az etikai és szakmai szabályok szerint egyénileg is felelősséget vállal a munkakörében rábízott emberekért. Az orvosi és szülésznői tevékenységre, munkavállalásra vonatkozó érvényben lévő törvényeket, rendeleteket és szabályzatokat ismernie és alkalmaznia kell.

XXXVII. Dr. Papp Zoltán Szülészet-Nőgyógyászati protokoll 2.Átdolgozott és bővített kiadás Golden Book Kiadó BudapestXXXVII./314old  2006.

Ha a dokumentumban hibát követ el ne radírozza ki, hanem áthúzással javítsa ki és a javítást aláírásával hitelesítse. A saját tevékenységét, annak elvégzése után dokumentálja az ápolási dokumentációkban. A feljegyzés legyen teljes és pontos. Műszakátadás alapelv.: A betegellátás folyamatosságát elősegítő műszakátadás a betegápolás folyamata során előforduló események, adatok, információk átadása és összevetése az ápolást végzők között. Felelős személy a műszakot átadó és átvevő szülésznő.   /315old/
Eljárás
Az átadás szóban és írásban betegenként történjék.       (ilyen dokumentum a környéken nincs!)

XL. Dr. Báder Andor Szülészet nőgyógyászatEgészségügyi szakiskolák jegyzete   Medicina könyvkiadó Budapest 1958. XL./118old/

A gyermekágyi láz annál eredményesebben gyógyítható, minél korábban kerül a beteg orvosi kezelésbe. Már az első tünetek jelentkezésekor hívjunk orvost. A gyermekágyi lázas betegségek túlnyomó többsége ma már eredményesen gyógyítható.  ( Már 1958-ban is. )

XLVII. Árvay Sándor Fekete Sándor Lajos László Zoltán Imre 5. átdolgozott kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1970. XLVII./7old/
A kórisme felállításának egyik legfontosabb segédeszköze az előzmény (anamnesis) helyes felvétele. Kiegészíti az anamnesist a későbbi lefolyás pontos és részletes leírása a dokumentáció. Szükséges, hogy az adatokat azonnal feljegyezzük-az időpont pontos megjelölésével. A nőgyógyászati megbetegedések általános tünetei: fájdalom, a vérzés, a láz.
------Dr. Jakab Ferenc A sebészeti szakmai kollégium irányelvei/294.old/

Irányelv várhatóan jogi védelmet nyújt az intézetnek peres eljárások során amennyiben az irányelvet a dokumentációval bizonyíthatóan betartották.     (Csak ehhez a minimális szabályokat be kellett volna tartani!)

További szabályok, leckék Iványi doktornak, Jónás doktornak, és az értük is felelősséggel tartózó főorvosnak, Berbiknek!!!

0

A Szabályokat tankönyvi anyagokat azért rakom fel, mert ezekből a szabályokból, tankönyvi anyagokból semmi nem teljesült. Kékkel írva a saját hozzászólásomat olvashatják.

Orvos és szülésznő kötelességei

XIII. Lampé László  Papp Zoltán Szülészet Nőgyógyászat  Részletes Szülészet 2.  Egyetemi         tankönyv  Semmelweis kiadó  1992. 
XIII/201old
A gyermekágyasnak az első napokban orvosi felügyeletre, szakszerű gondozásra van szüksége. 
XVII. Papp Zoltán A szülészet Nőgyógyászat Tankönyve  2. átdolgozott kiadás  Semmelweis XVII/389old
A postplacentaris szak
A gyermekágyas 10-30 percenkénti gondos ellenőrzése a következőkre terjed ki:- Általános állapot- Hőmérséklet- Pulsus szám- Vérnyomás- Légzésszám- A méhfundus magassága, a méh konsistentiája (contrahártsága)- A has puhasága betapinthatósága- A húgyhólyag teltsége- Vérzés a hüvelyből- A gát és a vúlva állapota (haematoma? )

XVII. Papp Zoltán A szülészet Nőgyógyászat Tankönyve  2. átdolgozott kiadás  Semmelweis XVII/396old 2002.

Tennivalók postplacentaris szakban
Vulva elé steril vattát vagy gézlapot helyezünk, és 10-30 percenként ellenőrizzük a „postplacentaris szak” alfejezetekben leírtakat. Amennyiben minden vizsgált szempontot rendben találunk, a gyermekágyast két óra múlva osztályra helyezhetjük. Két óránál hosszabb ideig figyeljük a gyermekágyast, ha műtéti beavatkozásra vagy altatásra volt szükség.

XVII. Papp Zoltán A szülészet Nőgyógyászat Tankönyve  2. átdolgozott kiadás  Semmelweis XVII/497old 2002.

A retentio nem csak vérzést, hanem méhűri fertőzést is okozhat, és napjainkban ez a gyermekágyi sepsis leggyakoribb forrása. Ennek elkerülésére a placentát igen gondosan meg kell vizsgálni, és ha csak gyanú merül fel arra, hogy hiányosan távozott méhűri betapintást kell végezni kézzel, és a lepényrészt el kell távolítani. Lepényrész visszahagyása súlyos hiba. A visszamaradt lepényrész korai következményeként csaknem minden esetben méhűri fertőzés is fellép. Sőt septikus lázmenet alakul ki, a méheltávolítás mellett kell dönteni, mert csak így menthető meg az anya élete.

XVII. Papp Zoltán A szülészet Nőgyógyászat Tankönyve  2. átdolgozott kiadás  Semmelweis XVII/545old 2002.

Semmelweis kórszakalkotó felfedezése, hogy megtalálta  a gyermekágyi lázat okozó vérmérgezés eredetét és megelőzési módját, az antibioticumok vi-546oldal lágában sem veszítette el aktualitását. Amennyiben az asepsis és antisepsis szabályait nem követjük, a sepsis buerperalis ma is igen súlyos kórkép.

XVIII. Dr Báder Andor Szülészet nőgyógyászat Medicina kiadó 1959 Egészségügyi szakiskolák jegyzete        XVIII/61old
Gyermekágy alatt a szervezetben még a következő elváltozásokat figyelhetjük meg: A hőmérséklet általában nem emelkedik 37,2-37,5fok fölé, csupán közvetlenül a szülés után, a fokozott izommunka következtében, éri el néha a 38.fokot. Ennek komolyabb jelenősége nincs. A gyermekágy alatti magasabb hőmérséklet vagy tartós hőemelkedés fertőzés jele.

XVIII. Dr Báder Andor Szülészet nőgyógyászat Medicina kiadó 1959 Egészségügyi szakiskolák jegyzete        XVIII/113old

Szerencsés esetben a méhösszehúzódások a lepényrészt a méh faláról leválasztják és kilökik. Ha ez nem következik be, úgy erős vérzés esetében be kell hatolnunk a méhüregbe, ami annak a veszélyével jár, hogy a baktériumokat a vérerekbe préseljük. Ezt a veszélyes szövődményt a lepény szülés utáni gondos ellenőrzésével kell megelőznünk.

IXX.  Horn Béla-Zoltán Imre A szülészet tankönyve 4. változatlan kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1966       IXX/606old
Miután a gyermekágyi láz klinikai megjelenési alakjainak túlnyomó része enyhe tünetekkel jár, a gyermekágyban a fertőzés legkisebb jeleinek is nagy jelentőséget kell tulajdonítani. Ha pedig nem dönthetjük el, hogy az észlelt megbetegedésből megfelelő gyógykezelés nélkül milyen megbetegedés fejlődnék ki, idejekorán meg kell kezdenünk az antibiotikumos kezelést. Nyilvánvalóan még indokoltabbá teszi az antibiotikum-kezelés azonnali bevezetését súlyosabb tünetek jelentkezése mint pl. láz a szülés vagy vetélés alatt bármilyen fertőzésre utaló elváltozás a vérképben.

XX. Dr Schwarczmann Pál Ápolástan 1.kötet negyedik átdolgozott kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1972
XX/53old
Dokumentáció a betegre vonatkozó fontos tényeket rögzíti írásban. Ezeket a tényeket, adatokat nem csak magunk számára örökítjük meg de másokkal is közölnünk kell. Ezért arra kell törekedni, hogy minden dokumentációnk jól olvasható, világos, egyértelmű legyen. A betűk a számok a görbék félreérthetetlenek legyenek. Egy rosszul vagy egyáltalán nem olvasható utasítás, egy félrecsúszott láz-pulsus-görbe, egy tévesen elhelyezett tizedespont végzetes következményekkel járhat ezért minden ápolónőnek kötelessége- de saját, jól felfogott érdeke is-,hogy írása tiszta, jól olvasható legyen. De van az ápolónő dokumentációs munkájának olyan területe (pl. osztályátadás írásban , akár osztályátadó könyv, ápolási lap alapján ),ahol szűk helyen, kevés szóval mindent el kell mondani a betegről.

XX. Dr Schwarczmann Pál Ápolástan 1.kötet negyedik átdolgozott kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1972
XX/54oldAz ápolónő dokumentációs munkájának két fontosabb területe: 1. Lázlap vezetés2. Írásos osztályátadás
A lázlapot- amelyen az ápolónő és az orvos együtt dokumentál.
Az ápolási lap
Az ápolási lap rovatokra osztott nyomtatvány: a rovatok a legfontosabb teendőkre előre felhívja az ápolónő figyelmét, ily módon biztosítva, hogy semmit se feledjen el. 
XXI. Dr. Silhavy Tibor 10. KórtörténetXXI/139old
A kórtörténet a beteg gyógyintézeti adatait tartalmazó okirat. A kórtörténet egymást szervesen kiegészítő részekből áll. Ezek:1. a kórlap2. a decursus lap ( a betegség lefolyásáról vezette lap)3. a lázlap4. az ápolási lapA kórlapot és a decursus lapot az orvos, a lázlapot és az ápolási lapot az ápolónő vezeti. A kórtörténet tartósan megőrzendő okmány. Minden adata a rendőrség vagy a bíróság előtt hitelt érdemlő bizonyíték. Ezért pontosan, olvashatóan, a valóságnak megfelelően, javítások nélkül kell kitölteni. 

XXI. Dr. Silhavy Tibor 10. KórtörténetXXI/140old

A lázlap a kórtörténet szerves része a lázlapon:1. megfigyelt tüneteket2. a vizsgálatok eredményét3. a kezelési eljárásokat és a gyógykezelést tüntetjük fel
A legfontosabb cardinális tüneteket (pulsus, hőmérséklet, vérnyomás ) grafikusan ábrázoljuk. A pontosan és rendesen vezetett lázlap az ápolónői munka egyik fokmérője a jó lázlapról pillanatok alatt tájékozódhatunk a vizsgálati eredményekről és a beteg állapotáról.A lázlapon átírásnak, törlésnek, utólagos javításnak helye nincs.

XXI. Dr. Silhavy Tibor 10. Kórtörténet
XXI/157old

A pulsus és a lázgörbe kereszteződése mindig életveszélyes állapot változásra figyelmeztet, és ezért ezt az ápolónő azonnal köteles jelenteni. A hőmérőzés ideje. Reggel 7 és 8, délután 16 és 17 óra között hőmérőzünk. A lázas betegeket naponta legalább 4-szer-158old orvosi rendeletre különböző vizsgálatok és megbetegedések miatt 2 óránkét, esetleg óránként is hőmérőzünk.

XXI. Dr. Silhavy Tibor 10. Kórtörténet
XXI/162old

Pulsus-számolás.

Első feltétele, hogy a beteg nyugalomban, fekvő vagy ülő helyzetben legyen.Lásd Jónás vallomása 2008 szeptember 19. tanúvallomás.
Jónás vallomásában a folyosón sétálva mérte a pulzust, mely a kekurzus lapon is utólagos bejegyzésként szerepel, ezért tudta csak a másnap 03óra 35 -ös bejegyzés elé, középre besúvasztani. Írásszakértő által megállapított!!!  Ez a láthatóan 37,7 láz . Arra az időpontra Simon ápolónő vallomása szerint az ápolási lapon kontroll hőként írt 39,5 fok az igaz.  Tehát Jónás hazudik mint a vízfolyás!!!
XXI. Dr. Silhavy Tibor 10. Kórtörténet
XXI/186old

Milyen tüneteket jelentsen azonnal az ápolónő?
16. A hőmérséklet hirtelen emelkedése20. Hányás

XXI. Dr. Silhavy Tibor 10. Kórtörténet
XXI/187old

A felsorolt objectiv és subjectiv tüneteket kell felismernie az ápolónőnek munkája során, a megfigyelését szakszerűen rögzíteni és továbbítani. Csak azt látjuk meg, amit tudunk. 

XXIV.  Dr. Sándor Tibor A szülészeti és nőgyógyászati abc-je Medicina 1976.XXIV./47old
A lázas gyermekágyas vizsgálata és kezelése.
Az ügyeletes orvos esti vizitjénél is minden gyermekágyasnak tapintsa meg a pulsusát, nézze meg a fundus helyzetét és tekintse meg a gát sebét. Ha pedig a lázas a gyermekágyas, alapos, minden eshetőségre kiterjedő vizsgálatot kell végeznie. Ha az eddigiekben nem találta a láz okát, segíthet a hüvelyi feltárás a megfelelő esetben putrid folyást vagy a méhszájban mutatkozó lepényrész stb. észlelhető. Egyéb esetek-folyt.48old-ben hatásos antibiotikus kezelés, minden esetben méhösszehúzók adásával: a terápiát könnyebb esetekben a vérkép eredményétől függően, ha súlyosabb septikus esetről van szó a vérkép értékeitől függetlenül is transzfúziókkal kell kiegészíteni.

XXIV.  Dr. Sándor Tibor A szülészeti és nőgyógyászati abc-je Medicina 1976.XXIV./68old

Ha nem a vérzés a szövődmény, hanem toxamenia vagy extragenitalis betegségekkel szövődik a terhesség, mindig gondoskodni kell a szükséges konzíliumok elvégzéséről: Tehát a laboratóriumi és rtg.-vizsgálatokat el kell végeztetni. A műtét után a beteg állandó felügyeletéről kell gondoskodni. Ha nincs megfelelő szakszemélyzet, úgy az ügyeletes orvosnak magának kell a legszorosabb ellenőrzést ellátni, mert ő egyszemélyben felelős a beteg műtét utáni észleléséért. A segédszemélyzetet szigorúan utasítani kell ,hogy a beteg alól eltávolított véres lepedőt eldobni nem szabad, össze kell gyűjteni a vérzés mennyiségének megállapítása céljából. A keringés ellenőrzése: a pulsus száma, minősége, a vérnyomás 20-30 percenkénti mérése és regisztrálása elengedhetetlen.

XXVIII. Papp Zoltán Sürgősségi ellátás a szülészet-nőgyógyászatban Medicina könyvkiadó Rt. Budapest 2001.XXVIII/72old
A kézzel történő méhűri betapintás után a gyermekágyas eltérés nélküli esetekben is maradjon a szülőszobán legalább 4 órán keresztül. Fokozott felügyelet kötelező. 

XXVIII. Papp Zoltán Sürgősségi ellátás a szülészet-nőgyógyászatban Medicina könyvkiadó Rt. Budapest 2001.XXVIII/145old
Szülészeti nem vérzéses shockos állapotok
1. Életfontosságú szervfunkciók fenntartása 2. Septikus góc lokalizálása, ha lehet szanálása3. Antibioticum therápia4. A kezdeti antibioticum- kezelésnek minden valószínűsíthető kórokozót le kell fednie.

IXXX. Dr Graber Hedvig Az antibiotikum kezelés gyakorlata Második javított kiadás Medicina könyvkiadó Rt. Budapest 1993.IXXX./30old

3. A laboratórium szerepe
Sikeres munkához/klinika osztály és a laboratórium szoros együttműködése elengedhetetlen. A laboratórium viszont a feldolgozás gyorsaságával, jó módszerek választásával az eredmények helyes értékelésével és gyors visszajelzésével alapvető információhoz juttatja a kezelő orvost.  Ha időben kérik a laborokat, és nem 11,5 óra elteltével a 39,9 fokos láz után!!!  Ugye Jónás !!! Lásd dekurzus lap!!!!

IXXX. Dr Graber Hedvig Az antibiotikum kezelés gyakorlata Második javított kiadás Medicina könyvkiadó Rt. Budapest 1993.IXXX./198old

A sepsis prognózisa annál jobb, minél korábban kap a beteg megfelelő antibiotikum – terápiát.

Ismeretlen etiológiájú sepsis

Az empirikus terápiát meghatározó tényezők:
1. A góc tisztítása2. Anamnézis3. Fizikális és szakvizsgálatok
Anamneztikus adatok, amelyek a kórokozóra fényt vethetnek: Otthoni vagy kórházi fertőzés: Előzetes orvosi beavatkozás

IXXX. Dr Graber Hedvig Az antibiotikum kezelés gyakorlata Második javított kiadás Medicina könyvkiadó Rt. Budapest 1993.IXXX./200old
Terápia
A súlyos, septikus beteg kezelése néhány órás halasztásnál többet nem várhat: Addig-lehetőség szerint-a felsorolt vizsgálatokat el kell végezni, mivel antibiotiukum adása a további bakteriológiai próbákat értékelhetetlenné teszi.
XXXI. Dr. Ruzicska Gyula Antibiotikumok nőgyógyászati és szülészeti alkalmazása Gyakorló orvos könyvtára Medicina kiadó Budapest 1959.XXXI./53old
Az antibiotikumoktól általában csak akkor várhatunk megfelelő eredményt, ha kellő időben, megfelelő mennyiségben és ideig a kórokozókra hatásos készítményeket alkalmazunk.

XXXI. Dr. Ruzicska Gyula Antibiotikumok nőgyógyászati és szülészeti alkalmazása Gyakorló orvos könyvtára Medicina kiadó Budapest 1959.XXXI./92old
1. az aseptikus műtéti beavatkozások után még akkor is előfordulhatnak fertőzések, ha az antibiotikuomokat kellő mennyiségben megfelelő ideig, megfelelő mennyiségben és optimális időben alkalmazzuk. 

XXXI. Dr. Ruzicska Gyula Antibiotikumok nőgyógyászati és szülészeti alkalmazása Gyakorló orvos könyvtára Medicina kiadó Budapest 1959.XXXI./107old
Hangsúlyozni, hogy a kezelés kellő időben történő, rendszeres és lehetőleg célzott elindítása a prognosis szempontjából igen fontos. Ezért a gyermekágyban jelentkező lázas állapotot mindig igen komolyan értékeljük.

XXXI. Dr. Ruzicska Gyula Antibiotikumok nőgyógyászati és szülészeti alkalmazása Gyakorló orvos könyvtára Medicina kiadó Budapest 1959.XXXI./115old
A gyermekágyi láz kórjóslatában és kezelésében fordulatot jelentett a chemotherapia, majd az antibioticum- kezelés bevezetése. Az antibioticum előtti kórszakban a szülési halálozás legnagyobb részét a gyermekágyi fertőzéssel kapcsolatos septikus halálesetek alkották. Ezzel szemben ma-Magyaroszágon épp úgy mint általában a kultúrállamokban- a szülési eseményekkel kapcsolatos anyai halálozás arányszáma között legkisebb jelentőségű a gyermekágyi fertőzés következtében létrejött halálozás. 

XXXII. Dr. Kubányi Endre Szülészeti és Szülészeti műtéttani jegyzetek Budapest A Szent –István- Társulat Kiadása 1920XXXII./88old
Puerperium, gyermekágy
A gyermekágy kezdődik a lepény megszületése után s tart addig, amíg a méh teljesen vissza nem fejlődik, tehát 6 hétig. Szorosabb értelemben azon időt nevezzük gyermekágynak, amit az asszony szülés után az ágyban tölt el. Ilyenkor fejlődnek vissza a terhesség és szülési elváltozások, ez az involutio. A gyermekágyas asszony súlyos sebesült s mint ilyent kezelni kell.

XXXV. Dr, Frigyesi József Nőgyógyászat Orvosok és Orvostan Hallgatók részére Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Budapest 1938.XXXV./205old
Tünetek
Méhnyálkahártya gyulladás tünetek és kórjelzés: Nem túl magas hőemelkedés, általános rosszullét alhasi fájdalmak néha görcsös fájdalmak kíséretében lép fel. 

XXXVI. Horn Béla-Zoltán Imre A szülészet tankönyve 5.változatlan kiadás az 1966 évi kiadás utánnyomása Medicina könyvkiadó Budapest 1971XXXVI./241old
A gyermekágyas ápolása
A gyermekágyban igen fontos a hőmérséklet és érverés viselkedésének állandó ellenőrzése.

XXXVI. Horn Béla-Zoltán Imre A szülészet tankönyve 5.változatlan kiadás az 1966 évi kiadás utánnyomása Medicina könyvkiadó Budapest 1971XXXVI./606old

Ha pedig nem dönthetjük el, hogy az észlelt megbetegedésből megfelelő gyógykezelés nélkül, milyen megbetegedés fejlődnék ki, idejekorán meg kell kezdenünk az antibioticumos kezelést. Gyakorlatilag ez annyit jelent, hogy gyermekágyban, ha a gyermekágyast kirázza a hideg vagy hidegrázás nélkül 38celsius fokon felüli hőemelkedése van a szülés napját nem számítva 24 órán túl, vagy több napon keresztül subfebrilitása van, vagy hőemelkedés nélkül észlelünk nála a normálisnál szaporább pulsust, be kell vezetnünk az antibioticum kezelést. Az említett tünetek a gyermekágyi fertőzés enyhe alakjaira, kezdeti formáira jellemzők nyilvánvalóan még indokoltabbá teszi az antibioticum kezelés azonnali bevezetését súlyosabb tünetek jelentkezése mint pl. a láz. Bármilyen fertőzésre utaló elváltozás quantitativ vagy qualitativ vérképben.   /607/
Az antibioticum kezelés alapvető szabálya, hogy a kezelést mindaddig nem szabad befejezni, amíg a beteg klinikailag legalább 48óráig nem teljesen tünetmentes, ill. amíg a laboratóriumi vizsgálatok is nem mutatják a lényeges javulás képét. Ha az elmondottak értelmében járunk el, az estek túlnyomó többségében el tudjuk érni, hogy a gyermekágyi fertőzés nem lépi túl az enyhe lázas megbetegedés határait és igen ritkán fogunk találkozni a gyermekágyi láz olyan súlyosabb klinikai alakjaival minta függelék gyulladás vagy az általános vérmérgezés. Ha a gyermekágyi láz valamelyik kialakult klinikai képével kerülünk szembe, az általános-antibioticumok, vérátömlesztés-kezelésen kívül, természetesen, egyéb gyógymódokat is kell alkalmaznunk.

XXXVII. Dr. Papp Zoltán Szülészet-Nőgyógyászati protokoll 2.Átdolgozott és bővített kiadás Golden Book Kiadó BudapestXXXVII./308old

Adminisztráció. A szülészeti kórlap (benne a felvételi lelet és szülés alatt tett bejegyzések, az észlelőlap, a ctg regisztrátumok ) a szülést követően évekig megőrzendő. Segítségével a felvétel körülményei, a megállapítások, a szülés észlelése és lefolyása bármikor, később is egyértelműen megítélhetők. Fontos, hogy a bejegyzéseket mindenkor a vizsgálatot, diagnózist, véleményt, rendelkezést végző, illetve adó orvos olvasható írással az időpont ( dátum,óra,perc) megjelölésével tegye meg. Az észlelő lapot a szülésznőnek kell vezetnie. A lapon lehetőséget kell biztosítani az anyai és magzati állapotra, a szülés haladására vonatkozó mutatók bejegyzésére.

XXXVII. Dr. Papp Zoltán Szülészet-Nőgyógyászati protokoll 2.Átdolgozott és bővített kiadás Golden Book Kiadó BudapestXXXVII./313old 

A szülésznő kötelessége, hogy az orvosi előírásoknak megfelelően cselekedjék. A szülésznő tevékenységével a jogi, az etikai és szakmai szabályok szerint egyénileg is felelősséget vállal a munkakörében rábízott emberekért. Az orvosi és szülésznői tevékenységre, munkavállalásra vonatkozó érvényben lévő törvényeket, rendeleteket és szabályzatokat ismernie és alkalmaznia kell.

XXXIX. Lampé László-Papp Zoltán Szülészet-nőgyógyászatÁltalános rész 1. Egyetemi tankönyv Semmelweis kiadóXXXIX./227old/

10.0 Anyai halálozás 10.2.1. Közvetlen szülészeti halál: amely a terhes állapot szülészeti komplikáció következtében jön létre (terhesség, szülés vagy gyermekágy során), valaminek közbejötte, hanyagság (valaminek elhanyagolása), nem megfelelő gyógykezelés vagy a fentiek közül bármelyiket előidéző események következtében.

XL. Dr. Báder Andor Szülészet nőgyógyászatEgészségügyi szakiskolák jegyzete   Medicina könyvkiadó Budapest 1958. XL./118old/
A gyermekágyi láz annál eredményesebben gyógyítható, minél korábban kerül a beteg orvosi kezelésbe. Már az első tünetek jelentkezésekor hívjunk orvost. A gyermekágyi lázas betegségek túlnyomó többsége ma már eredményesen gyógyítható.

XL. Dr. Báder Andor Szülészet nőgyógyászatEgészségügyi szakiskolák jegyzete   Medicina könyvkiadó Budapest 1958. XL./143old/
Méhfüggelékek gyulladásának gyógyításaGondoljunk arra, hogy akár vizsgálatoknál akár műtéti beavatkozásoknál elkövetett legkisebb mulasztás a beteg egész életére kiható következményekkel járhat. Ha a gyulladás már bekövetkezett, úgy a beteg további sorsát az határozza meg, hogy kellő időben kezdjük-e meg a korszerű kezelést. Ennek elmulasztása esetén a betegség hónapokra évekre elhúzódhat.

XLIII. Zoltán Imre Nőgyógyászat Egyetemi tankönyv az általános orvostudományi karok hallgatói számára 2. kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1978.XLIII./84old/

A heveny méhnyálkahártya-gyulladás felismerése a kórelőzmény (pl. vetélés, műszeres beavatkozás) adatai és az előbbiekben leírt klinikai tünetek alapján viszonylag egyszerű.A lázas állapot, fokozott fehérvérsejt szám, ill. a vörösvérsejtek fokozott süllyedési sebessége az antibiotikomus kezelést is indokolhatja. A heveny méhnyálkahártya-gyulladás lázzal kísért eseteiben tehát az antibiotikus kezelést megelőzés képpen is alkalmazzuk. 

XLIII. Zoltán Imre Nőgyógyászat Egyetemi tankönyv az általános orvostudományi karok hallgatói számára 2. kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1978.XLIII./142old/
A heveny szak tünetei között a heves fájdalom és a magas láz van a kórkép előterében. A subjectiv tüneteket a fehérvérsejt szám és a vörösvérsejtek süllyedési sebességének növekedése kíséri. 

XLIV. Steven A. Schroeder, MD. Korszerű orvosi diagnosztika és terápia 1990. Officina nova kiadó, BudapestXLIV./960old/

Klinikum
Panaszok és tünetek a betegeg többségében hidegrázás és láz jelentkezik, gyakran hirtelen kezdettel. A sepsis fontos tünetei, mivel a betegség lefolyásának korai szakaszában fordulnak elő gyakran még a hidegrázás láz vagy hyphothermia. Ezek a sepsis fennállásának első diagnosztikus jelei lehetnek. Bár ezek az elváltozások aspecificusak, ha a sepsisre gyanús betegben jelentkeznek, kaparékot kell vennünk tenyésztés és grammfestés céljából. Ha az utóbbi vizsgálat pozitív eredményt ad, ez a sepsis kimutatásának legegyszerűbb és leggyorsabb módja.

XLIV. Steven A. Schroeder, MD. Korszerű orvosi diagnosztika és terápia 1990. Officina nova kiadó, BudapestXLIV./961old/
a., Therapia
Az alapbetegség gyógyítása:  Mivel a sepsis prognosisa az alapbetegség súlyosságától függ minden erőfeszítést meg kell tennünk ezen kórfolyamat visszafordítására. Ez rendszerint azt jelenti, hogy az immunsuppressiv gyógyszerek adagját csökkentjük vagy elhagyjuk és a neutropeniás betegeknek bizonyos esetekben fehérvérsejt transfusiokat adunk.

b.,  A bacteriaemia forrásának meghatározása: 
A bacteriaemia kiindulási helyét (gócát) Gondosan kell kutatnunk. Egyszerűen a forrás felfedezésével és eltávolításával illetve feltárásával lehetőség nyílik arra, hogy egy potenciálisan halálos betegséget könnyen kezelhető kórképpé alakítsunk. 
d., Antibioticomok. Amikor a sepsis gyanúja komolyan felmerül, azonnal antibioticumokat kell adni mivel a terápiás késlekedés fokozott halálozási aránnyal jár.

XLIV. Steven A. Schroeder, MD. Korszerű orvosi diagnosztika és terápia 1990. Officina nova kiadó, BudapestXLIV./964old/
A streptococcus okozta endocarditisek többsége hatásosan kezelhető napi 12-20 ME penicillin G-vel, de az egyéb típusú anaerob baktérium által kiváltott endocarditis optimális kezeléséhez a laboratóriumi adatokra kell támaszkodnunk. A bőr és lágy részek anaerob fertőzései rendszerint traumát, a vérellátás csökkenését vagy műtétet követően alakulnak ki. 
XLV. Zoltán Imre Nőgyógyászat 4. Átdolgozott kiadás Medicina kiadó Budapest 1967.XLV./180old/
Az antibiotikus kezelés azonban csak akkor hatásos, ha a megfelelő kórokozókkal szemben hatásos készítményeket- célzott antibiotikus kezelést végezve- kellő időben, megfelelő mennyiségben és módon adagoljuk. A prophylactikus antibiotikus kezelés javallati területét a következőkben látjuk: 1. Minden hüvelyi, méhűri beavatkozásnál, ha alapos gyanúnk van arra, hogy előzőleg fertőzés zajlott le vagy pathogen csírák lehetnek jelen még, akkor is, ha azt klinikai vagy laboratóriumi vizsgálatokkal nem tudjuk igazolni.

XLVI. Dr. Zoltán Imre és Dr. Frankl Sándor Nőgyógyászati műtéttan Magyar orvosi könyvkiadó társulat Budapest 1949. XLVI./74old/

A kaparás befejezése után desinficiens oldattal (jódos-alkoholos víz stb.) Boseman-kathéteren keresztül kiöblítjük a méhűrt.  Ilyen Iványi doktor szótárában nem szerepelt, ezért ezt a dekurzus lapjával igazolni sem tudja.

XLVII. Árvay Sándor Fekete Sándor Lajos László Zoltán Imre 5. átdolgozott kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1970. XLVII./7old/
A kórisme felállításának egyik legfontosabb segédeszköze az előzmény (anamnesis) helyes felvétele. Kiegészíti az anamnesist a későbbi lefolyás pontos és részletes leírása a dokumentáció. Szükséges, hogy az adatokat azonnal feljegyezzük-az időpont pontos megjelölésével. A nőgyógyászati megbetegedések általános tünetei: fájdalom, a vérzés, a láz.

XLVII. Árvay Sándor Fekete Sándor Lajos László Zoltán Imre 5. átdolgozott kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1970XLVII./183old/
Az antibiotikus kezelés azonban csak akkor hatásos, ha a megfelelő kórokozókkal szemben hatásos készítményeket- célzott antibiotikus kezelést végezve- kellő időben, megfelelő mennyiségben és módon adagoljuk. A prophylactikus antibiotikus kezelés javallati területét a következőkben látjuk: 1. Minden hüvelyi, méhűri beavatkozásnál, ha alapos gyanúnk van arra, hogy előzőleg fertőzés zajlott le vagy pathogen csírák lehetnek jelen még, akkor is, ha azt klinikai vagy laboratóriumi vizsgálatokkal nem tudjuk igazolni. 

L. Árvay Sándor Fekete Sándor Lajos László Zoltán Imre Nőgyógyászat Egyetemi tankönyv Egészségügyi kiadó Budapest 1953.L./5old/

Kórisme felállítása. A tervszerű és eredményes gyógyítás egyik alapfeltétele a helyes kórisme felállítása. E nélkül csak tüneti kezelés lehetséges, mely csak ritkán célhoz vezető, s nem mindig veszélytelen.
------Dr. Losonczy György Iatrogen infectiók 3. bővített és átdolgozott kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1974./23.old/

Az iatrogén infectiók okozta betegségek nagy többségét valóságosan maga az orvosi beavatkozás idézi elő: Pl. Eszközös beavatkozás. Éppen ezért megeshet, hogy az egészségügyi ellátás járványtana területén előforduló vétkes könnyelműség vagy szakmai tudatlanság súlyos következménnyel jár, és ilyenkor a műhiba felelősségre vonást vonhat maga után. Az esetleges felelősségre vonás azonban mindig a műtéti hiba és nem önmagában az iatrogen fertőzés következménye. Megvalósuló fertőzések veszélyének tudatában minden tőlük telhetőt el kell hogy kövessenek az ilyenek elkerülésére, illetőleg lekűzdésére.

------Dr. Zoltán Imre Szülészet Medicina könyvkiadó Budapest 1975./126old/
Szövődménymentes szülés esetén a szülésznő a lepény megszületésétől számított 2 órát, szövődményes szülés után pedig 4 órát maradjon a gyermekágyas mellett.

------Dr. Zoltán Imre Szülészet Medicina könyvkiadó Budapest 1975./259old/

Szövődményes gyermekágy
A gyermekágyat akkor tekintjük rendes lefolyásúnak, ha a hőmérséklet a 37.2celsius fokot nem haladja meg az érlökés percenként 70-80 . Ha a gyermekágy folyamán ettől eltérő jelenségek figyelhetők meg, akkor a szervek és szervrendszerek működése kóros, a gyermekágyas beteg lesz. A gyermekágyi megbetegedések legtöbbször a terhesség, ill. a szülés következményeinek tekinthetők. Ha azonban kórossá válik a gyermekágy, vagyis szövődmények támadnak, akkor már az orvos feladata, hogy a beteg egészségét helyreállítsa.

------Dr. Zoltán Imre Szülészet Medicina könyvkiadó Budapest 1975./265old/
Tovaterjedő megbetegedések

A gyermekágyi láz legsúlyosabb formája, ha a bacteriumok nem csak időnként jutnak a vérkeringésbe, hanem folyamatosan árasztják el a szervezetet. Ekkor általános vérmérgezésről (sepsis) szólunk. Állandó igen magas láz jellemzi. A gyermekágyi lázban szenvedő beteg életét mentheti meg, ha az orvosi segítség idejében érkezik. Hidegrázás után a hőmérséklet a 40 celsius fokot is elérheti, sőt efölé is emelkedhet. A gyermekágyi lázban szenvedő beteget penicillinnel, streptomycinnel, illetve széles skálájú antibioticumokkal kezeljük. Ma már a gyermekágyi lázat legtöbbször antibioticumokkal eredményesen gyógyíthatjuk. A legfontosabb feladatunk azonban ma is a semmelweis-i tanok maradéktalan és feltétlen betartása, azaz a megelőzés szemléletének előtérbe helyezése.
/266old/
Mindezen tapasztalatok azt mutatják, hogy a Semmelweis-féle aseptikus megelőzés ( prophylaxis) jelentősége a mai modern orvostudomány szemléletében is éppen olyan jelentőségű, mint 100 esztendővel ezelőtt volt.

------Dr. Takátsy Tibor Szülészet Nőgyógyászat Egészségügyi szakiskolák tankönyve Medicina kiadó Budapest 1971./165old/
A gyermekágy 
A szülés után előfordulhat 38celsius fok körüli hőemelkedés. A felszívódási folyamatok miatt a gyermekágyban is jelentkezhetnek kisebb hőemelkedések, de ezeket mindig nagy figyelemmel kell kísérni, mert fertőzés tünete is lehet. /166old/A gyermekágyi ápolás egyik legfontosabb teendője, hogy az érverést és a hőmérsékletet naponta kétszer, esetleg 3x mérjük, és pontos láz-pulsus-görbét vezessünk a lázlapon. 

------Dr. Takátsy Tibor Szülészet Nőgyógyászat Egészségügyi szakiskolák tankönyve Medicina kiadó Budapest 1971./221old/

A váltáskor csak akkor hagyhatjuk el az osztályt, ha váltótársunknak részletesen beszámoltunk szóban és az átadókönyvben írásban. Az ápolónő törvényszéki szempontból teljes jogi felelősséggel mint szemtanú szerepel, az orvos minden ténykedésénél

Átjavított módosított dekurzus lapok, ápolási lapok. Dr Berbik akkori osztályvezető főorvos szerint ez így életszerű. Dr. Jónás László hajtotta végre a korrigálást, a felelősség elkerülése végett. Hatósági írásszakértő megállapítása. Kár , hogy eddig egy

0

Dokumentációs kötelezettség

VII. Dr Kovács Ferenc  gyakorlati és Műtétes Szülészet  Magyar orvosi Könyvkiadó társulat

1936

A helyes kezelés első feltétele a helyes kórisme.

XII. Kovácsy Zsombor  Egészségügyi jog  Semmelweis kiadó 2008.

XII/92old – 93old

A dokumentációs kötelezettség

A beteg vizsgálatáról és gyógykezeléséről az ellátást folyamatát valósághűen tükröző dokumentációt kell vezetni. Ld. 1997. évi CLIV. Tv. 136 paragrafus (1).

XII. Kovácsy Zsombor  Egészségügyi jog  Semmelweis kiadó 2008.

XII/237old

1978. évi IV. tv. 171 paragrafus

1978. évi IV. tv. 173/A. paragrafus

1978. évi IV. tv. 173/C. paragrafus

XX. Dr Schwarczmann Pál Ápolástan 1.kötet negyedik átdolgozott kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1972

XX/53old

Dokumentáció a betegre vonatkozó fontos tényeket rögzíti írásban. Ezeket a tényeket, adatokat nem csak magunk számára örökítjük meg de másokkal is közölnünk kell. Ezért arra kell törekedni, hogy minden dokumentációnk jól olvasható, világos, egyértelmű legyen. A betűk a számok a görbék félreérthetetlenek legyenek. Egy rosszul vagy egyáltalán nem olvasható utasítás, egy félrecsúszott láz-pulsus-görbe, egy tévesen elhelyezett tizedespont végzetes következményekkel járhat ezért minden ápolónőnek kötelessége- de saját, jól felfogott érdeke is-,hogy írása tiszta, jól olvasható legyen. De van az ápolónő dokumentációs munkájának olyan területe (pl. osztályátadás írásban , akár osztályátadó könyv, ápolási lap alapján ),ahol szűk helyen, kevés szóval mindent el kell mondani a betegről.

XX. Dr Schwarczmann Pál Ápolástan 1.kötet negyedik átdolgozott kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1972

XX/54old

Az ápolónő dokumentációs munkájának két fontosabb területe:

  1. Lázlap vezetés
  2. Írásos osztályátadás      Ezt az írást rejtegetik!!!!!!!!  Soha nem látott dolog!!!!

A lázlapot- amelyen az ápolónő és az orvos együtt dokumentál.

Az ápolási lap

Az ápolási lap rovatokra osztott nyomtatvány: a rovatok a legfontosabb teendőkre előre felhívja az ápolónő figyelmét, ily módon biztosítva, hogy semmit se feledjen el.

XXI. Dr. Silhavy Tibor 10. Kórtörténet

XXI/139old

A kórtörténet a beteg gyógyintézeti adatait tartalmazó okirat. A kórtörténet egymást szervesen kiegészítő részekből áll. Ezek:

1. a kórlap

2. a decursus lap ( a betegség lefolyásáról vezette lap)

3. a lázlap

4. az ápolási lap

A kórlapot és a decursus lapot az orvos, a lázlapot és az ápolási lapot az ápolónő vezeti. A kórtörténet tartósan megőrzendő okmány. Minden adata a rendőrség vagy a bíróság előtt hitelt érdemlő bizonyíték. Ezért pontosan, olvashatóan, a valóságnak megfelelően, javítások nélkül kell kitölteni.

XXI. Dr. Silhavy Tibor 10. Kórtörténet

XXI/140old

A lázlap a kórtörténet szerves része a lázlapon:

1. megfigyelt tüneteket

2. a vizsgálatok eredményét

3. a kezelési eljárásokat és a gyógykezelést tüntetjük fel

A legfontosabb cardinális tüneteket (pulsus, hőmérséklet, vérnyomás ) grafikusan ábrázoljuk. A pontosan és rendesen vezetett lázlap az ápolónői munka egyik fokmérője a jó lázlapról pillanatok alatt tájékozódhatunk a vizsgálati eredményekről és a beteg állapotáról.

A lázlapon átírásnak, törlésnek, utólagos javításnak helye nincs.

XXI. Dr. Silhavy Tibor 10. Kórtörténet

XXI/187old

A felsorolt objectiv és subjectiv tüneteket kell felismernie az ápolónőnek munkája során, a megfigyelését szakszerűen rögzíteni és továbbítani. Csak azt látjuk meg, amit tudunk.

XXXVII. Dr. Papp Zoltán Szülészet-Nőgyógyászati protokoll 2.Átdolgozott és bővített kiadás Golden Book Kiadó Budapest

XXXVII./308old

Adminisztráció. A szülészeti kórlap (benne a felvételi lelet és szülés alatt tett bejegyzések, az észlelőlap, a ctg regisztrátumok ) a szülést követően évekig megőrzendő. Segítségével a felvétel körülményei, a megállapítások, a szülés észlelése és lefolyása bármikor, később is egyértelműen megítélhetők. Fontos, hogy a bejegyzéseket mindenkor a vizsgálatot, diagnózist, véleményt, rendelkezést végző, illetve adó orvos olvasható írással az időpont ( dátum,óra,perc) megjelölésével tegye meg. Az észlelő lapot a szülésznőnek kell vezetnie. A lapon lehetőséget kell biztosítani az anyai és magzati állapotra, a szülés haladására vonatkozó mutatók bejegyzésére.

XXXVII. Dr. Papp Zoltán Szülészet-Nőgyógyászati protokoll 2.Átdolgozott és bővített kiadás Golden Book Kiadó Budapest

XXXVII./313old

A szülésznő kötelessége, hogy az orvosi előírásoknak megfelelően cselekedjék. A szülésznő tevékenységével a jogi, az etikai és szakmai szabályok szerint egyénileg is felelősséget vállal a munkakörében rábízott emberekért. Az orvosi és szülésznői tevékenységre, munkavállalásra vonatkozó érvényben lévő törvényeket, rendeleteket és szabályzatokat ismernie és alkalmaznia kell.

XXXVII. Dr. Papp Zoltán Szülészet-Nőgyógyászati protokoll 2.Átdolgozott és bővített kiadás Golden Book Kiadó Budapest

XXXVII./314old

Ha a dokumentumban hibát követ el ne radírozza ki, hanem áthúzással javítsa ki és a javítást aláírásával hitelesítse. A saját tevékenységét, annak elvégzése után dokumentálja az ápolási dokumentációkban. A feljegyzés legyen teljes és pontos. Műszakátadás alapelv.: A betegellátás folyamatosságát elősegítő műszakátadás a betegápolás folyamata során előforduló események, adatok, információk átadása és összevetése az ápolást végzők között. Felelős személy a műszakot átadó és átvevő szülésznő.   /315old/

Eljárás

Az átadás szóban és írásban betegenként történjék.   Az írásosnak nyoma sincs!!!

XL. Dr. Báder Andor Szülészet nőgyógyászat

Egészségügyi szakiskolák jegyzete   Medicina könyvkiadó Budapest 1958.

XL./118old/

A gyermekágyi láz annál eredményesebben gyógyítható, minél korábban kerül a beteg orvosi kezelésbe. Már az első tünetek jelentkezésekor hívjunk orvost. A gyermekágyi lázas betegségek túlnyomó többsége ma már eredményesen gyógyítható.

XLVII. Árvay Sándor Fekete Sándor Lajos László Zoltán Imre 5. átdolgozott kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1970.

XLVII./7old/

A kórisme felállításának egyik legfontosabb segédeszköze az előzmény (anamnesis) helyes felvétele. Kiegészíti az anamnesist a későbbi lefolyás pontos és részletes leírása a dokumentáció. Szükséges, hogy az adatokat azonnal feljegyezzük-az időpont pontos megjelölésével.

A nőgyógyászati megbetegedések általános tünetei: fájdalom, a vérzés, a láz.

------Dr. Jakab Ferenc A sebészeti szakmai kollégium irányelvei

/294.old/

Irányelv várhatóan jogi védelmet nyújt az intézetnek peres eljárások során amennyiben az irányelvet a dokumentációval bizonyíthatóan betartották.

DR IVÁNYI PÁLNAK, ÉS DR JÓNÁS LÁSZLÓNAK CÍMEZVE A FERTŐZÉS FELVITELE TANKÖNYVI TANANYAGOK ALAPJÁN!! MEGGYŐZŐDÉSEM, HOGY VAN MIT PÓTOLNIUK A TANANYAGOKBÓL, A KIRENDELT SZAKÉRTŐKKEL EGYETEMBEN, AKIK ÚGY HAZUDNAK MINT A VÍZFOLYÁS!!!

0

ÍGY SZERETNÉK!    GUSZTUSTALANOK!

ÉS ÍGY VAN!!!!!

ÉS AZ ORVOSI, ÉS ÁPOLÁSI LAPOK, MELYEK MAGUKÉRT BESZÉLNEK!!!

VÁDLOTTAK VALLOMÁSAIRA , ÉS TUDOMÁNNYAL ELLENTÉTES KIRENDELT SZAKÉRTŐKVÉLEMÉNYÉRE HAGYATKOZVA ÍTÉLETET HÍRDETNI, NEM A LEGKORREKTEBB MEGOLDÁS. iZZADSÁGSZAGÚ MÁR NAGYON.

Fertőzés   

I. Lampé László   Szülészet Nőgyógyászat 2. Medicina kiadó 1981I/463old Elősegíti a kórokozók feljutását mindenféle hüvelyi beavatkozás , különösen a méhűri felhatolás, de nem közömbös a rektális vizsgálat sem.Ezeket a vizsgálatokat szigorú rendelkezésekkel szabályozzuk:Mindig a legkisebb beavatkozást választjuk, ha lehet megelégszünk a steril feltárással, s ilyenkor a hüvelyt fertőtlenítő oldattal dezinficiáljuk.A kórokozók által kiváltott fertőzések a legkülönbözőbb kórképeket válthatják ki: általános szepszis.

I. Lampé László   Szülészet Nőgyógyászat 2. Medicina kiadó 1981  I/473old   Az ismételt betapintás a fertőzés veszélye miatt kerülni kell:  egyébként is különös gonddal ügyelünk az aszepszis- antiszepszis szabályainak betartására.
A leválasztás után a méhet jódos vízzel (1 literízre 1 evőkanál tinct. Jodi) átmossuk. 
Lepényleválasztás és méhűri betapintás után ajánlatos 3-4 napig profilaktikus javallat alapján is antibiotikumot és méhösszehúzó szereket adni

I. Lampé László   Szülészet Nőgyógyászat 2. Medicina kiadó 1981I/474oldHa csak piciny rész is marad vissza a lepényből a tapadás helyén, a méhből nem szűnik meg a vérzés. A retenció nem csak vérzést, hanem méhűri fertőzést is okoz, és ez a gyermekágyi szepszis leggyakoribb forrása napjainkban. Ennek elkerülésére a placentát igen gondosan meg kell vizsgálni, és ha csak gyanú merül fel arra, hogy hiányosan távozott, betapintást kell végezni kézzel, és a lepényrészt el kell  Távolítani. Lepényrész visszahagyása súlyos hiba!A betapintást hideg jódos vizes méhűri mosással fejezzük be.Ellenőrizzük a véralvadási viszonyokat a hüvelyből és a perifériás vénából vett vérből.

I. Lampé László   Szülészet Nőgyógyászat 2. Medicina kiadó 1981I/514oldA fertőzések létrejöttéért a környezetből, többnyire a higiénés renszabályok be nem tartásával bejuttatott kórokozók felelősek: Hüvelyi vizsgálatokkal……..jutnak be a baktériumok. A kórokozók többsége staphylococcus, és streptococcus

I. Lampé László   Szülészet Nőgyógyászat 2. Medicina kiadó 1981 I/515old.Therápia. (célzott)  antibiotikumos kezelés méhösszehúzók. Ha lepényrész- retentióra van gyanúnk és bő vérzés is van, a méhet kiürítjük vákuumaspirációval. A méhűri beavatkozást azonban igyekszünk kerülni, mert endotoxinsokkot, endometrium károsodást okozhatunk, és a fertőzés robbánásszerű tovaterjedését válthatjuk ki.Fontosabb tünetek: Magas lázTherápia: Antibiotikumok, transzfúziók.   Laparotomia

II. Pál Attila  Szülészet Nőgyógyászat  Egyetemi tankönyve   Medicina kiadó  2012
II/141old.A gyermekágyban fertőzésre hajlamosítanak a következők: manuális, vagy műszeres revízió!!12óránál hosszabb ideig lepény vagy magzatburok visszamaradása a méhűrben.Laboratoriumi vizsgálatnál mindig gondolni kell a disseminált intravasalis coagulatióra.(DIC).Antibiotikumkezelésnél a széles spektrumú antibiotikumkombinációk részesítendők előnyben, a fertőzés nagyon gyorsan tovaterjedhet, hiszen a nagy sebfelszín, a véralvadék, igen jó táptalaj a baktériumok számára.  Septicus shock is kialakulhat, melynek jellemzője a septikus lázmenet.

III.  Zoltán Imre  Szülészet    5. kiadás  Medicina kiadó 1976
III/260old.A gyermekágy alatt vérzéseketa méh hiányos visszafejlődése, lepény -, valamint burokrész visszamaradása okozza.Az erős gyermekágyi vérzések leggyakoribb oka a lepény visszamaradása.A visszamaradt lepényrész miatt már közvetlenül  a szülés után is rendszerint sok vért veszít az asszony.Másik veszedelme a lepényrész visszamaradásának a fertőzés, minthogy a visszamaradt lepényrészben a kórokozók csírok megtelepedésük és szaporodásuk szempontjából kitűnő talajra találnak.  A fertőzött lepényrészből  a bactériumokat a vér –és a nyirokerekbe juttatjukés ezzel a fertőzés tovaterjedését segítjük elő.

IV. Zoltán Imre  Nőgyógyászat 4. kiadás  Medicina kiadó  1960
IV/77oldA fertőzést leggyakrabban gennykeltő baktériumok okozzák( streptococcus, staphilococcus)Meg kell állapítanunk, hogy a fertőzés nem ritkán az orvosi működésből ered. Tisztátlan kézzel való vizsgálat, kellőképpen nem sterilizált eszközök használata a vizsgálat alkalmával keletkező sérülések mindmegannyi okai lehetnek a fertőzésnek. Még kisebb  műtétek előtt is meg kell győződnünk arról, nem fenyeget-e a fertőzés. Jó beválik erre  a  hüvelynek penicillin-plomb vagy ultraseptyl-urea alakalmazása.

IV. Zoltán Imre  Nőgyógyászat 4. kiadás  Medicina kiadó  1960
IV/78oldA gennykeltők  a felszínes sérüléseken át  a szövetek mélyébe hatolnak és ott a vér - és  nyirokerek útján terjednek tova.  Sérülésre bőven nyújtanak alkalmat a szülés, műtéti eljárások, orvosi beavatkozások. A gennykeltő baktériumok a szülés kapcsán védő hámrétegétől megfosztott méhnyálkahártyán  megtelepedve(endrometritis) bejutnak a mélyebb rétegekbe és a nyirokutakon át fertőzik a méhizomzatot.

V.Lampé László   Szülészet Nőgyógyászat  Mútéttan 1.  Medicina kiadó 1987
V/54old.A fertőzések megelőzése. Számos rendszabály betartásával az infekció a minimális szintre csökkenthető. Ilyenek: Szigorú higiénés rendszabályok érvényesítése, tisztaság, amely vonatkozik a beteg a beteg előkészítésének folyamataira is.Makacs lázas folyamatok hátterében rendszerint zárt fertőzések húzódnak meg. A folyamat felismerése gondos fizikálisvizsgálattal, röntgenfelvételekkel, ultrahang diagnosztikával történhet.
V.Lampé László   Szülészet Nőgyógyászat  Mútéttan 1.  Medicina kiadó 1987
V/193oldA spontán kiürült vagy különböző műfogások hatására távozott lepényt nagyon gondosan meg kell vizsgálni. A gyermekágyban a legsúlyosabb szövődmények keletkezhetnek, ha a lepény egy része---akár csak igen kicsi része is--- visszamarad.

V.Lampé László   Szülészet Nőgyógyászat  Mútéttan 1.  Medicina kiadó 1987
V/197oldA lepényrész visszamaradásnak jellemző tünete az uterinális vérzés, amely kisebb-nagyobb szünetekkel mindaddig tart, amíg a placenta rész a tapadási helyén marad.A cotyledo visszamaradás másik szinte elkerülhetetlen következménye a Méhűri fertőzés , amely egy ideig csak a méhre lokalizálódik, de a kórokozók vorulenciájától függően  a fertőzés  a méh környezetére is ráterjed, sőt halálos kimenetelű sepsist is okozhat.A felsorolt következményeket súlyosbítja az a tény, hogy a gyermekágy idején  végzett lepényrész eltávolítás legtöbbször nem oldja meg a problémát, az eltávolításnak ugyanis veszélyes közvetlen, és késői következményei vannak. A lokalizált fertőzés azonnal általánossá válhat, amint a lepényrész vagy  a polypus placentáris eltávolításakor a lobgátat felszakítjuk, és a kórokozók akadály nélkül a keringésbe juthatnak. A lepényrész- visszamaradás  a placenta gondos vizsgálatával felismerhető , de ha csak gyanú van rá, akkor is haladéktalanul be kell tapintanunk, hogy az életet veszélyeztető szövődményeket megelőzzük. A visszamaradt lepényrész eltávolítását kézzel, vákuum aspirációval, esetleg nagy tompa küretkanállal végezzük. A manuális betapintásnak ugyanazok a szabályai, mint a lepényleválasztásnak.  Amennyiben a lepényrész visszamaradását a szüléskor nem vesszük észre, és a gyermekágyban vérezgetés, lázas állapot és/vagy polypus placentáris miatt műszeres betapintást végeznünk, néhány szabály betartása elengedhetetlen, annak érdekében, hogy lehetőleg elkerüljük a szeptikus szövődményt és az endometrium károsodását: Legalább 24-48 órával betapintás előtt széles spektrumú antibiotikumot adunk, de ezt megelőzően a nyakcsatornából váladékot veszünk, mikrobiológiai tenyésztésre , antibiotikum érzékenység – vizsgálatra.

VI. Zoltán Imre  Szülészet   Medicina kiadó 1978
VI/158oldHa a lepényrész visszamaradásra a legkisebb gyanú is fennáll, be kell tapintani a méhűrbe. A közvetlenül szülés után, steril körülmények között végzett méhűri betapintás szinte veszélytelen beavatkozás, de veszélyessége mindenesetre elmarad a lepényrész visszamaradásának veszélyétől . A méhűrben visszamaradt lepényrész ugyanis súlyos szövődményeket okozhat, mint a korai és késői gyermekágyi vérzések, gyermekágyi fertőzések.

VI. Zoltán Imre  Szülészet   Medicina kiadó 1978
VI/169old.A gyermekágyas egészségi állapotára a hőmérséklet és az érverés  viselkedéséből tudunk következtetni. Ebből következik, hogy nagy figyelemmel kell kísérni a hőmérséklet változásait, mert a tartós hőemelkedés, vagy láz, gyermekágyi fertőzés tünete.

VI/316A lepényrész visszamaradásának másik veszedelme a fertőzés(endometritis myometritis)A szövődmény egyedüli helyes kezelése a visszamaradt lepényrész eltávolítása műszerrel. Ha a beteg lázas  és különösen, ha a méh környezetében tovaterjedő fertőzés jelei észlelhetők- antibiotikus kezelést kezdünk  A méhűrből eltávolított szövetet minden esetben meg kell szövettanilag vizsgáltatnunk, részint, mert biztos kórismét csak így állíthatunk fel, részint, hogy esetleg rosszindulatú daganat el ne kerülje a figyelmünket.

VII. Dr Kovács Ferenc  gyakorlati és Műtétes Szülészet  Magyar orvosi Könyvkiadó társulat                1936
VII/77oldA szülés folyamán fellépő láznál természetesen elsősorban a szülőcsatorna fertőződéséből eredő lázra kell  gondolnunk, így legtöbbször nem is fogunk csalódni. A vizsgáló kéz(orvos, bába) vagy eszköz által kívülről bevitt baktériumok. (exogen infectio)
A baktériumok bevándorolhatnak a méhizomzatba, a lepény tapadási helyére, sőt a véráramba is és így általános septicus fertőzés is jöhet létre.  A méh kiürülése kétségtelenül  igen kedvezően hat a fertőzés további kimenetelére.
VII. Dr Kovács Ferenc  gyakorlati és Műtétes Szülészet  Magyar orvosi Könyvkiadó társulat                1936
VII/78oldLázas esetekben nem hogy javít, hanem ellenkezőleg, ront a helyzeten , mert a műtéti beavatkozás traumája (kéz, eszköz nyomása, húzása, horzsolások, sérülések, stb.) a baktériumokat a szervezet védelmi gátjának áttörésével bepréseli a mélyebb szövetekbe,  a sebzésekkel új fertőzési kapukat nyit meg.A méh kiürülése a fertőzés tovaterjedésének megelőzése szempontjából, mint említettük, kétségtelenül fontos tényező.

VII. Dr Kovács Ferenc  gyakorlati és Műtétes Szülészet  Magyar orvosi Könyvkiadó társulat                1936
VII/342oldA lepényrész tele van baktériummal s a láztalanságot éppen az okozza, hogy az anyai szövetek jól elszigetelték a fertőzött gócot. Éppen ezt a szigetelő lobgátat sértjük meg vagy törjük át a beavatkozással. Ezért ilyenkor  el kell készülve lennünk, arra hogy ha súlyosabb fertőzés következne be (hőmérséklet, pulsus, stb ellenőrzése) A méhet esetleg idejében eltávolítsuk hüvelyi úton. Ha azonban a gyermekágyban visszamaradt lepényrész mellett láz is lép fel, úgy még sokkal veszélyesebb annak eltávolítása, mint lázas vetélésnél a méh kiürítése. Ilyenkor a vérzés ellenére igyekezzünk mindenképpen tünetileg eljárni.3. Művi eljárás burok, vagy burok rész visszamaradásnál .A kiürült lepény burkait is meg  kell  vizsgálnunk, hogy nem szakadtak –e azok részben, vagy egészben  vissza a méhűrbe.A holt szövet a baktériumoknak jó táptalaj.

VIII. Horn –Zoltán    A Szülészet tankönyve   Egyetemi tankönyv Medicina kiadó  2.           átdolgozott kiadás 1958
VIII/323Gyakorlati jelentőségük, hogy a méhüregben visszamaradhatnak és erős vérzésnek, fertőzésnek lehetnek forrásai. Ezért kell a lepény megszületése után a burkokat is gondosan megvizsgálni, hogy nem látunk-e rajtuk ereket, amelyek futnak vissza a lepényhez. Biztosan megállapítható visszamaradt melléklepény jelenléte, ha a főlepénytől elvezető edényeket a burkon levő nyílás szélén elszakadva találjuk..A visszamaradás kórismézése esetén méhűri letapintást végzünk és eltávolítjuk a visszamaradt melléklepényt.

VIII. Horn –Zoltán    A Szülészet tankönyve   Egyetemi tankönyv Medicina kiadó  2.           átdolgozott kiadás 1958
VIII/480A visszamaradt lepényrész számos veszélyt rejt magában: Súlyos gyermekágyi fertőzés kapuját képezhetiEzek miatt a visszamaradt lepényrész eltávolítása igen fontos. Méhűri öblítést végzünk.

VIII. Horn –Zoltán    A Szülészet tankönyve   Egyetemi tankönyv Medicina kiadó  2.           átdolgozott kiadás 1958
VIII/513old                        Vérzések gyermekágybanElőidézésükben főleg két tényezőnek van szerepe. Az egyik a méh elégtelen gyermekágyi visszafejlődése, subinvolutioja, a másik a lepényi részek visszamaradása a méhüregben.
Abból a meggondolásból kiindúlva , hogy a subinvolutio gyakran fertőzés következménye, kezelésében, különösen ha a gyermekágyasnak hőemelkedése is van, sikerrel alkalmazunk chemotherapeuticumokat és antibioticumokat is.

VIII/514oldA lepényrész visszamaradásnak másik veszedelme a fertőzés. A méhűrben megmaradó lepényi rész kitűnő táptalajul  szolgál az ascendáló vagy haematogen úton  a méhúrbe került csírok számára, aminek következménye, hogy  a fertőzés jelei többnyire egy időben jelentkeznek a vérzéses tünetekkel.  Ha  a  fertőzésnek nincsen semmi jele (hőemelkedés)Ezt a beavatkozást azonnal el is kell végeznünk. Ha a beteg lázas és különösen ,ha  a méh környezetében a tovaterjedő fertőzés jelei észlelhetők, a méhűri  beavatkozást nem végezzük el azonnal. A vérzés többnyire nem olyan súlyos, hogy ne engedne időt a fertőzés leküzdésére. Ilyenkor tehát antibiotikumos kezelést kezdünk és a méh kitakarítását csak a fertőzés tüneteinek megszűnte után végezzük. A beavatkozás helyes időpontjának  megállapításához laboratóriumi vizsgálatokat……….. is igénybe veszünk.

VIII. Horn –Zoltán    A Szülészet tankönyve   Egyetemi tankönyv Medicina kiadó  2.           átdolgozott kiadás 1958VIII/517old   A gyermekágyi láz elnevezés gyűjtőnév. Gyűjtőneve mindazoknak a lázas megbetegedéseknek, amelyek szülés vagy vetélés után a gyermekágyban jelentkeznek a nemi szervek fertőződése következtében. A gyermekágyi fertőzést leggyakrabban streptococcusok és staphylococcusok okozzák. Gyermekágyi infekciónak vagyis tulajdonképpeni gyermekágyi láznak azok a megbetegedéseket tartották, amelyeknél a kórokozók az élő szövetekbe hatolnak be.
VIII. Horn –Zoltán    A Szülészet tankönyve   Egyetemi tankönyv Medicina kiadó  2.           átdolgozott kiadás 1958VIII/518old    A gyermekágyi fertőzés többféle módon jöhet létre: 1. Közvetlen ( contact ) fertőzés útján. Fertőzheti a terhest vagy szülőnőt a vizsgáló orvos, szülésznő, maga a szülőnő saját kezével. Ebben az esetben a kórokozók közvetlen érintkezés útján kerülnek a nemiszervekbe. A fertőző csírok megbetegíthetik az épp nyálkahártyát, mint a gonococcus a gramm-pozitív coccusok és a coli-baktérium vagy a felület sérülésein keresztül juthatnak a szervezetbe, mint általában a többi kórokozók.
VIII. Horn –Zoltán    A Szülészet tankönyve   Egyetemi tankönyv Medicina kiadó  2.           átdolgozott kiadás 1958
VIII/526old
Hangsúlyozni szeretnők, hogy gyermekágyi lázas megbetegedés esetén attól függetlenül alkalmazzunk vérátömlesztést, hogy a beteg vérszegény-e vagy sem. Tudatában kell lennünk annak, hogy a vérátömlesztés nem csak a vérpótlás legeredményesebb módja, hanem egyik leghathatósabb fegyverünk a fertőzés leküzdésében is. Az antibioticumok és a vérátömlesztés kiterjedt alkalmazásának köszönhető, hogy a gyermekágyi láz súlyos klinikai alakjaival ma már igen ritkán találkozunk. Miután a gyermekágyi láz klinikai megjelenési alakjainak túlnyomó része enyhe tünetekkel jár, a gyermekágyban a fertőzés legkisebb jeleinek is nagy jelentőséget kell tulajdonítani. Ha pedig nem dönthetjük el, hogy az észlelt megbetegedésből megfelelő gyógykezelés nélkül milyen megbetegedés fejlődnék ki, ideje korán meg kell kezdenünk az antibioticus kezelést.Nyilvánvalóan még indokoltabbá teszi az antibioticum- kezelés azonnali bevezetését súlyosabb tünetek jelentkezése, mint például a láz, fertőzésre utaló elváltozás a quantilativ vagy qualitativ vérképben. 

VIII. Horn –Zoltán    A Szülészet tankönyve   Egyetemi tankönyv Medicina kiadó  2.           átdolgozott kiadás 1958VIII/527old
Az ideális antibioticum-kezelés ugyanis az volna, ha ezeket a vizsgálatokat minden esetben el tudnók végezni és azok eredményeitől függően tudnók megválasztani a megfelelő anitbioticum féleséget. Ezért a kezelés során mindig törekedni kell arra, hogy lehetőség szerint ezeket a vizsgálatokat váladékból, punktátumból, vérből elvégezzük vagy elvégeztessük. A gyermekágyi láz kezelésének gyakorlatában, legalábbis a kezelés megkezdésekor, ez annál kevésbé vihetőbb keresztül, miután a kezelést azonnal meg kell kezdenünk. Ezért kezdjük a gyermekágyi fertőzés kezelését minden esetben penicilinnel.Ha az elmondottak értelmében járunk el, az esetek túlnyomó többségében el tudjuk érni, hogy a gyermekágyi fertőzés nem lépi túl az enyhe lázas megbetegedés határait és csak igen ritkán fogunk találkozni a gyermekágyi láz súlyosabb alakjaival. Ha a gyermekágyi láz valamelyik kialakult klinikai képével kerülünk szembe az általános-antibioticumok, transzfúzió-kezelésen kívül, természetesen egyéb gyógymódokat is kell alkalmaznunk.

XIII. Lampé László  Papp Zoltán Szülészet Nőgyógyászat  Részletes Szülészet 2.  Egyetemi         tankönyv  Semmelweis kiadó  1992. XIII/175 old
Az ismételt betapintást a fertőzés veszélye miatt kerülni kell : egyébként is különös gonddal ügyelünk az asepsis-antisepsis szabályainak betartására. Leválasztás után a méhet jódos vízzel átmossuk. A lepényleválasztás és/vagy méhüri betapintás után ajánlatos 3-4 napig profilaktikus javallat alapján is antibiotikumot és méhösszehúzó szereket adni.

XIII. Lampé László  Papp Zoltán Szülészet Nőgyógyászat  Részletes Szülészet 2.  Egyetemi         tankönyv  Semmelweis kiadó  1992. XIII/176old
A retentio nem csak vérzést, hanem méhűri fertőzést is okozhat, s napjainkban ez a gyermekágyi szepszis leggyakoribb forrása. Lepényrész visszahagyása súlyos hiba!Egyidejűleg feltárást, betapintást végzünk sérülés, lepényrész-visszamaradás biztos kizárására. A betapintást hideg jódos vizes méhűri mosással fejezzük be.

XIII. Lampé László  Papp Zoltán Szülészet Nőgyógyászat  Részletes Szülészet 2.  Egyetemi         tankönyv  Semmelweis kiadó  1992. XIII/207old
Akár mogyoró vagy bab nagyságú lepényrész visszahagyása is súlyos, életveszélyes szövődmények forrása lehet. Vérzés mellett fertőzés, endomyometritisz veszélyeztet, s ha visszamaradt lepényrészt nem távolítjuk el, a legyengült anaemiás beteg septicus állapotba kerül. Terápia: méhösszehúzó szerek, célzott antibiotikus kezelés, ennek védelmében a residuum eltávolítása vákuum- aspiratióval vagy tompa kürett kanálall, szükség esetén transzfúzió roborálás. A méh kiürítése után össztrogénekkel elősegítjük a nyálkahártya hámosodását.  

XIII. Lampé László  Papp Zoltán Szülészet Nőgyógyászat  Részletes Szülészet 2.  Egyetemi         tankönyv  Semmelweis kiadó  1992. XIII/208old

A fertőzések létrejöttéért a környezetből, többnyire a higiénés rendszabályok be nem tartása következtében bejutott kórokozók felelősek: Hüvelyi vizsgálatokkal, az ápolási és kezelési eszközökkel jutnak be a baktériumok. Különösen sérülések hám horzsolások felületén vagy vérömlenyekben telepszenek meg a kórokozók. (staphilococcus,streptococcus) 

XIII. Lampé László  Papp Zoltán Szülészet Nőgyógyászat  Részletes Szülészet 2.  Egyetemi         tankönyv  Semmelweis kiadó  1992. XIII/209old
Endo/myometritiszA nyálkahártya-gyulladás ráterjedhet az izomzatra is. A bűzös lochián kívül a méh spontán és nyomásra jelentkező fájdalma, rossz általános állapot és magas láz jellemzi a kórképet. Terápia: Célzott antibiotikus kezelést kezdünk és méhösszehúzókat adunk. Ha a lepényrész-retentiora van gyanúnk és bő vérzés is van a méhet műszeresen lehetőleg vákuum-apsiratióval kiürítjük a méhkaparást igyekszünk elkerülni, mert endometrium károsodást (ashermann-szindrómát) okozhat, és a fertőzés robbanásszerű tovaterjedéséhez vezethet. Terápia: antibiotikumok, transzfúziók szükség lehet punktióra a tájog megnyitására esetleg laparotómiára. Tünetek: Helyi tüneteken kívül magas láz , szapora könnyen elnyomható pulzus.
XIV  Papp Zoltán  Sürgősségi ellátás a szülészet nőgyógyászatban  Medicina kiadó 2001
XIV/144old
A szepszis kialakulására hajalmosító tényezők a szülés befejező műtétek, sebészi beavatkozás.

XV. prof Dr. Stoeckel. W  A szülészet tankönyve CXXVI.kötet Magyar orvosi könyvkiadó.       társulat könyvtára 1930XV/1/1old
Szülészeti asepsis és antisepsis
A terhesek, vajúdók és gyermekágyasok baktérium okozta megbetegedéseinek kóroktana.A gyermekágyi sebfertőzés okozóiLegfontosabb és leggyakoribb kórokozó a streptococcus. A streptococcust kell legelső sorban megemlítenünk mint a gyermekágyis sebfertőzés legkülönfélébb alakjának előidézőjét és egyszersmind a legsúlyosabb halálra vezető megbetegedések leggyakoribb okozóját.

XV. prof Dr. Stoeckel. W  A szülészet tankönyve CXXVI.kötet Magyar orvosi könyvkiadó.       társulat könyvtára 1930XV/87old
Ilyen behurcolásnak leggyakoribb alkalmi oka a vajúdónak hüvelyen át végzett szülészeti vizsgálata, továbbá minden per vias naturales végzett szülészeti műtét.
XV. prof Dr. Stoeckel. W  A szülészet tankönyve CXXVI.kötet Magyar orvosi könyvkiadó.       társulat könyvtára 1930XV/91old
Mindenekelőtt a kéz és a használati tárgyak útján kerülnek a baktériumok a külső nemzőszervekre. Az átvitel módja szülés a gyermekágyon, továbbá minden hüvelyi vizsgálat és kezelés. A baktérium bevitele módjának legnagyobb a jelentősége szülés és a gyermekágy alatt. Ezen időszakban a baktériumoknak kézzel műszerekkel és használati tárgyakkal a nemző részekbe vitele a legfontosabb és a gyermekágyasra nézve legveszedelmesebb útja a gyermekágyi sebfertőzés okozóival való beoltásnak. 

XV. prof Dr. Stoeckel. W  A szülészet tankönyve CXXVI.kötet Magyar orvosi könyvkiadó.       társulat könyvtára 1930XV/92old
Védekezés a gyermekágyi sebfertőzés ellen                                                   (asepsis-antisepsis)
Leírásomból, mely a gyermekágyi sebfertőzés eredésére nézve megállapítja a hüvely és a szeméremtest baktériumainak klinikai jelentőségét, kitűnik, hogy a védekezés súlypontját a baktériumok kívülről való bevitelének megakadályozására kell helyeznünk. a. Védekezés az ellen, hogy a terhes vajúdó gyermekágyas méhbe kívülről baktériumok vitessenek be. Általános irányelvek. Legnagyobb veszély fenyegeti a szülőnőt és a gyermekágyast a nemző szerveknek az orvos, bába és a szülésnél segédkező személyzet kezével újaival való érintkezés útján történő fertőző csírák átvitele által. Ha a szülés alatt szükségessé válik a hüvelyi vizsgálat elkerülhetetlen úgy a szülőnőt a nemzőszervek mindenegyes érintésével a gyermekágyi sebfertőzés okozóinak átvitele fenyegeti. 

XV. prof Dr. Stoeckel. W  A szülészet tankönyve CXXVI.kötet Magyar orvosi könyvkiadó.       társulat könyvtára 1930XV/243old
A helyesen vezetett normális lefolyású lepényi szak tehát hozzátartozik a gyermekágyi láz prophylakszisához. A lepények és a burkoknak a megszemlélése a vizsgálatban gyakorlatilag az a lényeges, hogy megállapítsuk, vajon visszamaradtak-e lepényszövet-vagy burokrészletek. Különös gonddal kell a lepénynek egész környékét végigkutatni mivel éppen a széleken szakadhatnak le részletek, különösen, ha a lepény kilökődése nem következik be spontán.

XV. prof Dr. Stoeckel. W  A szülészet tankönyve CXXVI.kötet Magyar orvosi könyvkiadó.       társulat könyvtára 1930XV/244old
Minden hiány és minden melléklepényre utaló gyanú határozott javallatot képez arra, hogy kézzel betapintsunk a méhbe és a visszamaradott lepényrészt eltávolítsuk. Ennek meg kell történnie, különben előbb vagy utóbb nagy többé jóvá nem tehető szerencsétlenség következik be. Anatómiailag és ennek alapján klinikailag is nagy különbség van a visszamaradt lepényrészek és a visszamaradt burok részletek között. Az előbbiek szerves összefüggésben maradnak a méh falával, ahonnan tovább tápláltatnak és igen súlyos gyermekágyi vérzések, valamint igen súlyos gyermekágyi fertőzések okozói lehetnek.

XV. prof Dr. Stoeckel. W  A szülészet tankönyve CXXVI.kötet Magyar orvosi könyvkiadó.       társulat könyvtára 1930XV/482old

És ami igen fontos, a méhfalhoz vezető erek mentén ezen csírák számára már nyitva áll az út a méhfal felé egészen az itt elhelyezkedő még védelmül szolgáló érthrombusokig. A műtő, aki ezt az összefüggést újával megbolygatja, a thrombusoknak ezt az utolsó védőbástyáját semmisíti meg a méhfalban és a lepénymaradékot leválasztja ugyan de csírákat old be annak eddigi tapadási helyére és a vérzés csillapításnak súlyos fertőzéssel adja meg az árát, amelyből igen gyakran csaknem mindig halálos kimenetelű pqaemia fejlődik ki.  Therapia: A lepény és a burok igen gondos ellenőrzése közvetlen szülés után. Ha a lepény egy része hiányzik vagy a burkokon található nyitott érlumenek placenta succentúriata visszamaradására engednek következtetni, avagy ha kétséges hogy ezen két lehetőség egyike is jelen van úgy feltétlenül azonnal be kell tapintani a méhbe, az itt található lepényszövetet fel kell keresni és kézzel le kell választani. Visszamaradt lepényszövet és betapintás két olyan veszedelem , melyek közül az utóbbi jóval kisebb. Szükségtelenül végzett betapintás, ha negatív leletet ad, nem szokott káros következményekkel járni. Ellenben visszamaradt lepényszövet mellett elmulasztott betapintás a szült nőt előbb-utóbb a sír szélére sodorja és elég gyakori a halálok. A kórjóslat a fertőzés tovahurcolására való tekintettel már 12 óra múlva igen kétséges s az idő előrehaladtával hamarosan egészen kedvezőtlen.

XVI. Bumm Ernő  A szülészet alapvonalai  Budapest Franklin –társulat 1910XVI/595old
Minden lepény-visszamaradással végül a méhizomzat retractiojának rendellenes állapota jár amely részben még fokozza a bajt.

XVI. Bumm Ernő  A szülészet alapvonalai  Budapest Franklin –társulat 1910XVI/600old
A lepényért való benyúlás nagyon veszélyes beavatkozás. Ha újaink teljesen desinficiálva vannak is a külső nemi részek és a hüvely felől mégis könnyen vihetünk be csírokat a lepény helyére. Ezek itt a visszamaradó és nekrosisra szánt decidua törmelékekben a legkedvezőbb talajra találnak a kifejlődéshez. Ha egyszer inficiálva van a lepény helyének felülete akkor nyitva áll az az út melyen át a csírok a lepényi vivőeres öblök szabadon fekvő thrombusaiba hatolhatnak s melyeknek fertőzése a pyaemia kezdetét jelenti. 
XVI. Bumm Ernő  A szülészet alapvonalai  Budapest Franklin –társulat 1910XVI/628old

A gyermekágyi láz sebláz és bakteriumoknak az egyetlen nő nemiszervein sem hiányzó sebekre, a szülés után gyakorolt ártalmas behatásából ered. A méhbeli sebek azok melyekből a legtöbb gyermekágyi fertőzés kiindul.

XVI. Bumm Ernő  A szülészet alapvonalai  Budapest Franklin –társulat 1910XVI/631old
A gyermekágyba támadó putrid intoxitacióhoz nem éppen szükséges nagyobb mennyiségű bomlásra képes szerves anyag, u.m. pl. lepénydarab vagy abortív pete visszamaradása.

XVI. Bumm Ernő  A szülészet alapvonalai  Budapest Franklin –társulat 1910XVI/633old
Az élénk anyagforgalom mellett, mely a peteűr és a méh között fennáll, nem sokáig várat magára a képződött mérges baktérium-termékek felszívódása és ez a testhőmérsék emelkedésében nyilvánul.

XVI. Bumm Ernő  A szülészet alapvonalai  Budapest Franklin –társulat 1910XVI/638old
Végül még az infectio létrejöttének időpontja is fontossággal bír, ha a csírok a szülés után csak napok múlva jutnak az endometriumig, ott már az elzáródott nyirok és vérpályákra, a fehér vérsejtek és a bactericid védőanyagok erős megszaporodására, a testben való behatolás szempontjából, tehát általába véve kevésbé kedvező körülményekre találnak, mint a szülés alatt vagy közvetlenül utána, midőn a szervezet mindeme védő berendezései még nincsenek kifejlődve. A streptococcusoknak a szülés alatt a magzatvízben való elszaporodása, midőn a csírok a lepény kiürülésével a frissen lemeztelenített endometriumot választják el, különösen rossz prognosist nyújt és gyakran vezet általános infectióra. 

XVI. Bumm Ernő  A szülészet alapvonalai  Budapest Franklin –társulat 1910XVI/642old
Ennél fogva a lepény tapadási helye az a részlet, ahonnan rendszerint kiindul a csírok behatolása, innen válik általánossá a fertőzéses folyamat és ez ebből a szempontból a gyermekágyas nemi szerveinek leggyengébb és legveszélyesebb pontja.
XVI. Bumm Ernő  A szülészet alapvonalai  Budapest Franklin –társulat 1910XVI/660old
Lepedék a sebeken és a streptococcusok kimutatása a váladékban mindig komoly jelentőségű. Mindazon által az endometrium streptococcus-infectiója is az esetek mintegy 80%-ában meggyógyul.

XVI. Bumm Ernő  A szülészet alapvonalai  Budapest Franklin –társulat 1910XVI/662old
A gyermekágyi láz gyógykezelésének a betegség kezdetén mindig arra kell irányulnia, hogy a fertőzés folyamatát csírájában elfojtsa, azaz a baktériumokat a testbe való behatolás kapuján desinficiáló szerekkel elpusztítsa vagy gyengítse és így a gyermekágyi sebek aseptikus állapotát lehető hamar helyreállítsa. Ha sikerül a méhet kellő módon kitakarítani, azaz megtisztítani a visszamaradt, bomlásra hajlamos részektől, akkor ezzel elvontuk a rothadási csíroktól a további szaporodásra szükséges közeget és az űrnek ezt követő alapos desinficiálása megállíthatja vagy legalábbis lényegesen korlátozhatja a rothadásos folyamatot. Gyakran a seb fertőzése után már néhány órával elkéstünk a desinficiáló törekvéseinkkel. Ha az infectio után 15 perccel, vagy fél órával később történik a csírok ezen rövid idő alatt már behatoltak a vérpályába és ezzel a testben mindenfelé szétszóródtak. 

XVI. Bumm Ernő  A szülészet alapvonalai  Budapest Franklin –társulat 1910XVI/664old
Minden nemű intrauterin beavatkozás: ujjal való kitakarítás, kikaparás, kimosás melyeket putrid, vagy septikus endometritisznél végzünk, könnyen a sebméregnek a szervezet nedv áramlásába való fokozott bejutását és ennek következtében a test hőmérsék hirtelen felemelkedését idézi elő, ami rendszerint 2-3 órával a beavatkozás után rázó hideggel köszönt be és 40celsius fokig és azon felül is emelkedhetik. Ezt a reactiot ismerni kell és el kell  rá készülni. Ha baktériumok a gyermekágyi sebek határán túl mélyebbre hatolnak a szövetekbe, akkor a helybeli kezelés többé nem használhat. 
XVI. Bumm Ernő  A szülészet alapvonalai  Budapest Franklin –társulat 1910XVI/665old
Ilyen körülmények között a gyermekágyi láz általános gyógyítása lép előtérbe.
XVII. Papp Zoltán A szülészet Nőgyógyászat Tankönyve  2. átdolgozott kiadás  Semmelweis XVII/391old
Belső vizsgálatok. Rutinszerűen rectalis vizsgálat ajánlott, de az asepsis szabályainak betartásával, hüvelyi vizsgálat is végezhető. A hüvelyi vizsgálat burokrepedés után felszálló méhűri fertőzés veszélyét rejti magában. A hüvelyben és a vulván lévő baktériumok a vizsgálat során könnyen feljutnak a nyakcsatornába, a méhűrbe, és néhány óra alatt úgy elszaporodnak, hogy mind a magzat, mind az anya életét veszélyeztethetik. Ezért idő előtti burokrepedést követően csak alapos javallat esetén szabad hüvelyi vizsgálatot végezni. 

XVII. Papp Zoltán A szülészet Nőgyógyászat Tankönyve  2. átdolgozott kiadás  Semmelweis XVII/395old
A lepény és a burok vizsgálata
A gyermekágyban súlyos szövődmények keletkezhetnek abból, ha a lepény egy, akár nagyon kicsiny rész is visszamarad. Minden kotiledót gondosan végignézünk és ha csak gyanúnk van legkisebb hiányra, kézzel vagy műszerrel méhűri betapintást végzünk.

XVII. Papp Zoltán A szülészet Nőgyógyászat Tankönyve  2. átdolgozott kiadás  Semmelweis XVII/496old
Köldökzsinórnál fogva kihúzzuk a lepényt oly módon, hogy belső kezünk még a méhűrben marad, ellenőrzi, hogy a méh üres és nincs sérülés. (az ismételt betapintást a fertőzés veszélye miatt kerülni kell: egyébként is különös gonddal ügyelünk az asepsis-antisepsis szabályainak betartására ) Leválasztás utána méhet hideg jódos vizzel átmossuk. Lepényéeválasztás és/vagy méhűri betapintás után ajánlatos 3-4 napig prophylacticus javallat alapján antibiotikumot és méhösszehúzó szereket adni. 

XVII. Papp Zoltán A szülészet Nőgyógyászat Tankönyve  2. átdolgozott kiadás  Semmelweis XVII/497old
A retentio nem csak vérzést, hanem méhűri fertőzést is okozhat, és napjainkban ez a gyermekágyi sepsis leggyakoribb forrása. Ennek elkerülésére a placentát igen gondosan meg kell vizsgálni, és ha csak gyanú merül fel arra, hogy hiányosan távozott méhűri betapintást kell végezni kézzel, és a lepényrészt el kell távolítani. Lepényrész visszahagyása súlyos hiba. A visszamaradt lepényrész korai következményeként csaknem minden esetben méhűri fertőzés is fellép. Sőt septikus lázmenet alakul ki, a méheltávolítás mellett kell dönteni, mert csak így menthető meg az anya élete.

XVII. Papp Zoltán A szülészet Nőgyógyászat Tankönyve  2. átdolgozott kiadás  Semmelweis XVII/543old

Gyermekágyi láz alatt baktérium okozta olyan gyulladásos betegségeket értünk, melyek a szülés alatti eseményekre vezethetők vissza. A baktériumok az esetek nagy részében a külvilágból kerülnek a szervezetbe: Az indokolatlanul nagy számban végzett hüvelyi vizsgálat, a be nem tartott higénés szabályok. A méhűrben visszamaradt szövetek mind növelik az infectio esélyét. A kevert fertőzés, általában staphilococcus aureus, streptococcus faecalis. Minden szülészeti műtét, valamint méhűri beavatkozás, mint pl. a manuális le-     544.oldal   -pényleválasztás, méhűri betapintás növeli az infectiók kialakulásának esélyét. A méhűrben maradt lepényrész jó táptalajul szolgál a kórokozóknak. Tünetek: rossz közérzet, láz és gyulladásra jellemző laboratóriumi leletek. Acut, illetve subacut fázisban széles spektrumu antibioticum-kezelés védelmében laparatómi végzendő.

XVII. Papp Zoltán A szülészet Nőgyógyászat Tankönyve  2. átdolgozott kiadás  Semmelweis XVII/545old

Semmelweis kórszakalkotó felfedezése, hogy megtalálta  a gyermekágyi lázat okozó vérmérgezés eredetét és megelőzési módját, az antibioticumok vi-546oldal lágában sem veszítette el aktualitását. Amennyiben az asepsis és antisepsis szabályait nem követjük, a sepsis buerperalis ma is igen súlyos kórkép.

XVIII. Dr Báder Andor Szülészet nőgyógyászat Medicina kiadó 1959 Egészségügyi szakiskolák jegyzete        XVIII/58old

Az orvos a hiányzó lepényrészért kézzel a méh üregébe hatol: ennek eltávolításával nem csak a további vérzést akadályozza meg, hanem gyermekágyi szövődményeket is megelőzhet. A lepényi szak a szülés legveszedelmesebb szaka. Türelemmel, helyes kezelésével igen sok szövődményt előzhetünk meg. Ha azonban szövődmény bekövetkezik, Gyorsan kell cselekednünk. 

XVIII. Dr Báder Andor Szülészet nőgyógyászat Medicina kiadó 1959 Egészségügyi szakiskolák jegyzete        XVIII/61old
Gyermekágy alatt a szervezetben még a következő elváltozásokat figyelhetjük meg: A hőmérséklet általában nem emelkedik 37,2-37,5fok fölé, csupán közvetlenül a szülés után, a fokozott izommunka következtében, éri el néha a 38.fokot. Ennek komolyabb jelenősége nincs. A gyermekágy alatti magasabb hőmérséklet vagy tartós hőemelkedés fertőzés jele. 

XVIII. Dr Báder Andor Szülészet nőgyógyászat Medicina kiadó 1959 Egészségügyi szakiskolák jegyzete        XVIII/113old

Szerencsés esetben a méhösszehúzódások a lepényrészt a méh faláról leválasztják és kilökik. Ha ez nem következik be, úgy erős vérzés esetében be kell hatolnunk a méhüregbe, ami annak a veszélyével jár, hogy a baktériumokat a vérerekbe préseljük. Ezt a veszélyes szövődményt a lepény szülés utáni gondos ellenőrzésével kell megelőznünk.

XVIII. Dr Báder Andor Szülészet nőgyógyászat Medicina kiadó 1959 Egészségügyi szakiskolák jegyzete        XVIII/117old

Gyermekágyi láz

A nemiszerveknek szülés vagy vetélés után fellépő fertőzéses eredetű lázas megbetegedését gyermekágyi láznak nevezzük. Legtöbbször gennykeltők okozzák visszamaradt lepényrészekben vagy burkokban lepedékes gátsebeken nagy mennyiségben tenyésznek. 

IXX.  Horn Béla-Zoltán Imre A szülészet tankönyve 4. változatlan kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1966       IXX/221old
A lepény megszületése után meg kell állapítani, hogy az hiánytalanul született-e meg, nem maradt-e vissza a méhben lepényrész, esetleg nagyobb burokrészlet. Ezért meg kell vizsgálni a lepénynek mind anyai, mind magzati felszínét, különösen széli részeit és a burkokat. A vérzés így biztos jele a méhüregben maradt melléklepénynek. Ha lepényrész visszamaradására a legkisebb gyanú is fennáll, be kell tapintani a méhűrbe. Közvetlenül szülés után steril kautélák mellett végzett méhüri betapintás szinte veszélytelen beavatkozás, de veszélyessége minden esetre messze elmarad a lepényrész visszamaradásának veszedelme mögött. A méhűrben visszamaradt lepényrész ugyanis csaknem biztosan súlyos szövődményekhez vezet, amelynek a korai és késői gyermekágyi vérzések, gyermekágyi fertőzések.

IXX.  Horn Béla-Zoltán Imre A szülészet tankönyve 4. változatlan kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1966       IXX/596old
Gyermekágyi fertőzés többféle módon jöhet létre:1. Közvetlen (contact) Fertőzés útján. Fertőzheti a terhest vagy szülőnőt a vizsgáló orvos, szülésznő, maga a szülőnő saját kezével, fehérnemű stb.

IXX.  Horn Béla-Zoltán Imre A szülészet tankönyve 4. változatlan kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1966       IXX/597old
Méhnyálkahártya és a méhizomzat gyulladása
A méhnyálkahártyájának és izomzatának gyulladása egymástól független kórkép alakjában soha nem jelentkezik ill. ha az egyik szervrészlet gyulladása van is a kórkép előterében mindig megtalálhatók a másik lobos elváltozásai is. A fertőző csírok a méhbe ascensio útján vagy metastaticus (haematogen vagy lymphogen ) úton kerülnek. Az ismert tényezők egymásra való hatásától függ, hogy a csírok a méhben talált elhalt szövetrészekben tenyésznek-e, vagypedig beatolnak-e az élő szövetekbe is. Klinikai tünetei hőemelkedés, szapora pulsus.

IXX.  Horn Béla-Zoltán Imre A szülészet tankönyve 4. változatlan kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1966       IXX/606old

Miután a gyermekágyi láz klinikai megjelenési alakjainak túlnyomó része enyhe tünetekkel jár, a gyermekágyban a fertőzés legkisebb jeleinek is nagy jelentőséget kell tulajdonítani. Ha pedig nem dönthetjük, hogy az észlelt megbetegedésből megfelelő gyógykezelés nélkül, milyen megbetegedés fejlődnék ki, ideje korán meg kell kezdenünk az antibioticumos kezelést. Nyilvánvalóan még indokoltabbá teszi az antibioticum-kezelés azonnali bevezetését súlyosabb tünetek jelentkezése, mint például láz. Stb. 

XXI. Dr. Silhavy Tibor 10. Kórtörténet
XXI/153oldA láz úgy keletkezik, hogy az agyi hőszabályozó központ-bacteriális fertőzés vagy egyébb izgatás hatására.

XXII. Lintner Ferenc-Pajor Attila Szülészet Nőgyógyászat 1994. XXII./157old

2.21.3.2.Endometritis : Tünetek: Elhúzódó véres folyás, a megelőző szülés, vetélés vagy méhűri beavatkozás. Láz, hőemelkedés, emelkedett fehérvérsejt szám kíséri. Kezelés: Antibiotikum, szükség esetén a méhűreg kiürítése. 2.21.3.3.A méhizomzat gyulladása ( myometritis ) : Tünetek: Láz . A diagnózis a kórelőzmény és a fizikális lelet, laboratóriumi leletek ( fehérvérsejtszám, süllyedés ) alapján lehetséges kezelés. Széles spektrumú antibioticum, méhösszehúzók adása, súlyosabb esetben a méh eltávolítása jön szóba. 

XXIV.  Dr. Sándor Tibor A szülészeti és nőgyógyászati abc-je Medicina 1976.XXIV./28old
Gondosan megvizsgáljuk a lepényt és a burkokat. A legkisebb hiány esetén vagy olyan töredezettségnél, ahol nem lehetünk biztosak a lepény hiánytalanságában, méhűri betapintást végzünk. Elmaradása cotyledo-retentio esetén súlyós gyermekágyi lázas állapotot idéz elő, amely erélyes antibioticus terápiára is csak akkor gyógyul, ha a szeptikus állapotban lévő gyermekágyasnál műszeres méhűri betapintást végzünk, és currettage-kanállal távolítjuk el a bennmaradt bomló lepényi részeket.

XXV. Gáti István-László János A szülészet és nőgyógyászat időszerű kérdései Medicina könyvkiadó Budapest 1987.XXV/144old
Szülés után manifectálódó bakteriális méhűri és méhkörüli fertőzés

A placenta helye mint nagy mértékben vaszkularizált, vérkóag ulumokkal fedett „sebfelület” kitűnő táptalaj a hüvely és a cervix normális vagy fakultatív patogén baktérium flórája számára. A szülés alatti veszélytényezők közé a gyakori hüvelyvizsgálat, az elhúzódó hüvelyi szülés, illetve a magzati monitorizálás tartozik. Ha az utóbbi szigorú aszeptikus technika mellett, megfelelően alkalmazzák akkor a lázas morbiditás előfordulása csekély. A szülés vezetés módja a genitális fertőzés gyakoriságának alakulásában fontos tényező. Hüvelyi szülés kapcsán a lepényleválasztás szülőutak kiterjedt sérülése a vacuumextrakció fokozzák az infekció veszélyét. /Folyt.145old./  A placenta-és a burokretenció másodlagos vérzést és késői infekciót okozhat ezért ezekre mindig figyelni kell. A szülés után manifesztálódó genetális fertőzés klinikai képéhez tartozik a láz… Az endrometritisz klinikai diagnózisa kezdetben csak valószínűsíthető. Megerősítésére szolgál a vérképvizsgálat, a váladék tenyésztés.

XXVI. Dr. Fekete Sándor Az orvostudományok doktora A szülészet és nőgyógyászat haladása Medicina könyvkiadó Budapest 1962. XXVI/160old
A toxikózist kiváltó tényezők:
Kisebb orvosi beavatkozások, vizsgálat stb.

XXVIII. Papp Zoltán Sürgősségi ellátás a szülészet-nőgyógyászatban Medicina könyvkiadó Rt. Budapest 2001.XXVIII/143old

Septikus Shock

A septikus shock ritka a szülészeti gyakorlatban, 8000 szülésre esik egy eset. A sepsis definíciója szerint fertőzésre adott szisztémás válaszreakció, melyet a mikroorganismusok vagy azok toxikus termékei okoznak. A szülészetben leggyakrabban előforduló kórokozók a staphilococcus és streptococcus. 

XXVIII. Papp Zoltán Sürgősségi ellátás a szülészet-nőgyógyászatban Medicina könyvkiadó Rt. Budapest 2001.XXVIII/145old
Szülészeti nem vérzéses shockos állapotok
1. Életfontosságú szervfunkciók fenntartása 2. Septikus góc lokalizálása, ha lehet szanálása3. Antibioticum therápia4. A kezdeti antibioticum- kezelésnek minden valószínűsíthető kórokozót le kell fednie.

IXXX. Dr Graber Hedvig Az antibiotikum kezelés gyakorlata Második javított kiadás Medicina könyvkiadó Rt. Budapest 1993.IXXX./15old
Mikor adjunk antibiotikumot? 
Antibiotikum adása indokolt:1. Bizonyított vagy a klinikai kép alapján feltételezhető fertőzés kezelésére ( célzott, ill. kezdő terápia )2. Fenyegető fertőzés kivédésére ( profilaxis).
Kezdő terápia akkor szükséges ,ha a beteg tünetei alapján bizonyosak vagyunk abban, hogy bakteriális fertőzés áll fenn, és a súlyos állapot nem engedi meg, hogy az időigényes bakteriológiai vizsgálatok eredményét megvárjuk. Ilyen helyzetekben vagyunk súlyos helyi fertőzésekkor: pl. Septikus beteg esetén és beteg lázas állapotában. Profilaktikus antibiotikum-adás akkor indokolt ha veszélyeztetett beteget ismert kórokozó ellen hatékony szerrel kell védenünk.

IXXX. Dr Graber Hedvig Az antibiotikum kezelés gyakorlata Második javított kiadás Medicina könyvkiadó Rt. Budapest 1993.IXXX./198old

A sepsis prognózisa annál jobb, minél korábban kap a beteg megfelelő antibiotikum – terápiát. 

Ismeretlen etiológiájú sepsis

Az empirikus terápiát meghatározó tényezők:
1. A góc tisztítása2. Anamnézis3. Fizikális és szakvizsgálatok
Anamneztikus adatok, amelyek a kórokozóra fényt vethetnek: Otthoni vagy kórházi fertőzés: Előzetes orvosi beavatkozás
XXX. Prof. Dr. Szabó István Diagnosztikus és terápiás ajánlások szülészeti és nőgyógyászati kórképekben.XXX./ 94old
Cotyledoretentio
Jelentősége: A vérzés mellett endrometritis sepsis kialakulásához vezethet. Kezelése: Méh kiürítése vacuum aspirációval, óvatos kürettázzsal, antibiotikum-védelemben, hideg jódvizes mosás.

XXXI. Dr. Ruzicska Gyula Antibiotikumok nőgyógyászati és szülészeti alkalmazása Gyakorló orvos könyvtára Medicina kiadó Budapest 1959.XXXI./92old
1. az aseptikus műtéti beavatkozások után még akkor is előfordulhatnak fertőzések, ha az antibiotikuomokat kellő mennyiségben megfelelő ideig, megfelelő mennyiségben és optimális időben alkalmazzuk. 

XXXI. Dr. Ruzicska Gyula Antibiotikumok nőgyógyászati és szülészeti alkalmazása Gyakorló orvos könyvtára Medicina kiadó Budapest 1959.XXXI./109old
A staphilococcus auerus fertőzések megszaporodását az teszi jelentőssé, hogy ezek a penicillinresistens kórokozók. Átvitelükben „intézeti környezetben” az ápoló személyzet is részt vehet: Könnyen fertőzhetik az anyát és a magzatot is.

XXXI. Dr. Ruzicska Gyula Antibiotikumok nőgyógyászati és szülészeti alkalmazása Gyakorló orvos könyvtára Medicina kiadó Budapest 1959.XXXI./111old
Beolvadó elgennyedő izzadmányok esetében septikus intermittáló lázmenet alakul ki. Nagy fokú érzékenység, flulctuatio jelentkezik a beolvadt területen és mind súlyosabb általános tünetek figyelmeztetnek arra, hogy a beavatkozásunkkal ne késlekedjünk, mert a spontán áttörés veszélyeket rejt magában.A septikus thrombombóliák kialakulásuk után már antibiotikumokkal sem befolyásolhatók minden esetben biztosan és a beteg ebben a stádiumban a folyamat teljes megnyúgvásáig veszélyben van.
XXXI. Dr. Ruzicska Gyula Antibiotikumok nőgyógyászati és szülészeti alkalmazása Gyakorló orvos könyvtára Medicina kiadó Budapest 1959.XXXI./115old
A gyermekágyi láz kórjóslatában és kezelésében fordulatot jelentett a chemotherapia, majd az antibioticum- kezelés bevezetése. Az antibioticum előtti kórszakban a szülési halálozás legnagyobb részét a gyermekágyi fertőzéssel kapcsolatos septikus halálesetek alkották. Ezzel szemben ma-Magyaroszágon épp úgy mint általában a kultúrállamokban- a szülési eseményekkel kapcsolatos anyai halálozás arányszáma között legkisebb jelentőségű a gyermekágyi fertőzés következtében létrejött halálozás.

XXXIV. Kovács Ferenc Dr. Gyakorlati és műtétes szülészet Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Budapest 1936XXXIV./77old
Nem genitalis fertőzésből eredő 38fokig is felmenő átmeneti hőemelkedés oka lehet maga a szüléssel járó fokozott izommunka is(szülési hyperthermia). A szülés folyamán fellépő láznál természetesen első sorban a szülő csatorna fertőződéséből eredő lázra kell gondolnunk. Így legtöbbször nem is fogunk csalódni. A baktériumok bevándorolhatnak a méhizomzatba a lepény tapadási helyére, sőt a véráramba is és így általános septicus fertőzés is jöhet létre. A méh kiürülése kétségtelenül igen kedvezően hat a fertőzés további kimenetelére. /78old/  A műtéti beavatkozás traumája a baktériumokat a szervezet védelmi gátjának áttörésével bepréseli a mélyebb szövetekbe, és a sebzésekkel új fertőzési kapukat nyit meg, a szövetek nyomkodás, zúzása azok fertőzés elleni ellenállását csökkenti. A beavatkozásunkkal tehát többet árthatunk mint amennyit használ a méh ezáltal előidézett kiürülése.
XXXV. Dr, Frigyesi József Nőgyógyászat Orvosok és Orvostan Hallgatók részére Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Budapest 1938.XXXV./204old
Méhgyulladás

A gennykeltők által okozott fertőzésre a leggyakoribb alkalom a szülés és a vetélés. De oka lehet a fertőzésnek mindennemű méhűri beavatkozás, így vizsgálás, méhkaparás minden nem asepticus módon véghezvitt szülészeti vagy nőorvosi vizsgálat és kezelés. Bár kisebb nőgyógyászati vizsgálat, illetve kezelés révén gyakran nem történik fertőzés, nem szabad feledni, hogy minden ilyen nem asepticusan végzett kezelés vagy beavatkozás fertőzést okozhat így esetleg a beteg életébe kerülhet.

XXXV. Dr, Frigyesi József Nőgyógyászat Orvosok és Orvostan Hallgatók részére Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Budapest 1938.XXXV./206old
Megelőzés és gyógyítás

A betegség megelőzésének útjait a fertőzésről mondottak írják le. Az egyik legfőbb feladat tehát az, hogy minden beavatkozást, méhűri vizsgálatot és kezelést a nőgyógyászati asepsisnek szigorú szem előtt tartásával végezzük. Nagyobb körültekintést igényel a megelőzésnek másik része, nevezetesen az, hogy megakadályozzuk a szervezetben meglévő fertőző csíroknak ténykedésünkkel való felvételét. Ezért minden nemű beavatkozás előtt válladék vizsgálatot végzünk.

XXXV. Dr, Frigyesi József Nőgyógyászat Orvosok és Orvostan Hallgatók részére Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Budapest 1938.XXXV./362old
A sebfertőző gyulladást előmozdító alkalom a gyermekágy ez élettani állapotok alatt sokkal gyakrabban fejlődik ki a fertőző gyulladás külső behatások sérülések útján. Sérülések között első helyen áll mindenütt tisztátlanul végzett beavatkozás, méhkaparás. Ugyanígy okai lehetnek ezeknek a gyulladásoknak a különböző, Ú.N. Kis nőgyógyászat körébe tartozó és rendesen ambulanter végzett más beavatkozások méhűr stb. ha nem megfelelő asepsissel és szakértelemmel végzik azokat. A gyulladások okai legtöbbször az ismert sebfertőző baktériumok. Így elsősorban a streptococcusok különböző fajtája és staphilococcucosok. Tudva levő, hogy a fertőzés létrejöttéhez nem elegendő sebfertőző csírok bevitele vagy jelenléte, hanem ahhoz az is szükséges, hogy az illető szervezet védekező képessége gyengébb legyen, mint a fertőzés foka, illetve, hogy a fertőzés a szervezet védekező képességét le tudja kűzdeni.
XXXVI. Horn Béla-Zoltán Imre A szülészet tankönyve 5.változatlan kiadás az 1966 évi kiadás utánnyomása Medicina könyvkiadó Budapest 1971XXXVI./370old

A gyakorlati jelentőségük, hogy a méhüregben visszamaradhatnak és erős vérzésnek, fertőzésnek lehetnek forrásai. Ezért kell lepény megszületése után a burkokat is gondosan megvizsgálni, hogy nem látunk-e rajtuk ereket, amelyek nem futnak vissza a lepényhez. Biztosan megállapítható visszamaradt melléklepény jelenléte ha a főlepénytől elvezető edényeket a burkon levő nyílás szélén elszakadva találjuk. A visszamaradás kórismézése esetén méhűri betapintást végzünk és eltávolítjuk a visszamaradt melléklepényt. 

XXXVI. Horn Béla-Zoltán Imre A szülészet tankönyve 5.változatlan kiadás az 1966 évi kiadás utánnyomása Medicina könyvkiadó Budapest 1971XXXVI./596oldA gyermekágyi fertőzésre hajlamosít: lefolyt szülés, műtéti beavatkozás stb.Ez a körülmény rámutat arra, hogy a gyermekágyi fertőzés megelőzése érdekében a szülés helyes vezetésével igen sokat tehetünk.
A gyermekágyi fertőzés többféle módon jöhet létre

1. Közvetlen fertőzés útján. Fertőzheti a terhest a vizsgáló orvos, szülésznő. Ebben az esetben a kórokozók közvetlen érintkezés útján kerülnek a nemiszervekbe3.   A szervezet egyéb helyéről kiinduló fertőzés útján. Az autoinfectio útja lehet: 
a. Felületi tovaterjedés, pl. A külső nemi szervekből vagy a hüvelyből a belső nemi szervek felé vándorló csírok révén.

XXXVI. Horn Béla-Zoltán Imre A szülészet tankönyve 5.változatlan kiadás az 1966 évi kiadás utánnyomása Medicina könyvkiadó Budapest 1971XXXVI./604old

Valahányszor egy-egy gennyes thrombus részecske kerül a keringésbe, hidegrázás kíséretében hirtelen magas láz lép fel, amely 24 órán belül sokszor ismét a normális hőmérséklet színvonalára süllyed. Ennek a folyamatnak ismétlődése következtében alakul ki a minden septikus kórképre jellemző intermittáló lázmenet.       /605/ A megelőzésre Semmelwis tanította a szülészeket és ezeknek a tanításoknak köszönhetjük a gyermekágyi láz halálozásában Semmelwis működése után beállott hatalmas javulást. A Megelőzés vagyis az a követelmény, hogy a fertőzés elkerülésére a terhességben, szülés alatt és a gyermekágyban minden lehetőséget meg kell teremteni, ma is legelsőbb rendű kötelessége a szülés vezetésével foglalkozó szakembernek. E helyen is hangsúlyozni szeretnők, hogy gyermekágyi lázas megbetegedés esetében attól függetlenül alkalmazunk vérátömlesztést, hogy a beteg vérszegény-e vagy sem. Tudatában kell lennünk annak, hogy a vérátömlesztés nem csak a vérpótlás legeredményesebb módja hanem egyik leghathatósabb fegyverünk a fertőzés leküzdésében is. Az antibioticumok, chemotherapeutikumok és a vérátömlesztés kiterjedt alkalmazásának köszönhető, hogy a gyermekágyi láz súlyos klinikai alakjaival ma már igen ritkán találkozunk. 

XXXVI. Horn Béla-Zoltán Imre A szülészet tankönyve 5.változatlan kiadás az 1966 évi kiadás utánnyomása Medicina könyvkiadó Budapest 1971XXXVI./606old

Ha pedig nem dönthetjük el, hogy az észlelt megbetegedésből megfelelő gyógykezelés nélkül, milyen megbetegedés fejlődnék ki, idejekorán meg kell kezdenünk az antibioticumos kezelést. Gyakorlatilag ez annyit jelent, hogy gyermekágyban, ha a gyermekágyast kirázza a hideg vagy hidegrázás nélkül 38celsius fokon felüli hőemelkedése van a szülés napját nem számítva 24 órán túl, vagy több napon keresztül subfebrilitása van, vagy hőemelkedés nélkül észlelünk nála a normálisnál szaporább pulsust, be kell vezetnünk az antibioticum kezelést. Az említett tünetek a gyermekágyi fertőzés enyhe alakjaira, kezdeti formáira jellemzők nyilvánvalóan még indokoltabbá teszi az antibioticum kezelés azonnali bevezetését súlyosabb tünetek jelentkezése mint pl. a láz. Bármilyen fertőzésre utaló elváltozás quantitativ vagy qualitativ vérképben.   /607/
Az antibioticum kezelés alapvető szabálya, hogy a kezelést mindaddig nem szabad befejezni, amíg a beteg klinikailag legalább 48óráig nem teljesen tünetmentes, ill. amíg a laboratóriumi vizsgálatok is nem mutatják a lényeges javulás képét. Ha az elmondottak értelmében járunk el, az estek túlnyomó többségében el tudjuk érni, hogy a gyermekágyi fertőzés nem lépi túl az enyhe lázas megbetegedés határait és igen ritkán fogunk találkozni a gyermekágyi láz olyan súlyosabb klinikai alakjaival minta függelék gyulladás vagy az általános vérmérgezés. Ha a gyermekágyi láz valamelyik kialakult klinikai képével kerülünk szembe, az általános-antibioticumok, vérátömlesztés-kezelésen kívül, természetesen, egyéb gyógymódokat is kell alkalmaznunk.

XXXVIII. Graber Hedvig-Magyar Tamás Lázas állapotok Springer Hungarica kiadó KFT. 1998.XXXVIII./24old
A láz előnyösen befolyásolta a bakteriális infectiók kimenetelét.       /25old/
A láz a szervezet védekezésének egyik fontos láncszeme. Az enyhe és a közepesen súlyos infectióban ma már igazoltnak tekinthető a láz és az EP-ek pozitív szerepe. A láz az esetek döntő többségében segíti az állati és emberi szervezetet a kórokozók elleni kűzdelemben.

XXXVIII. Graber Hedvig-Magyar Tamás Lázas állapotok Springer Hungarica kiadó KFT. 1998.XXXVIII./39old
Lázas betegek anamnézise, a lázas állapot értékelése, laboratóriumi diagnózisa
Anamnézis további fontos kérdései: Volt-e a közelmúltban kórházban, átesett-e orvosi beavatkozáson, kórházi fertőzés, ill. bacteriaemia lehetősége.

XXXVIII. Graber Hedvig-Magyar Tamás Lázas állapotok Springer Hungarica kiadó KFT. 1998.XXXVIII./211old

Ascendáló fertőzés útján a felső genitális traktusba kerülve viszont súlyos kismedencei gyulladást eredményezhetnek, amelynek a láz az egyik vezető tünete.

XL. Dr. Báder Andor Szülészet nőgyógyászatEgészségügyi szakiskolák jegyzete   Medicina könyvkiadó Budapest 1958. XL./117old/
A gyermekágyi láz
A nemiszerveknek szülés vagy vetélés után fellépő fertőzéses eredetű lázas megbetegedését gyermekágyi láznak nevezzük e megbetegedést baktériumok, legtöbbször gennykeltők okozzák, melyek bűzös magzatvízben, visszamaradt lepényi részekben vagy burkokban, lepedékes gát sebeken nagy mennyiségben tenyésznek. Méhnyálkahártya gyulladás esetén a baktériumok a méh belfelületén okoznak gyulladásos folyamatot. Tünetei: Bűzös folyás, láz.

XL. Dr. Báder Andor Szülészet nőgyógyászatEgészségügyi szakiskolák jegyzete   Medicina könyvkiadó Budapest 1958. XL./141old/
Ha a fertőzés a méhkörül elhelyezkedő kötőszövetbe hatol, úgy parametritisről beszélünk. A duzzanat felszívódhat vagy elgennyedhet. Rendszerint vetélés szülés vagy méhűri beavatkozás után lép fel. Tünetei: A betegség lázzal, hidegrázással, nagy alhasi fájdalmakkal kezdődik.

XL. Dr. Báder Andor Szülészet nőgyógyászatEgészségügyi szakiskolák jegyzete   Medicina könyvkiadó Budapest 1958. XL./142old/

A méhfüggelék gyulladásának tünetei:
1. Fájdalom2. Láz3. Folyás 4. Vérzési zavarok
2. A láz a szervezet védekezése a kórokozókkal szemben, ugyanakkor azonban kimeríti a beteget is. A heveny szagban 39-40fokot is eléri és rendszerint csak lassan csökkenve megy át a félheveny szakra jellemző hőemelkedésekbe. A heveny szakot a magas láz szapora érverés fájdalom jellemzi. A laboratóriumi vizsgálatkor a vörös vértestek süllyedési sebességének fokozódása, valamint a fehérvérsejtek számának emelkedése észlelhető.

XLI. Dr. Zoltán Imre Nőgyógyászat Medicina könyvkiadó Budapest, 1967.XLI./61old/

A fertőzést leggyakrabban gennykeltő baktériumok okozzák (streptococcus,staphylococcus). Meg kell állapítanunk, hogy a fertőzés nem ritkán az orvosi működésből ered (iatrogen). Tisztátlan kézzel végzett vizsgálat kellően nem sterilezett eszközök közvetítői lehetnek a fertőzésnek. A fertőzés lefolyása a kórokozó csírok mellett döntően függ a szervezet reactio képességétől (immunitás, idegrendszer). A gennykeltők a felszínes sérüléseken át a szövetek mélyébe kerülnek, s ott a vér és a nyirokerek útján terjednek tova. Sérülésre bőven nyílik alkalom szülésnél, orvosi beavatkozások alkalmával.

XLII. Zoltán Imre Nőgyógyászat Egyetemi tankönyv az általános orvostudományi karok hallgatói számára Medicina könyvkiadó Budapest 1975.XLII./83old/
Gyermekágyi fertőzés, szülés vagy vetélés után. Különösen olyan esetekben amikor magzat-vagy peterészek (decidua, a lepény maradványai) maradnak a méh üregében, amelyek a fertőző csírok számára kitűnő táptalajok. Méhűri beavatkozások (méhnyaktágítás, méhűri vizsgálat, méhkaparás stb. ). A szomszédos szervek gyulladása amelyekből közvetlenül vagy a nyirok-, vagy a vérerek útján terjedhet a fertőzés a nyálkahártyára.

XLIII. Zoltán Imre Nőgyógyászat Egyetemi tankönyv az általános orvostudományi karok hallgatói számára 2. kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1978.XLIII./83old/
Méhnyálkahártya gyulladás lehetséges okozói
a.,  A gyermekágyi fertőzés, szülés vagy vetélés után különösen olyan esetekben, amikor magzat vagy peterészek maradnak a méh üregében, amelyek a fertőző csírok számára kitűnő táptalajok. b., Méhűri beavatkozásokc., Nyálkahártyából kiinduló vagy a nyálkahártya alatt fejlődő daganat, amely sérülést, elhalást okoz a nyálkahártyán, amelynek következtében a baktériumok könnyen telepszenek meg.d., Szomszédos szervek gyulladása, amelyekből közvetlenül vagy a nyirok-,vagy a vérerek útján terjedhet a fertőzés a nyálkahártyára.

XLIII. Zoltán Imre Nőgyógyászat Egyetemi tankönyv az általános orvostudományi karok hallgatói számára 2. kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1978.XLIII./148old/

A női húgycső olyan területre nyílik, amely a kórokozók szempontjából a húgycsőre a fertőzés veszélyét jelenti. A kórokozók a húgycső külső nyílása körül, de a húgycső elülső harmadában is saprophytaként jelen lehetnek, ami azt e veszélyt rejti magában, hogy minden műszeres vizsgálat vagy beavatkozás, magasabb szakaszaiba juttatja a baktériumokat amelyek gyulladást okozhatnak. 

XLIV. Steven A. Schroeder, MD. Korszerű orvosi diagnosztika és terápia 1990. Officina nova kiadó, BudapestXLIV./518old/
Toxicus shock syndroma kialakulhat szülés vagy műtétet követő időszakban. Klinikum és terápia a toxicus shock syndroma jellemzője a hirtelen kezdődő magas láz.

XLIV. Steven A. Schroeder, MD. Korszerű orvosi diagnosztika és terápia 1990. Officina nova kiadó, BudapestXLIV./961old/
a., Therapia
Az alapbetegség gyógyítása:  Mivel a sepsis prognosisa az alapbetegség súlyosságától függ minden erőfeszítést meg kell tennünk ezen kórfolyamat visszafordítására. Ez rendszerint azt jelenti, hogy az immunsuppressiv gyógyszerek adagját csökkentjük vagy elhagyjuk és a neutropeniás betegeknek bizonyos esetekben fehérvérsejt transfusiokat adunk.

b.,  A bacteriaemia forrásának meghatározása: 
A bacteriaemia kiindulási helyét (gócát) Gondosan kell kutatnunk. Egyszerűen a forrás felfedezésével és eltávolításával illetve feltárásával lehetőség nyílik arra, hogy egy potenciálisan halálos betegséget könnyen kezelhető kórképpé alakítsunk. 
d., Antibioticomok. Amikor a sepsis gyanúja komolyan felmerül, azonnal antibioticumokat kell adni mivel a terápiás késlekedés fokozott halálozási aránnyal jár.
XLIV. Steven A. Schroeder, MD. Korszerű orvosi diagnosztika és terápia 1990. Officina nova kiadó, BudapestXLIV./964old/
A streptococcus okozta endocarditisek többsége hatásosan kezelhető napi 12-20 ME penicillin G-vel, de az egyéb típusú anaerob baktérium által kiváltott endocarditis optimális kezeléséhez a laboratóriumi adatokra kell támaszkodnunk. A bőr és lágy részek anaerob fertőzései rendszerint traumát, a vérellátás csökkenését vagy műtétet követően alakulnak ki. 

XLIV. Steven A. Schroeder, MD. Korszerű orvosi diagnosztika és terápia 1990. Officina nova kiadó, BudapestXLIV./1006old/
Streptococcus fertőzések diagnózis legfőbb pontjai. Hirtelen kezdődő láz, rossz közérzet. Klinikai tünetek: a streptococcus jellemzője a hirtelen kezdődő láz. 

XLV. Zoltán Imre Nőgyógyászat 4. Átdolgozott kiadás Medicina kiadó Budapest 1967.XLV./61old/
A gennykeltők a felszínes sérüléseken át a szövetek mélyébe kerülnek, s ott a vér- és nyirokerek útján terjednek tova. Sérülésre bőven nyílik alkalom szülésnél, orvosi beavatkozások alkalmával. Csak ha a szervezeti védekezés nem képes legyőzni a behatoló csírokat, akkor lesz úrrá a fertőzés és előttünk áll a sepsis, a-pyaemia képe./67old/
A méhnyálkahártya gyulladása lehet bakteriális eredetű, amikor is a fertőzés legtöbbször ascendáló módon terjed fel. Elősegíti ezt szülés, gyermekágy, mert ilyenkor a nyakcsatorna természetes védelmi berendezése csökken. Gyulladást okozhatnak a nyakcsatornán át felvezetett eszközök. A tünetek láz, fájdalom, folyás. A gyulladás ezekben a napokban könnyen terjed fel a petevezetőkre, petefészkekre. Az izomzat súlyosabb lobos folyamata kötőszövet-képződéssel jár, a méh nagyobb marad, összehúzódó képessége romlik, rendetlen, hosszan tartó vérzésekre hajlamos lesz. (metritis chronica). Ha a szülés vagy vetélés után a visszafejlődés nem volt teljes placenta-szövet  maradt vissza, ezek erős vérbőséget tartanak fenn. A vérzés csak akkor szűnik meg ha a placentaris polipus kilökődik vagy eltávolítják azt.

XLVII. Árvay Sándor Fekete Sándor Lajos László Zoltán Imre 5. átdolgozott kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1970. XLVII./62old/
A fertőzés leggyakrabban a gennykeltő baktériumok okozzák ( streptococcus, staphylococcus.) Meg kell állapítanunk, hogy a fertőzés nem ritkán az orvos működéséből ered. A gennykeltők a felszínes sérüléseken át a szövetek mélyébe kerülnek, s ott a vér-és nyirokerek útján terjednek tova. Sérülésre bőven nyílik alkalom szülésnél orvosi beavatkozások alkalmával. Csak ha szervezeti védekezés nem képes legyőzni a behatoló csírokat, akkor lesz úrrá a fertőzés és előttünk áll a sepsis, a pyaemia képe. 

XLVIII. Árvay Sándor Fekete Sándor Lajos László Zoltán Imre Nőgyógyászat 4. átdolgozott kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1960. XLVIII./84old/
A méhbelhártya gyulladása (endrometritis) lehet bakteriális eredetű, amikor is a fertőzés legtöbbször ascendáló módon terjed fel. Elősegíti szülés vagy gyermekágy a nyakcsatorna védelmi berendezésének csökkenése. /85old/Tünetek fájdalom láz és folyás. Meg kell itt emlékeznünk azokról a kórformákról amelyek vetélés szülés után gyakran észlelhetők és amelyeket a visszafejlődés zavara okoz. Ilyenkor placenta szövet vagy bolyhok maradnak vissza a méh űrében. 

L. Árvay Sándor Fekete Sándor Lajos László Zoltán Imre Nőgyógyászat Egyetemi tankönyv Egészségügyi kiadó Budapest 1953.L./72old/

Fertőzéses megbetegedések.A kórokozók már régebben ott lehettek a hüvelyben de kórfolyamat kiváltására csak akkor kerül sor, amikor a szervezet védekező képessége csökkent. A gennykeltő baktériumok csak akkor váltanak ki fertőzést, ha apró vagy nagyobb sérüléseken át bejutnak a kötőszövetbe. A fertőzés nagyon gyakran szülés alatt keletkező sebzésből indul ki. Leggyakrabban a fertőzést gennykeltő baktériumok okozzák. (Streptococcus, stapyhlococcus) Meg kell állapítanunk, hogy a fertőzés nem ritkán az orvosi működésből ered. Tisztátlan kézzel való vizsgálat, kellőképpen nem sterilizált eszközök használata, a vizsgálat alkalmával keletkező sérülések mind megannyi okai lehetnek a fertőzésnek. Még kisebb műtétek előtt is meg kell győződnünk arról, nem fenyeget e fertőzés. A gyakorlatban erre elég jól beválik a hüvelyflóra vizsgálata, a tisztasági fok megállapítása és ezt minden hüvelyi műtét (curettage stb.) előtt elvégezzük. A fertőzésnek egyik útja amikor a szervezet más részéről kerülnek a csírok a véráram közvetítésével a szervekre.L. Árvay Sándor Fekete Sándor Lajos László Zoltán Imre Nőgyógyászat Egyetemi tankönyv Egészségügyi kiadó Budapest 1953.L./73old/

A gennykeltők a felszínes sérüléseken át a szövetek mélyébe hatolnak és ott a vér és a nyirokerek útján terjednek tova. Sérülésre bőven nyújtanak alkalmat a szülés, műtéti eljárások, orvosi beavatkozások. Csak ha a szervezeti védekezés nem képes legyőzni a behatoló csírokat, akkor lesz urrá a fertőzés a szervezeten és akkor előttünk áll a sepsis, pyaemia képe. A gennykeltő baktériumok a szülés kapcsán védőhámrétegétől megfosztott méhnyálkahártyán megtelepedve bejutnak a mélyebb rétegekbe és a nyirok utakon át fertőzik a méhizomzatot. A szülés kapcsán a fertőző csírok könnyebben jutnak be a vékákba, vagy a vénák mentén terjednek fel.
/77old/
A méhgyulladásA méhbelhártya gyulladása (endometritis) lehet bacteriális eredetű amikor is a fertőzés legtöbbször ascendáló módon terjed fel. Elősegíti: szülés ill. a gyermekágy alatt a nyakcsatorna védelmi berendezésének csökkenése.

LI. . Árvay Sándor Fekete Sándor Lajos László Zoltán Imre Nőgyógyászat 3 javított kiadás Medicina Budapest 1957.LI./77old/
Fertőzéses megbetegedések.A kórokozók már régebben ott lehettek a hüvelyben de kórfolyamat kiváltására csak akkor kerül sor, amikor a szervezet védekező képessége csökkent. A gennykeltő baktériumok csak akkor váltanak ki fertőzést, ha apró vagy nagyobb sérüléseken át bejutnak a kötőszövetbe. A fertőzés nagyon gyakran szülés alatt keletkező sebzésből indul ki. Leggyakrabban a fertőzést gennykeltő baktériumok okozzák. (Streptococcus, stapyhlococcus) Meg kell állapítanunk, hogy a fertőzés nem ritkán az orvosi működésből ered. Tisztátlan kézzel való vizsgálat, kellőképpen nem sterilizált eszközök használata, a vizsgálat alkalmával keletkező sérülések mind megannyi okai lehetnek a fertőzésnek. Még kisebb műtétek előtt is meg kell győződnünk arról, nem fenyeget e fertőzés. A gyakorlatban erre elég jól beválik a hüvelyflóra vizsgálata, a tisztasági fok megállapítása és ezt minden hüvelyi műtét (curettage stb.) előtt elvégezzük. A fertőzésnek egyik útja amikor a szervezet más részéről kerülnek a csírok a véráram közvetítésével a szervekre.

LI. . Árvay Sándor Fekete Sándor Lajos László Zoltán Imre Nőgyógyászat 3 javított kiadás Medicina Budapest 1957.LI./78old/

A gennykeltők a felszínes sérüléseken át a szövetek mélyébe hatolnak és ott a vér és a nyirokerek útján terjednek tova. Sérülésre bőven nyújtanak alkalmat a szülés, műtéti eljárások, orvosi beavatkozások. Csak ha a szervezeti védekezés nem képes legyőzni a behatoló csírokat, akkor lesz urrá a fertőzés a szervezeten és akkor előttünk áll a sepsis, pyaemia képe. A gennykeltő baktériumok a szülés kapcsán védőhámrétegétől megfosztott méhnyálkahártyán megtelepedve bejutnak a mélyebb rétegekbe és a nyirok utakon át fertőzik

LI. . Árvay Sándor Fekete Sándor Lajos László Zoltán Imre Nőgyógyászat 3 javított kiadás Medicina Budapest 1957.LI./84old/
A méhgyulladásA méhbelhártya gyulladása (endometritis) lehet bacteriális eredetű amikor is a fertőzés legtöbbször ascendáló módon terjed fel. Elősegíti: szülés ill. a gyermekágy alatt a nyakcsatorna védelmi berendezésének csökkenése/85old/
Ha lobkeltő tényező hatása a nyálkahártya határán túl terjed a méhizomzat gyulladásáról beszélünk (metritis ). Az izomzat ilyenkor erősen bővérű lesz, az izomköteg közt exsudatum halmozódik fel, amely el is gennyedhet (metritis dissecans). A méh ilyenkor jelentékenyen megnagyobbodik, puha tapintatú lesz, spontán s megmozgatásra is igen fájdalmas és rendetlen vérezgetés mutatkozik. Tünetek: Láz.Meg kell itt emlékeznünk azokról a kórformákról, amelyek vetélés, szülés után gyakran észlelhetők s melyeket a visszafejlődés okoz. Ilyenkor placenta szövet vagy bolyhok maradnak vissza a méh űrében. Ezek a fetális elemek belső szekréciós működésüknél fogva erős vérbőséget tartanak fenn. A vérzés csak akkor szűnik meg, ha placentáris polypus kiürül. 

-----Dr. Vitéz István – Dr. Hűttl Tivadar Sebészeti hygiene Medicina könykiadó Budapest 1964./21.old/Contact infectio
Az érintéssel történő fertőzés leggyakrabban az orvos és a nővér kezének közvetítésével jön létre. 
------Dr. Jakab Ferenc A sebészeti szakmai kollégium irányelvei/293.old/
A fenti, a műtétek jellegéből következő sebinfekciós rátált számos tényező rizikó faktor befolyásolja. Riziko faktorok: 1. Beteggel összefüggő rizikó tényezők2. Fokozott a sebinfectio riziója:3. Leromlott állapotban, írradiált terleten végzett műtéteknél 4. Csökkent immunitású állapotban 5. Hypoxaemiás szöveteket érintő műtéteknél 6. Intraoperatív rizifaktorok7. Műtéti bemosakodás minősége, a beteg műtét előtti tisztasága, a műtét előtti bőrfertőtlenítés, a műtő ventillátiós rendszere, a sterilizálás minősége, a sebész műtéti technikája.

------Dr. Jakab Ferenc A sebészeti szakmai kollégium irányelvei/295.old/

Felületes (bemetszési sebfertőzések) 3 kritérium, melynek a diagnózis megállapításához teljesülnie kell: 1. Kritérium: Az infectio a műtét után 30 napon belül jelentkezik.2. Kritérium: A fertőzés csak a bemetszés által érintett bőrt vagy bőr alatti szöveteket érinti.3. Kritérium: Az alábbi 4 feltétel közül legalább 1 fenáll.- Gennyes szivárgás a felületes bemetszés területéről, laboratóriumi konfirmációval vagy anélkül. A felületes bemetszés válladékából vagy szövetéből származó aseptikus körülmények között nyert mintából kórokozóból tenyészthető ki.- A fertőzés tünetei közül jelen van legalább egy: Fájdalom vagy érzékenység, helyi duzzanat, bőrpír, égő érzés.
Méh(bemetszési) sebfertőzések.A 3 kritérium melynek a diagnózis megállapításához teljesülnie kell. 1. Kritérium: Az infectio a műtét utáni 30 napon belül jelentkezik, kivételt képez az inplantátum beültetés, amelynél a műtéttől számított egy éven belül jelentkező fertőzés is ide sorolandó.2. Kritérium: A fertőzés a bemetszés által érintett mélyebb szövetekben (fascia, izomszövet) lokalizálódik.3. Kritérium: Az alábbi 4 feltétel közül legalább egynek teljesülnie kell. - Gennyes szivárgás a seb mélyebb rétegeiből de nem érintettek azok a szervek vagy testüregek, amelyeket a műtét ugyan csak érintett.- A mély bemetszés spontán szétválása vagy ennek sebész által újra megnyitása abban az esetben, ha a betegnél az alábbi tünetek közül legalább egy fenáll.: 38celsius foknál magasabb láz, helyi fájdalom, érzékenység-mindez abban az esetben kórjelző ha a bemetszésből nyert minta tenyésztési vizsgálata pozitív.Szervi- testüregi fertőzésekA 3 kritérium, melynek a diagnózis megállapításához teljesülnie kell: 1. Kritérium: A fertőzés a műtét utáni 30 napon belül jelentkezik implantátum beültetés után 1 éven belül. 2. Kritérium: A fertőzés a test legkülönbözőbb, a műtétbe bevont részeit érinti, a bemetszésnél a bőr, fascia, izomréteg kivételével.3. Kritérium: Az alábbi 4 feltétel közül legalább 1 nek teljesülnie kell: -Gennyes szivárgás abból a drénból, amelyet a műtéttel érintett szervbe vagy testüregbe vezettek be.- Pozitív tenyésztési eredmény olyan válladékból vagy szövetmintából, amely a szervből vagy a testüregből származik.

------Dr. Losonczy György Iatrogen infectiók 3. bővített és átdolgozott kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1974./23.old/
Az iatrogén infectiók okozta betegségek nagy többségét valóságosan maga az orvosi beavatkozás idézi elő: Pl. Eszközös beavatkozás. Éppen ezért megeshet, hogy az egészségügyi ellátás járványtana területén előforduló vétkes könnyelműség vagy szakmai tudatlanság súlyos következménnyel jár, és ilyenkor a műhiba felelősségre vonást vonhat maga után. Az esetleges felelősségre vonás azonban mindig a műtéti hiba és nem önmagában az iatrogen fertőzés következménye. Megvalósuló fertőzések veszélyének tudatában minden tőlük telhetőt el kell hogy kövessenek az ilyenek elkerülésére, illetőleg lekűzdésére.

------Dr. Losonczy György Iatrogen infectiók 3. bővített és átdolgozott kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1974./79.old/
A staphylococcusok tehát elsődlegesen mindig emberi forrásból származnak. 

------Dr. Losonczy György Iatrogen infectiók 3. bővített és átdolgozott kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1974./88.old/
Sebfertőzés helye és időpontja
Azt tudni illik, hogy a seb-infectiók nagy többségükben a műtőből erednek. Viszonylagos biztonsággal meghatározhatjuk a fertőzés helyét, amikor a sebfertőzések sora egyértelmű technikai hiba eredménye. A műtét utáni harmadik napon belül jelentkező szokatlanul nagy láz a sebgennyedés rendszerint műtői fertőzésre utal: Ha később, ez az osztályon szerzett fertőzés bizonyítékának tekinthető, ami sokszor igaz lehet.

------Dr. Zoltán Imre Szülészet Medicina könyvkiadó Budapest 1975./263old/                Gyermekágyi láz
A gyermekágyi lázon azokat a megbetegedéseket értjük, amelyek a szülés vagy a vetélés után a gyermekágyban a nem szervek fertőződése révén keletkeztek. A bactériumok a rothadó anyagokban, a bűzös magzatvízben, visszamaradt lepényrészben, gennyes gátsebekben nagy tömegben mutathatók ki. A közvetlen érintkezés útján kerülnek a bacteriumok a nemi szervekbe, amikor a belső vizsgálatot végző kézzel vagy műszerrel fertőzik az asszonyt. A gyermekágyi láz kórokozói leggyakrabban a streptococcus és a staphylococcus. 

------Dr. Zoltán Imre Szülészet Medicina könyvkiadó Budapest 1975./265old/
Tovaterjedő megbetegedések
A gyermekágyi láz legsúlyosabb formája, ha a bacteriumok nem csak időnként jutnak a vérkeringésbe, hanem folyamatosan árasztják el a szervezetet. Ekkor általános vérmérgezésről (sepsis) szólunk. Állandó igen magas láz jellemzi. A gyermekágyi lázban szenvedő beteg életét mentheti meg, ha az orvosi segítség idejében érkezik. Hidegrázás után a hőmérséklet a 40 celsius fokot is elérheti, sőt efölé is emelkedhet. A gyermekágyi lázban szenvedő beteget penicillinnel, streptomycinnel, illetve széles skálájú antibioticumokkal kezeljük. Ma már a gyermekágyi lázat legtöbbször antibioticumokkal eredményesen gyógyíthatjuk. A legfontosabb feladatunk azonban ma is a semmelweis-i tanok maradéktalan és feltétlen betartása, azaz a megelőzés szemléletének előtérbe helyezése.
/266old/
Mindezen tapasztalatok azt mutatják, hogy a Semmelweis-féle aseptikus megelőzés ( prophylaxis) jelentősége a mai modern orvostudomány szemléletében is éppen olyan jelentőségű, mint 100 esztendővel ezelőtt volt.

------Dr. Takátsy Tibor Szülészet Nőgyógyászat Egészségügyi szakiskolák tankönyve Medicina kiadó Budapest 1971./147old/

A visszamaradt lepényrész egyrészt gátolja a méh összehúzódását így nagy utóvérzést okozhat, másrészt jó táptalaj a baktériumok számára, tehát a fertőzés kialakulására nagyobb lehetőséget teremt. Hiányos lepény miatt- vagy ennek legkisebb gyanúja esetében is- az orvos köteles a méhűrt betapintani (lásd a szülészeti műtétek fejezetében). 

------Dr. Takátsy Tibor Szülészet Nőgyógyászat Egészségügyi szakiskolák tankönyve Medicina kiadó Budapest 1971./169old/

A gyermekágy szövődményei
A gyermekágyi láz gyűjtőnéven a nemi szervek szülés közbeni fertőződéséből kialakult összes lázas megbetegedést értjük. A megbetegedés létrejöhet közvetlen érintéses fertőzés vagy csepp-infectió útján, vagy a szülőnő szervezetében rejtett gócból szóródik szét. Tovaterjedhet a felületen (nyálkahártyákon), vagy a vérpáyán és nyirokereken keresztül. A legsúlyosabb szövődményei általános vérmérgezés (sepsis). A hüvely és a méhnyálkahártya gyulladása enyhébb tünetekkel jár: hőemelkedés, levertség. A függelék és a méh körüli kötőszövet gyulladása nagy fájdalommal, magas lázzal jár. A fehérvérsejt szám magas és a vérsejt süllyedés fokozott. Ha a fertőzött vérrögből állandóan vagy rohamokban kórokozók árasztják el a vér pályán keresztül a szervezetet, akkor általános vérmérgezés alakul ki. Erre a folyamatra jellemző magas lázrohamok ismétlődése (intermittáló láz). A gyermekágyi láz kezelése megjelenési formája szerint módosulhat, de a legfontosabb az időben bevezetett eréjes antibioticum-és sulfonamid-kúra.
-

-----Dr. Takátsy Tibor Szülészet Nőgyógyászat Egészségügyi szakiskolák tankönyve Medicina kiadó Budapest 1971./210old/
A női nem szervek gyulladásai
Általános tünetei a kórokozók mérgeinek vagy az elpusztult szövetfehérjék felszívódásának köveztében kialakult láz és az általános gyengeség. /211old/Legtöbbször alulról felszálló fertőzés okozza a kürtök gyulladását, amely azután magába foglalja a petefészkeket és a kis medencében körülöttük lévő hashártya területét is. Kórokozója leggyakrabban gennykeltő baktérium (staphylo-streptococcus)

Dr JÓNÁS LÁSZLÓNAK, ÉS DR IVÁNYI PÁLNAK, AZ ANTIBIOTIKUM HASZNÁLATÁRÓL. TANKÖNYVI ANYAGOK!

0

CSAK A SZÉP ÉS NYUGODT ÉJSZAKÉITOKÉRT, HOGY SEMMI NE ZAVARJA MEG ÁLMAITOKAT!!

FEJETEKBEN TARTOM A MOCSKOSSÁGOTOKAT!!

OLVASSÁTOK, EZT TESZIK MÉG SOK EZREN AKIK KÖZÖTT ÉLNETEK KELL!

Antibiotikum

I. Lampé László   Szülészet Nőgyógyászat 2. Medicina kiadó 1981

I/473old

Az ismételt betapintás a fertőzés veszélye miatt kerülni kell:  egyébként is különös gonddal ügyelünk az aszepszis- antiszepszis szabályainak betartására.

A leválasztás után a méhet jódos vízzel (1 literízre 1 evőkanál tinct. Jodi) átmossuk.

Lepényleválasztás és méhűri betapintás után ajánlatos 3-4 napig profilaktikus javallat alapján is antibiotikumot és méhösszehúzó szereket adni

I. Lampé László   Szülészet Nőgyógyászat 2. Medicina kiadó 1981

I/515old.

Therápia. (célzott)  antibiotikumos kezelés méhösszehúzók. Ha lepényrész- retentióra van gyanúnk és bő vérzés is van, a méhet kiürítjük vákuumaspirációval. A méhűri beavatkozást azonban igyekszünk kerülni, mert endotoxinsokkot, endometrium károsodást okozhatunk, és a fertőzés robbánásszerű tovaterjedését válthatjuk ki.

Fontosabb tünetek: Magas láz

Therápia: Antibiotikumok, transzfúziók.   Laparotomia

A súlyos kórkép életveszélyessé is válhat, ha nem lokalizálódik a folyamat, és ha a has magasabb régióira is kiterjed.

II. Pál Attila  Szülészet Nőgyógyászat  Egyetemi tankönyve   Medicina kiadó  2012

II/141old.

A gyermekágyban fertőzésre hajlamosítanak a következők: manuális, vagy műszeres revízió!!

12óránál hosszabb ideig lepény vagy magzatburok visszamaradása a méhűrben.

Laboratoriumi vizsgálatnál mindig gondolni kell a disseminált intravasalis coagulatióra.(DIC).

Antibiotikumkezelésnél a széles spektrumú antibiotikumkombinációk részesítendők előnyben, a fertőzés nagyon gyorsan tovaterjedhet, hiszen a nagy sebfelszín, a véralvadék, igen jó táptalaj a baktériumok számára.  Septicus shock is kialakulhat, melynek jellemzője a septikus lázmenet.

III.  Zoltán Imre  Szülészet    5. kiadás  Medicina kiadó 1976

III/265old.

A gyermekágyi lázban szenvedő beteg életét mentheti meg, ha az orvosi segítség idejében érkezik.

A beteg nyugtalan, fejfájásról, rossz közérzetről, szomjúságról panaszkodik. Hidegrázás után, a  hőmérséklet a 40celsius fokot is elérheti, sőt efölő is emelkedhet.

A gyermekágyi lázban szenvedő beteget penicilinnel, streptomycinnel, illetve széles skálájú antibiotikumokkal kezeljük.

Ma már a gyermekágyi lázat a legtöbbször antibioticumokkal eredményesen  gyógyíthatjuk. A legfontosabb feladatunk azonban ma is  a Semmelweis-i tanok maradéktalan és feltétlen betartása, azaz a megelőzés szemléletének előtérbe helyezése

V.Lampé László   Szülészet Nőgyógyászat  Mútéttan 1.  Medicina kiadó 1987

V/303old.

Antibiotikumos terápia.  Előnyös, ha ismerjük a kórokozót, és  célzott kezelést tudunk alkalmazni. Sajnos legtöbbször nincs idő a mikrobiológiai tenyésztés kivárására, és súlyos beteg számára az antibiotikumot csak tapasztalat alapján választjuk.

VIII. Horn –Zoltán    A Szülészet tankönyve   Egyetemi tankönyv Medicina kiadó  2.

átdolgozott kiadás 1958

VIII/513old

Vérzések gyermekágyban

Előidézésükben főleg két tényezőnek van szerepe. Az egyik a méh elégtelen gyermekágyi visszafejlődése, subinvolutioja, a másik a lepényi részek visszamaradása a méhüregben.

Abból a meggondolásból kiindúlva , hogy a subinvolutio gyakran fertőzés következménye, kezelésében, különösen ha a gyermekágyasnak hőemelkedése is van, sikerrel alkalmazunk chemotherapeuticumokat és antibioticumokat is.

VIII. Horn –Zoltán    A Szülészet tankönyve   Egyetemi tankönyv Medicina kiadó  2.

átdolgozott kiadás 1958

VIII/514old

A lepényrész visszamaradásnak másik veszedelme a fertőzés. A méhűrben megmaradó lepényi rész kitűnő táptalajul  szolgál az ascendáló vagy haematogen úton  a méhúrbe került csírok számára, aminek következménye, hogy  a fertőzés jelei többnyire egy időben jelentkeznek a vérzéses tünetekkel.  Ha  a  fertőzésnek nincsen semmi jele (hőemelkedés)Ezt a beavatkozást azonnal el is kell végeznünk.

Ha a beteg lázas és különösen ,ha  a méh környezetében a tovaterjedő fertőzés jelei észlelhetők, a méhűri  beavatkozást nem végezzük el azonnal. A vérzés többnyire nem olyan súlyos, hogy ne engedne időt a fertőzés leküzdésére. Ilyenkor tehát antibiotikumos kezelést kezdünk és a méh kitakarítását csak a fertőzés tüneteinek megszűnte után végezzük. A beavatkozás helyes időpontjának  megállapításához laboratóriumi vizsgálatokat……….. is igénybe veszünk.

VIII. Horn –Zoltán    A Szülészet tankönyve   Egyetemi tankönyv Medicina kiadó  2.

átdolgozott kiadás 1958

VIII/525old

A gyermekágyi láz kórjóslata magától értetődően  szoros összefüggésben van a rendelkezésünkre álló kezelési eljárások eredményességével. Mind az ideig amíg nem rendelkeztünk a legújabb  kor hatalmas gyógyszertechnikai vívmányaival, nevezetesen chemotherpeuticumokkal és antibioticumokkal, a gyermegágyi láz prognózisa igen súlyos volt. Intézeteinkben fertőzés következtében beállott halállal ma már igen ritkán találkozunk, akkor is inkább vetélés, mint szülés után és pedig bűnös vetélés után, ahol a fertőzés rendszerint igen masszív és annak előidézésében többnyire sokféle baktérium szerepel.

Hangsúlyozni szeretnők, hogy gyermekágyi lázas megbetegedés esetén attól függetlenül alkalmazzunk vérátömlesztést, hogy a beteg vérszegény-e vagy sem. Tudatában kell lennünk annak, hogy a vérátömlesztés nem csak a vérpótlás legeredményesebb módja, hanem egyik leghathatósabb fegyverünk a fertőzés leküzdésében is. Az antibioticumok és a vérátömlesztés kiterjedt alkalmazásának köszönhető, hogy a gyermekágyi láz súlyos klinikai alakjaival ma már igen ritkán találkozunk. Miután a gyermekágyi láz klinikai megjelenési alakjainak túlnyomó része enyhe tünetekkel jár, a gyermekágyban a fertőzés legkisebb jeleinek is nagy jelentőséget kell tulajdonítani. Ha pedig nem dönthetjük el, hogy az észlelt megbetegedésből megfelelő gyógykezelés nélkül milyen megbetegedés fejlődnék ki, ideje korán meg kell kezdenünk az antibioticus kezelést.

Nyilvánvalóan még indokoltabbá teszi az antibioticum- kezelés azonnali bevezetését súlyosabb tünetek jelentkezése, mint például a láz, fertőzésre utaló elváltozás a quantilativ vagy qualitativ vérképben.

XIII. Lampé László  Papp Zoltán Szülészet Nőgyógyászat  Részletes Szülészet 2.  Egyetemi

tankönyv  Semmelweis kiadó  1992.

XIII/175 old

Az ismételt betapintást a fertőzés veszélye miatt kerülni kell : egyébként is különös gonddal ügyelünk az asepsis-antisepsis szabályainak betartására. Leválasztás után a méhet jódos vízzel átmossuk. A lepényleválasztás és/vagy méhüri betapintás után ajánlatos 3-4 napig profilaktikus javallat alapján is antibiotikumot és méhösszehúzó szereket adni.

XIII. Lampé László  Papp Zoltán Szülészet Nőgyógyászat  Részletes Szülészet 2.  Egyetemi

tankönyv  Semmelweis kiadó  1992.

XIII/207old

Akár mogyoró vagy bab nagyságú lepényrész visszahagyása is súlyos, életveszélyes szövődmények forrása lehet. Vérzés mellett fertőzés, endomyometritisz veszélyeztet, s ha visszamaradt lepényrészt nem távolítjuk el, a legyengült anaemiás beteg septicus állapotba kerül. Terápia: méhösszehúzó szerek, célzott antibiotikus kezelés, ennek védelmében a residuum eltávolítása vákuum- aspiratióval vagy tompa kürett kanálall, szükség esetén transzfúzió roborálás. A méh kiürítése után össztrogénekkel elősegítjük a nyálkahártya hámosodását.

XIII. Lampé László  Papp Zoltán Szülészet Nőgyógyászat  Részletes Szülészet 2.  Egyetemi

tankönyv  Semmelweis kiadó  1992.

XIII/209old

Endo/myometritisz

A nyálkahártya-gyulladás ráterjedhet az izomzatra is. A bűzös lochián kívül a méh spontán és nyomásra jelentkező fájdalma, rossz általános állapot és magas láz jellemzi a kórképet.

Terápia: Célzott antibiotikus kezelést kezdünk és méhösszehúzókat adunk. Ha a lepényrész-retentiora van gyanúnk és bő vérzés is van a méhet műszeresen lehetőleg vákuum-apsiratióval kiürítjük a méhkaparást igyekszünk elkerülni, mert endometrium károsodást (ashermann-szindrómát) okozhat, és a fertőzés robbanásszerű tovaterjedéséhez vezethet. Terápia: antibiotikumok, transzfúziók szükség lehet punktióra a tájog megnyitására esetleg laparotómiára. Tünetek: Helyi tüneteken kívül magas láz , szapora könnyen elnyomható pulzus.

XIV/145old

Szeptikus góc lokalizálása ha lehet szanálása. Antibiotikum-terápia. A kezdeti antibiotikum kezelésnek minden valószínűsíthető kórokozót le kell fednie. A tenyésztési eredmények birtokában a kezelés célzottan folytatható.

XVII. Papp Zoltán A szülészet Nőgyógyászat Tankönyve  2. átdolgozott kiadás  Semmelweis

XVII/543old

Gyermekágyi láz alatt baktérium okozta olyan gyulladásos betegségeket értünk, melyek a szülés alatti eseményekre vezethetők vissza. A baktériumok az esetek nagy részében a külvilágból kerülnek a szervezetbe: Az indokolatlanul nagy számban végzett hüvelyi vizsgálat, a be nem tartott higénés szabályok. A méhűrben visszamaradt szövetek mind növelik az infectio esélyét. A kevert fertőzés, általában staphilococcus aureus, streptococcus faecalis. Minden szülészeti műtét, valamint méhűri beavatkozás, mint pl. a manuális le-     544.oldal   -pényleválasztás, méhűri betapintás növeli az infectiók kialakulásának esélyét. A méhűrben maradt lepényrész jó táptalajul szolgál a kórokozóknak. Tünetek: rossz közérzet, láz és gyulladásra jellemző laboratóriumi leletek. Acut, illetve subacut fázisban széles spektrumu antibioticum-kezelés védelmében laparatómi végzendő.

XVII. Papp Zoltán A szülészet Nőgyógyászat Tankönyve  2. átdolgozott kiadás  Semmelweis

XVII/545old

Semmelweis kórszakalkotó felfedezése, hogy megtalálta  a gyermekágyi lázat okozó vérmérgezés eredetét és megelőzési módját, az antibioticumok vi-546oldal lágában sem veszítette el aktualitását. Amennyiben az asepsis és antisepsis szabályait nem követjük, a sepsis buerperalis ma is igen súlyos kórkép.

IXX.  Horn Béla-Zoltán Imre A szülészet tankönyve 4. változatlan kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1966

IXX/606old

Miután a gyermekágyi láz klinikai megjelenési alakjainak túlnyomó része enyhe tünetekkel jár, a gyermekágyban a fertőzés legkisebb jeleinek is nagy jelentőséget kell tulajdonítani. Ha pedig nem dönthetjük el, hogy az észlelt megbetegedésből megfelelő gyógykezelés nélkül milyen megbetegedés fejlődnék ki, idejekorán meg kell kezdenünk az antibiotikumos kezelést. Nyilvánvalóan még indokoltabbá teszi az antibiotikum-kezelés azonnali bevezetését súlyosabb tünetek jelentkezése mint pl. láz a szülés vagy vetélés alatt bármilyen fertőzésre utaló elváltozás a vérképben.

XXII. Lintner Ferenc-Pajor Attila Szülészet Nőgyógyászat 1994.

XXII./157old

2.21.3.2.Endometritis : Tünetek: Elhúzódó véres folyás, a megelőző szülés, vetélés vagy méhűri beavatkozás. Láz, hőemelkedés, emelkedett fehérvérsejt szám kíséri.

Kezelés: Antibiotikum, szükség esetén a méhűreg kiürítése.

2.21.3.3.A méhizomzat gyulladása ( myometritis ) : Tünetek: Láz . A diagnózis a kórelőzmény és a fizikális lelet, laboratóriumi leletek ( fehérvérsejtszám, süllyedés ) alapján lehetséges kezelés. Széles spektrumú antibioticum, méhösszehúzók adása, súlyosabb esetben a méh eltávolítása jön szóba.

XXIV.  Dr. Sándor Tibor A szülészeti és nőgyógyászati abc-je Medicina 1976.

XXIV./47old

A lázas gyermekágyas vizsgálata és kezelése.

Az ügyeletes orvos esti vizitjénél is minden gyermekágyasnak tapintsa meg a pulsusát, nézze meg a fundus helyzetét és tekintse meg a gát sebét. Ha pedig a lázas a gyermekágyas, alapos, minden eshetőségre kiterjedő vizsgálatot kell végeznie.

Ha az eddigiekben nem találta a láz okát, segíthet a hüvelyi feltárás a megfelelő esetben putrid folyást vagy a méhszájban mutatkozó lepényrész stb. észlelhető. Egyéb esetek-folyt.48old-ben hatásos antibiotikus kezelés, minden esetben méhösszehúzók adásával: a terápiát könnyebb esetekben a vérkép eredményétől függően, ha súlyosabb septikus esetről van szó a vérkép értékeitől függetlenül is transzfúziókkal kell kiegészíteni.

XXVIII. Papp Zoltán Sürgősségi ellátás a szülészet-nőgyógyászatban Medicina könyvkiadó Rt. Budapest 2001.

XXVIII/145old

Szülészeti nem vérzéses shockos állapotok

  1. Életfontosságú szervfunkciók fenntartása
  2. Septikus góc lokalizálása, ha lehet szanálása
  3. Antibioticum therápia
  4. A kezdeti antibioticum- kezelésnek minden valószínűsíthető kórokozót le kell fednie.

IXXX. Dr Graber Hedvig Az antibiotikum kezelés gyakorlata Második javított kiadás Medicina könyvkiadó Rt. Budapest 1993.

IXXX./15old

Mikor adjunk antibiotikumot?

Antibiotikum adása indokolt:

  1. Bizonyított vagy a klinikai kép alapján feltételezhető fertőzés kezelésére ( célzott, ill. kezdő terápia )
  2. Fenyegető fertőzés kivédésére ( profilaxis).

Kezdő terápia akkor szükséges ,ha a beteg tünetei alapján bizonyosak vagyunk abban, hogy bakteriális fertőzés áll fenn, és a súlyos állapot nem engedi meg, hogy az időigényes bakteriológiai vizsgálatok eredményét megvárjuk. Ilyen helyzetekben vagyunk súlyos helyi fertőzésekkor: pl. Septikus beteg esetén és beteg lázas állapotában.

Profilaktikus antibiotikum-adás akkor indokolt ha veszélyeztetett beteget ismert kórokozó ellen hatékony szerrel kell védenünk.

IXXX./198old

A sepsis prognózisa annál jobb, minél korábban kap a beteg megfelelő antibiotikum – terápiát.

Ismeretlen etiológiájú sepsis

Az empirikus terápiát meghatározó tényezők:

  1. A góc tisztítása
  2. Anamnézis
  3. Fizikális és szakvizsgálatok

Anamneztikus adatok, amelyek a kórokozóra fényt vethetnek: Otthoni vagy kórházi fertőzés: Előzetes orvosi beavatkozás

IXXX. Dr Graber Hedvig Az antibiotikum kezelés gyakorlata Második javított kiadás Medicina könyvkiadó Rt. Budapest 1993.

IXXX./200old

Terápia

A súlyos, septikus beteg kezelése néhány órás halasztásnál többet nem várhat: Addig-lehetőség szerint-a felsorolt vizsgálatokat el kell végezni, mivel antibiotiukum adása a további bakteriológiai próbákat értékelhetetlenné teszi.

XXX. Prof. Dr. Szabó István Diagnosztikus és terápiás ajánlások szülészeti és nőgyógyászati kórképekben.

XXX./ 94old

Cotyledoretentio

Jelentősége: A vérzés mellett endrometritis sepsis kialakulásához vezethet. Kezelése: Méh kiürítése vacuum aspirációval, óvatos kürettázzsal, antibiotikum-védelemben, hideg jódvizes mosás.

XXXI. Dr. Ruzicska Gyula Antibiotikumok nőgyógyászati és szülészeti alkalmazása Gyakorló orvos könyvtára Medicina kiadó Budapest 1959.

XXXI./53old

Az antibiotikumoktól általában csak akkor várhatunk megfelelő eredményt, ha kellő időben, megfelelő mennyiségben és ideig a kórokozókra hatásos készítményeket alkalmazunk.

XXXI. Dr. Ruzicska Gyula Antibiotikumok nőgyógyászati és szülészeti alkalmazása Gyakorló orvos könyvtára Medicina kiadó Budapest 1959.

XXXI./92old

1. az aseptikus műtéti beavatkozások után még akkor is előfordulhatnak fertőzések, ha az antibiotikuomokat kellő mennyiségben megfelelő ideig, megfelelő mennyiségben és optimális időben alkalmazzuk.

XXXI. Dr. Ruzicska Gyula Antibiotikumok nőgyógyászati és szülészeti alkalmazása Gyakorló orvos könyvtára Medicina kiadó Budapest 1959.

XXXI./107old

Hangsúlyozni, hogy a kezelés kellő időben történő, rendszeres és lehetőleg célzott elindítása a prognosis szempontjából igen fontos. Ezért a gyermekágyban jelentkező lázas állapotot mindig igen komolyan értékeljük.

XXXI. Dr. Ruzicska Gyula Antibiotikumok nőgyógyászati és szülészeti alkalmazása Gyakorló orvos könyvtára Medicina kiadó Budapest 1959.

XXXI./109old

A staphilococcus auerus fertőzések megszaporodását az teszi jelentőssé, hogy ezek a penicillinresistens kórokozók. Átvitelükben „intézeti környezetben” az ápoló személyzet is részt vehet: Könnyen fertőzhetik az anyát és a magzatot is.

XXXI. Dr. Ruzicska Gyula Antibiotikumok nőgyógyászati és szülészeti alkalmazása Gyakorló orvos könyvtára Medicina kiadó Budapest 1959.

XXXI./111old

Beolvadó elgennyedő izzadmányok esetében septikus intermittáló lázmenet alakul ki. Nagy fokú érzékenység, flulctuatio jelentkezik a beolvadt területen és mind súlyosabb általános tünetek figyelmeztetnek arra, hogy a beavatkozásunkkal ne késlekedjünk, mert a spontán áttörés veszélyeket rejt magában.

A septikus thrombombóliák kialakulásuk után már antibiotikumokkal sem befolyásolhatók minden esetben biztosan és a beteg ebben a stádiumban a folyamat teljes megnyúgvásáig veszélyben van.

XXXI. Dr. Ruzicska Gyula Antibiotikumok nőgyógyászati és szülészeti alkalmazása Gyakorló orvos könyvtára Medicina kiadó Budapest 1959.

XXXI./116old

Az antibioticumok helyes alkalmazásának elveit Zoltán a következőképpen foglalja össze: Miután a gyermekágyi láz klinikai megjelenési alakjai túlnyomó részben enyhe tünetekkel kezdődnek, a gyermekágyban a fertőzés legkisebb jeleinek is nagy jelentőséget kell tulajdonítani. Az a kérdés ugyanis, hogy a klinikailag enyhe megbetegedés marad-e ebben az enyhe alakjában, vagy az csak bevezetője, kiinduló pontja lesz a gyermekágyi láz valamely súlyosabb megjelenési alakjának: a legtöbb esetben nem dönthető el megnyugtató biztonsággal. Ha pedig nem dönthetjük el, hogy az észlelt megbetegedésből megfelelő gyógykezelés nélkül milyen megbetegedés fejlődnék ki, akkor indokolt ideje korán megkezdeni az antibioticum-kezelést.

/117old/

Nyilvánvalóan még indokoltabbá tesz az antibiticum-kezelés azonnali bevezetését a súlyosabb tünetek jelentkezése: pl.

  1. Láz
  2. Fertőzésre utaló elváltozás a minőségi vérképben

XXXVI. Horn Béla-Zoltán Imre A szülészet tankönyve 5.változatlan kiadás az 1966 évi kiadás utánnyomása Medicina könyvkiadó Budapest 1971

XXXVI./606old

Ha pedig nem dönthetjük el, hogy az észlelt megbetegedésből megfelelő gyógykezelés nélkül, milyen megbetegedés fejlődnék ki, idejekorán meg kell kezdenünk az antibioticumos kezelést. Gyakorlatilag ez annyit jelent, hogy gyermekágyban, ha a gyermekágyast kirázza a hideg vagy hidegrázás nélkül 38celsius fokon felüli hőemelkedése van a szülés napját nem számítva 24 órán túl, vagy több napon keresztül subfebrilitása van, vagy hőemelkedés nélkül észlelünk nála a normálisnál szaporább pulsust, be kell vezetnünk az antibioticum kezelést. Az említett tünetek a gyermekágyi fertőzés enyhe alakjaira, kezdeti formáira jellemzők nyilvánvalóan még indokoltabbá teszi az antibioticum kezelés azonnali bevezetését súlyosabb tünetek jelentkezése mint pl. a láz. Bármilyen fertőzésre utaló elváltozás quantitativ vagy qualitativ vérképben.   /607/

Az antibioticum kezelés alapvető szabálya, hogy a kezelést mindaddig nem szabad befejezni, amíg a beteg klinikailag legalább 48óráig nem teljesen tünetmentes, ill. amíg a laboratóriumi vizsgálatok is nem mutatják a lényeges javulás képét. Ha az elmondottak értelmében járunk el, az estek túlnyomó többségében el tudjuk érni, hogy a gyermekágyi fertőzés nem lépi túl az enyhe lázas megbetegedés határait és igen ritkán fogunk találkozni a gyermekágyi láz olyan súlyosabb klinikai alakjaival minta függelék gyulladás vagy az általános vérmérgezés. Ha a gyermekágyi láz valamelyik kialakult klinikai képével kerülünk szembe, az általános-antibioticumok, vérátömlesztés-kezelésen kívül, természetesen, egyéb gyógymódokat is kell alkalmaznunk.

XXXVIII. Graber Hedvig-Magyar Tamás Lázas állapotok Springer Hungarica kiadó KFT. 1998.

XXXVIII./33old

Ha tehát a láz csillapítása indokolt, akkor ajánlatos az oki terápia mellett antipyreticumot folyamatosan adni 24-48órán át és utána kihagyni.

XXXVIII. Graber Hedvig-Magyar Tamás Lázas állapotok Springer Hungarica kiadó KFT. 1998.

XXXVIII./208old

Szülészeti lázas állapotok

A gyermekágyi láz leggyakoribb oka a szülést követően kialakuló endometritis, endomyometritis. A prediszponáló tényezők közül az idő előtti burokrepedés, az elhúzódó szülés, és gyakori vaginális vizsgálat, a műtétes szülés befejezések a legfontosabbak. A kórkép első jele a láz.

/209old/

A diagnosztikában segítségünkre lehet laboratóriumi vizsgálatok (leukocytosis, gyorsult vérsüllyedés), valamint a baktieriológia vizsgálatok (méhűri váladék, ill. hemokultúra). Tekintettel az infectio polimikrobiális, kevert jellegére, az empirikuson elindított antibiotikus terápiát úgy kell megválasztani, hogy az lefedje a szóba jöhető anaerob és aerob baktériumokat.

XXXIX. Lampé László-Papp Zoltán Szülészet-nőgyógyászat

Általános rész 1. Egyetemi tankönyv Semmelweis kiadó

XXXIX./227old/

10.0 Anyai halálozás

10.2.1. Közvetlen szülészeti halál: amely a terhes állapot szülészeti komplikáció következtében jön létre (terhesség, szülés vagy gyermekágy során), valaminek közbejötte, hanyagság (valaminek elhanyagolása), nem megfelelő gyógykezelés vagy a fentiek közül bármelyiket előidéző események következtében.

XL. Dr. Báder Andor Szülészet nőgyógyászat

Egészségügyi szakiskolák jegyzete   Medicina könyvkiadó Budapest 1958.

XL./118old/

A gyermekágyi láz annál eredményesebben gyógyítható, minél korábban kerül a beteg orvosi kezelésbe. Már az első tünetek jelentkezésekor hívjunk orvost. A gyermekágyi lázas betegségek túlnyomó többsége ma már eredményesen gyógyítható.

XLII. Zoltán Imre Nőgyógyászat Egyetemi tankönyv az általános orvostudományi karok hallgatói számára Medicina könyvkiadó Budapest 1975.

XLII./84old/

Lázas állapot, fokozott fehérvérsejt szám, ill. a vörös vérsejtek fokozott süllyedési sebessége az antibiotikus kezelést is indokolhatja. A heveny méhnyálkahártya-gyulladás lázzal kísért eseteiben tehát az antibiotikus kezelést megelőzésképpen is alkalmazzuk.

XLIII. Zoltán Imre Nőgyógyászat Egyetemi tankönyv az általános orvostudományi karok hallgatói számára 2. kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1978.

XLIII./84old/

A heveny méhnyálkahártya-gyulladás felismerése a kórelőzmény (pl. vetélés, műszeres beavatkozás) adatai és az előbbiekben leírt klinikai tünetek alapján viszonylag egyszerű.

A lázas állapot, fokozott fehérvérsejt szám, ill. a vörösvérsejtek fokozott süllyedési sebessége az antibiotikomus kezelést is indokolhatja. A heveny méhnyálkahártya-gyulladás lázzal kísért eseteiben tehát az antibiotikus kezelést megelőzés képpen is alkalmazzuk.

XLIV. Steven A. Schroeder, MD. Korszerű orvosi diagnosztika és terápia 1990. Officina nova kiadó, Budapest

XLIV./961old/

a., Therapia

Az alapbetegség gyógyítása:  Mivel a sepsis prognosisa az alapbetegség súlyosságától függ minden erőfeszítést meg kell tennünk ezen kórfolyamat visszafordítására. Ez rendszerint azt jelenti, hogy az immunsuppressiv gyógyszerek adagját csökkentjük vagy elhagyjuk és a neutropeniás betegeknek bizonyos esetekben fehérvérsejt transfusiokat adunk.

b.,  A bacteriaemia forrásának meghatározása:

A bacteriaemia kiindulási helyét (gócát) Gondosan kell kutatnunk. Egyszerűen a forrás felfedezésével és eltávolításával illetve feltárásával lehetőség nyílik arra, hogy egy potenciálisan halálos betegséget könnyen kezelhető kórképpé alakítsunk.

d., Antibioticomok.

Amikor a sepsis gyanúja komolyan felmerül, azonnal antibioticumokat kell adni mivel a terápiás késlekedés fokozott halálozási aránnyal jár.

XLIV. Steven A. Schroeder, MD. Korszerű orvosi diagnosztika és terápia 1990. Officina nova kiadó, Budapest

XLIV./964old/

A streptococcus okozta endocarditisek többsége hatásosan kezelhető napi 12-20 ME penicillin G-vel, de az egyéb típusú anaerob baktérium által kiváltott endocarditis optimális kezeléséhez a laboratóriumi adatokra kell támaszkodnunk. A bőr és lágy részek anaerob fertőzései rendszerint traumát, a vérellátás csökkenését vagy műtétet követően alakulnak ki.

XLV. Zoltán Imre Nőgyógyászat 4. Átdolgozott kiadás Medicina kiadó Budapest 1967.

XLV./180old/

Az antibiotikus kezelés azonban csak akkor hatásos, ha a megfelelő kórokozókkal szemben hatásos készítményeket- célzott antibiotikus kezelést végezve- kellő időben, megfelelő mennyiségben és módon adagoljuk. A prophylactikus antibiotikus kezelés javallati területét a következőkben látjuk:

1. Minden hüvelyi, méhűri beavatkozásnál, ha alapos gyanúnk van arra, hogy előzőleg fertőzés zajlott le vagy pathogen csírák lehetnek jelen még, akkor is, ha azt klinikai vagy laboratóriumi vizsgálatokkal nem tudjuk igazolni.

XLVII. Árvay Sándor Fekete Sándor Lajos László Zoltán Imre 5. átdolgozott kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1970

XLVII./183old/

Az antibiotikus kezelés azonban csak akkor hatásos, ha a megfelelő kórokozókkal szemben hatásos készítményeket- célzott antibiotikus kezelést végezve- kellő időben, megfelelő mennyiségben és módon adagoljuk. A nőgyógyászatban az antibioticumokat gyógyító célon kívül a megelőzés érdekében is adagoljuk. Változatlanul szem előtt kell tartanunk minden orvosi ténykedésünkben az asepsis és az antisepsis szabályait és nem lazíthatunk e szemléleten. A prophylactikus antibiotikus kezelés javallati területét a következőkben látjuk:

1. Minden hüvelyi, méhűri beavatkozásnál, ha alapos gyanúnk van arra, hogy előzőleg fertőzés zajlott le vagy pathogen csírák lehetnek jelen még, akkor is, ha azt klinikai vagy laboratóriumi vizsgálatokkal nem tudjuk igazolni.

XLVIII. Árvay Sándor Fekete Sándor Lajos László Zoltán Imre Nőgyógyászat 4. átdolgozott kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1960.

XLVIII./244old/

Az antibiotikumok szerepe a nőgyógyászati terápiában. A penicillin terápiának a nőgyógyászat terén is széles alkalmazási területe van mert különösen a strepto-, staphylo-,valamint a gonococcus által okozott nőgyógyászati megbetegedések gyakoriak.

XLVIII. Árvay Sándor Fekete Sándor Lajos László Zoltán Imre Nőgyógyászat 4. átdolgozott kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1960.

XLVIII./247old/

A penicillin profilaxis javallt:

1. Hüvelyi műtétek alkalmával, amikor a hüvelyváladék III-IV. tisztasági fokot mutat

3. Fertőzött méhűr mellett.

Ha penicillin védelemben akarunk műtétet végezni a penicillin adagolását a műtét előtt legalább 24 órával meg kell kezdeni és műtét befejezése után még 2x 24 órán át folytatni. A prophilaxis eredményességét még jobban biztosítja a műtét előtt a helyi hüvelyi kezelés és a műtét alatt a hasüregbe juttatott penicillin-oldat. A penicillin kezelés hatásosságát fokozhatjuk egyidejűleg adott sulfonamid- készítményekkel, valamint súlyosabb esetekben ismételt vértransfusiokkal. Vegyes fertőzéseknék a streptomicin egyidejű adagolása is jogos.

LI. . Árvay Sándor Fekete Sándor Lajos László Zoltán Imre Nőgyógyászat 3 javított kiadás Medicina Budapest 1957.

LI./19old/

A nőgyógyászati vizsgáló eljárások mindennapos módja a méhkaparás (curettage). Csak akkor végezhetjük, ha a méh környezete szabad, a méh mellett érzékeny rezisztencia nincs, a nyakcsatorna nem fertőzött (bakterológiai vizsgálat), s méhgyulladás nincs. A régi méhgyulladás még ével múlva is fellobbanhat a gyanútlanul elvégzett méhkaparás után. Vetélés és láz ellenére is elvégezhető, főleg az antibiotikumok védelme alatt, környezeti gyulladás azonban itt is szigorú ellenjavallat számba megy. Teljes sterilitás mellett a hüvelyt kimossuk denzificiens folyadékkal.

LI./247old/

A penicillin prophilaxis javallt:

1. Hüvelyi műtétek alkalmával, amikor a hüvely váladék III-IV. tisztasági fokot mutat.

3. Fertőzött méhűr mellett.

4. Adnex műtétek esetén, ha pathogén csírokat tartalmazó részeket, tömlőket találunk.

5. Ha penicillin védelemben akarunk műtétet végezni, a penicillin adagolását a műtét előtt legalább 24órával meg kell kezdeni. És a műtét befejezése után még kétszer 24 órán át folytatni. A prophilaxis eredményességét még jobban biztosítja a műtét előtt a helyi hüvelyi kezelés és a műtét alatt a hasüregbe juttatott penicillin oldat.

------Dr. Zoltán Imre Szülészet Medicina könyvkiadó Budapest 1975.

/260old/

A bűzös gyermekágyi folyás mindig fertőzés következménye. A méh üregébe bejutott bactériumok hatására válik bűzössé a folyás. Az állapotot rendszerint lázas hőmérséklet kíséri. Bűzös folyás esetén méhösszehúzószerek nyújtásán kívül antibiotikus kezelést végzünk.

------Dr. Zoltán Imre Szülészet Medicina könyvkiadó Budapest 1975.

/265old/

Tovaterjedő megbetegedések

A gyermekágyi láz legsúlyosabb formája, ha a bacteriumok nem csak időnként jutnak a vérkeringésbe, hanem folyamatosan árasztják el a szervezetet. Ekkor általános vérmérgezésről (sepsis) szólunk. Állandó igen magas láz jellemzi. A gyermekágyi lázban szenvedő beteg életét mentheti meg, ha az orvosi segítség idejében érkezik. Hidegrázás után a hőmérséklet a 40 celsius fokot is elérheti, sőt efölé is emelkedhet. A gyermekágyi lázban szenvedő beteget penicillinnel, streptomycinnel, illetve széles skálájú antibioticumokkal kezeljük. Ma már a gyermekágyi lázat legtöbbször antibioticumokkal eredményesen gyógyíthatjuk. A legfontosabb feladatunk azonban ma is a semmelweis-i tanok maradéktalan és feltétlen betartása, azaz a megelőzés szemléletének előtérbe helyezése.

/266old/

Mindezen tapasztalatok azt mutatják, hogy a Semmelweis-féle aseptikus megelőzés ( prophylaxis) jelentősége a mai modern orvostudomány szemléletében is éppen olyan jelentőségű, mint 100 esztendővel ezelőtt volt.

DR. JÓNÁS LÁSZLÓ AKINEK A GYERMEKÁGYBAN LEZAJLÓ 39,9 FOKOS LÁZ NEM MOND SEMMIT! EGY KIS SEGÍTSÉG NEKI A TANKÖNYVEKBŐL! A DEKURZUS LAP MAGÁÉRT BESZÉL DÉLUTÁN 4 ÓRÁTÓL, MÁSNAP 03 ÓRA 35-IG. KÓKLER!!!

0

AZÉRT EHHEZ A PÁR MONDAT LEÍRÁSÁHOZ ELÉG VASTAG BŐRNEK KELL LENNIE JÓNÁS KÉPÉN!!

ő, AKI OKIRATHAMISÍT, Ő, AKI A LÁZAS GYERMEKÁGYAST 12 ÓRÁN KERESZTÜL LE SE SZARJA, ELÉG FURÁN JÖN TŐLE!!!

MIVEL ÉN MÉG ORVOST NEM LÁTTAM LÁZAT MÉRNI, ÍGY HITELESEBBNEK TARTOM AZ ÁPOLÁSI LAPON LÉVŐ ÉRTÉKET. HA AZ ŐSSZEVETETT LAPOK KÜLÖN MÉRÉSEKET TARTALMAZNAK, AKKOR NEM ÉRTEM, MIRE VÁRTAK AZ ANTIBIOTIKUMMAL, ÉS A LÁZ OKÁNAK KUTATÁSÁVAL. ERRE JÓNÁS NEM TUD HELYESEN VÁLASZOLNI.  A KIRENDELT SZAKÉRTŐK ERRE IS TALÁLTAK MAGYARÁZATOT, IGAZ A SAJÁT SZABÁLYAIK SZERINT, MELYEK KÖSZÖNŐ VISZONYBAN NINCSENEK A TANKÖNYVEKKEL. Szerintük a 39,9 fokos láz okának kutatására még úgy sem volt szükség, hogy tudták előtte méhűri betapintást csinált Doktor IVÁNYI méhűri öblítés nélkül, mert ezt az általa leírt dokumentációval igazolni nem tudta. JÓNÁS doktornak nevezett, a kontrollhőként mért 39,5 fokos lázat, melyet egy órával előtte 39,9-nek mért az ápolónő. Úgy döntött, hogy számára semmiféle tennivaló nincs, így mindaddig magára hagyta a nejemet, még mindez hányásba nem torkolt, és visszafordíthatatlan nem lett a fertőzés mértéke, és szeptikus sokká alakult, ahonnét már nem volt vissza út.

NEM SOK TANKÖNYV SZÓL DR. JÓNÁS LÁSZLÓ ELLEN, CSAK AMENNYIT A KEZEMBE VETTEM!!!  HIVATÁSOS GYILKOS!

A láz
I. Lampé László   Szülészet Nőgyógyászat 2. Medicina kiadó 1981I/515old.Therápia. (célzott)  antibiotikumos kezelés méhösszehúzók. Ha lepényrész- retentióra van gyanúnk és bő vérzés is van, a méhet kiürítjük vákuumaspirációval. A méhűri beavatkozást azonban igyekszünk kerülni, mert endotoxinsokkot, endometrium károsodást okozhatunk, és a fertőzés robbánásszerű tovaterjedését válthatjuk ki.Fontosabb tünetek: Magas lázTherápia: Antibiotikumok, transzfúziók.   Laparotomia
II. Pál Attila  Szülészet Nőgyógyászat  Egyetemi tankönyve   Medicina kiadó  2012
II/141old.A gyermekágyban fertőzésre hajlamosítanak a következők: manuális, vagy műszeres revízió!!12óránál hosszabb ideig lepény vagy magzatburok visszamaradása a méhűrben.Laboratoriumi vizsgálatnál mindig gondolni kell a disseminált intravasalis coagulatióra.(DIC).Antibiotikumkezelésnél a széles spektrumú antibiotikumkombinációk részesítendők előnyben, a fertőzés nagyon gyorsan tovaterjedhet, hiszen a nagy sebfelszín, a véralvadék, igen jó táptalaj a baktériumok számára.  Septicus shock is kialakulhat, melynek jellemzője a septikus lázmenet. 
III.  Zoltán Imre  Szülészet    5. kiadás  Medicina kiadó 1976
III/135oldKözvetlen szülés után a hőmérséklet valamelyest emelkedni szokott, de nem haladja meg a 38celsius fokot.Az egészséges gyermekágyas a továbbiakban láztalan marad, hőmérséklete: 36,5és 37,2 celsius fok között ingadozik. 

III.  Zoltán Imre  Szülészet    5. kiadás  Medicina kiadó 1976
III/263old.Közvetlen érintkezés útján  kerülnek a bactériumok  a nem szervekbe, amikor a belső vizsgálatot végző kézzel vagy műszerrel fertőzik az asszonyt. A gyermekágyi láz kórokozói leggyakrabban streptococcusok, és staphylococcusok.Súlyos esetben a gyorsan szaporodó bactériumok bejuthatnak a vérkeringésbe, amit a hőmérséklet emelkedése hidegrázás jelez. Gyorsan szaporodva elpusztítják a szervezet életfontos szöveteit, és szerveit, s ennek sújyos működési zavar a következménye.
III.  Zoltán Imre  Szülészet    5. kiadás  Medicina kiadó 1976
III/265old.A gyermekágyi lázban szenvedő beteg életét mentheti meg, ha az orvosi segítség idejében érkezik.A beteg nyugtalan, fejfájásról, rossz közérzetről, szomjúságról panaszkodik. Hidegrázás után, a  hőmérséklet a 40celsius fokot is elérheti, sőt efölő is emelkedhet.A gyermekágyi lázban szenvedő beteget penicilinnel, streptomycinnel, illetve széles skálájú antibiotikumokkal kezeljük.Ma már a gyermekágyi lázat a legtöbbször antibioticumokkal eredményesen  gyógyíthatjuk. A legfontosabb feladatunk azonban ma is  a Semmelweis-i tanok maradéktalan és feltétlen betartása, azaz a megelőzés szemléletének előtérbe helyezése.
IV. Zoltán Imre  Nőgyógyászat 4. kiadás  Medicina kiadó  1960
IV/85old.Tünetek a fájdalom és a láz. Meg kell itt emlékeznünk azokról a kórformákról, amelyek vetélés, szülés után gyakran észlelhetők és amelyeket a visszafejlődés zavara okoz. Ilyenkor placenta szövet vagy bolyhok maradnak vissza.A vérzés csak akkor szűnik meg, ha a placentáris polypus kiürül.
IV. Zoltán Imre  Nőgyógyászat 4. kiadás  Medicina kiadó  1960
IV/94old.A láz a hőszabályzó központ működészavara következtében jön létre, amelyet a lobtermékből felszívódó anyagok okoznakA hőemelkedés elérheti a 39-40celsius fokot, rendesen continua típusú, a nagy ingadozások vagy hidegrázás RITKÁN jelentkezik, ez rosszabbodás jele. A gyulladás enyhülésekor a láz még jó ideig megmaradhat, de alacsonyabb 38celsisus fok körül mozog és csak  lassan megy át subferbrilitásba. A folyamatot akkor tartjuk megnyugodottnak, ha a hőmérséklet több napon át 37celsius fok alatt marad. De gyógyulásról csak akkor beszélhetünk, ha vizsgálat, megmozgatás, havi vérzés ellenére sem emelkedik a hőmérséklet 37celsius fok fölé. A hőmérséklet általában megbízható jele a folyamat intenzításának, és emiatt pontosan kell azt megfigyelni. Gennyképződést áttörést rendesen erősebb hőemelkedés előz meg.
V.Lampé László   Szülészet Nőgyógyászat  Mútéttan 1.  Medicina kiadó 1987
V/54old.Makacs lázas folyamatok hátterében rendszerint zárt fertőzések húzódnak meg.
V.Lampé László   Szülészet Nőgyógyászat  Mútéttan 1.  Medicina kiadó 1987
V/197oldA lepényrész visszamaradásnak jellemző tünete az uterinális vérzés, amely kisebb-nagyobb szünetekkel mindaddig tart, amíg a placenta rész a tapadási helyén marad.A cotyledo visszamaradás másik szinte elkerülhetetlen következménye a Méhűri fertőzés , amely egy ideig csak a méhre lokalizálódik, de a kórokozók vorulenciájától függően  a fertőzés  a méh környezetére is ráterjed, sőt halálos kimenetelű sepsist is okozhat.A felsorolt következményeket súlyosbítja az a tény, hogy a gyermekágy idején  végzett lepényrész eltávolítás legtöbbször nem oldja meg a problémát, az eltávolításnak ugyanis veszélyes közvetlen, és késői következményei vannak. A lokalizált fertőzés azonnal általánossá válhat, amint a lepényrész vagy  a polypus placentáris eltávolításakor a lobgátat felszakítjuk, és a kórokozók akadály nélkül a keringésbe juthatnak. A lepényrész- visszamaradás  a placenta gondos vizsgálatával felismerhető , de ha csak gyanú van rá, akkor is haladéktalanul be kell tapintanunk, hogy az életet veszélyeztető szövődményeket megelőzzük. A visszamaradt lepényrész eltávolítását kézzel, vákuum aspirációval, esetleg nagy tompa küretkanállal végezzük. A manuális betapintásnak ugyanazok a szabályai, mint a lepényleválasztásnak.  Amennyiben a lepényrész visszamaradását a szüléskor nem vesszük észre, és a gyermekágyban vérezgetés, lázas állapot és/vagy polypus placentáris miatt műszeres betapintást végeznünk, néhány szabály betartása elengedhetetlen, annak érdekében, hogy lehetőleg elkerüljük a szeptikus szövődményt és az endometrium károsodását: Legalább 24-48 órával betapintás előtt széles spektrumú antibiotikumot adunk, de ezt megelőzően a nyakcsatornából váladékot veszünk, mikrobiológiai tenyésztésre , antibiotikum érzékenység – vizsgálatra.
V.Lampé László   Szülészet Nőgyógyászat  Mútéttan 1.  Medicina kiadó 1987
V/198oldIgen fontos a kíméletes beavatkozás, hogy az endometrium bazális rétegét lehetőleg minél kisebb mértékben károsítsuk.Jódos-vizes méhűri mosás és a nyakcsatorna kijódozása a betapintás végeztével ajánlatos.Ha betapintás után láz jelentkezik vagy az addigi lázas állapot 24órán belül nem szűnik meg, antibiotikumot váltunk!!Mérlegeljük a méh eltávolítását, ha a beteg állapota nem javult vagy ha szepszisre utaló jeleket észlelünk.
V.Lampé László   Szülészet Nőgyógyászat  Mútéttan 1.  Medicina kiadó 1987
V/302oldVizsgálati leletek. A fizikális vizsgálat legalább annyi segítséget nyújt, mint a laborleletek együttvéve.A magas láz hozzátartozik a szeptikus sokk klasszikus képéhez!A laboratóriumi vizsgálatnak igen nagy hasznát vesszük nem csak a diagnosztikában, hanem a terápia megválasztásában is. A mennyiségi és minőségi vérképet többször is ellenőrizzük. A vvt-szám, HT és  a Hb rendszerint alacsony a vérveszteség és a toxikus ártalom miatt.

VI. Zoltán Imre  Szülészet   Medicina kiadó 1978
VI/169old.A gyermekágyas egészségi állapotára a hőmérséklet és az érverés  viselkedéséből tudunk következtetni. Ebből következik, hogy nagy figyelemmel kell kísérni a hőmérséklet változásait, mert a tartós hőemelkedés, vagy láz, gyermekágyi fertőzés tünete.
VI. Zoltán Imre  Szülészet   Medicina kiadó 1978
VI/316A lepényrész visszamaradásának másik veszedelme a fertőzés(endometritis myometritis)A szövődmény egyedüli helyes kezelése a visszamaradt lepényrész eltávolítása műszerrel. Ha a beteg lázas  és különösen, ha a méh környezetében tovaterjedő fertőzés jelei észlelhetők- antibiotikus kezelést kezdünk  A méhűrből eltávolított szövetet minden esetben meg kell szövettanilag vizsgáltatnunk, részint, mert biztos kórismét csak így állíthatunk fel, részint, hogy esetleg rosszindulatú daganat el ne kerülje a figyelmünket.
VI. Zoltán Imre  Szülészet   Medicina kiadó 1978
VI/322oldA septikus kórképre jellemző a hirtelen magas láz, hidegrázás kíséretében, amely 24órán belül többször a normális hőmérséklet értékére süllyed.A diagnózist ilyenkor megerősíti a vörösvértestek nagymértékben fokozott süllyedési sebessége, az erősen balra tolt qualitativ vékép, a vér bacterológiai vizsgálata, s a haemolysis következtében csökkenő vörösvértestszám, és  haemoglobin-mennyiség
VII. Dr Kovács Ferenc  gyakorlati és Műtétes Szülészet  Magyar orvosi Könyvkiadó társulat                1936VII/77oldA szülés folyamán fellépő láznál természetesen elsősorban a szülőcsatorna fertőződéséből eredő lázra kell  gondolnunk, így legtöbbször nem is fogunk csalódni. A vizsgáló kéz(orvos, bába) vagy eszköz által kívülről bevitt baktériumok. (exogen infectio)
A baktériumok bevándorolhatnak a méhizomzatba, a lepény tapadási helyére, sőt a véráramba is és így általános septicus fertőzés is jöhet létre.  A méh kiürülése kétségtelenül  igen kedvezően hat a fertőzés további kimenetelére.

VII. Dr Kovács Ferenc  gyakorlati és Műtétes Szülészet  Magyar orvosi Könyvkiadó társulat                1936VII/78oldLázas esetekben nem hogy javít, hanem ellenkezőleg, ront a helyzeten , mert a műtéti beavatkozás traumája (kéz, eszköz nyomása, húzása, horzsolások, sérülések, stb.) a baktériumokat a szervezet védelmi gátjának áttörésével bepréseli a mélyebb szövetekbe,  a sebzésekkel új fertőzési kapukat nyit meg.A méh kiürülése a fertőzés tovaterjedésének megelőzése szempontjából, mint említettük, kétségtelenül fontos tényező

VII. Dr Kovács Ferenc  gyakorlati és Műtétes Szülészet  Magyar orvosi Könyvkiadó társulat                1936
VII/342oldA lepényrész tele van baktériummal s a láztalanságot éppen az okozza, hogy az anyai szövetek jól elszigetelték a fertőzött gócot. Éppen ezt a szigetelő lobgátat sértjük meg vagy törjük át a beavatkozással. Ezért ilyenkor  el kell készülve lennünk, arra hogy ha súlyosabb fertőzés következne be (hőmérséklet, pulsus, stb ellenőrzése) A méhet esetleg idejében eltávolítsuk hüvelyi úton. Ha azonban a gyermekágyban visszamaradt lepényrész mellett láz is lép fel, úgy még sokkal veszélyesebb annak eltávolítása, mint lázas vetélésnél a méh kiürítése. Ilyenkor a vérzés ellenére igyekezzünk mindenképpen tünetileg eljárni.3. Művi eljárás burok, vagy burok rész visszamaradásnál .A kiürült lepény burkait is meg  kell  vizsgálnunk, hogy nem szakadtak –e azok részben, vagy egészben  vissza a méhűrbe.A holt szövet a baktériumoknak jó táptalaj.
VIII. Horn –Zoltán    A Szülészet tankönyve   Egyetemi tankönyv Medicina kiadó  2.           átdolgozott kiadás 1958
VIII/513old                        Vérzések gyermekágybanElőidézésükben főleg két tényezőnek van szerepe. Az egyik a méh elégtelen gyermekágyi visszafejlődése, subinvolutioja, a másik a lepényi részek visszamaradása a méhüregben.
Abból a meggondolásból kiindúlva , hogy a subinvolutio gyakran fertőzés következménye, kezelésében, különösen ha a gyermekágyasnak hőemelkedése is van, sikerrel alkalmazunk chemotherapeuticumokat és antibioticumokat is.

VIII. Horn –Zoltán    A Szülészet tankönyve   Egyetemi tankönyv Medicina kiadó  2.           átdolgozott kiadás 1958
VIII/514oldA lepényrész visszamaradásnak másik veszedelme a fertőzés. A méhűrben megmaradó lepényi rész kitűnő táptalajul  szolgál az ascendáló vagy haematogen úton  a méhúrbe került csírok számára, aminek következménye, hogy  a fertőzés jelei többnyire egy időben jelentkeznek a vérzéses tünetekkel.  Ha  a  fertőzésnek nincsen semmi jele (hőemelkedés)Ezt a beavatkozást azonnal el is kell végeznünk. Ha a beteg lázas és különösen ,ha  a méh környezetében a tovaterjedő fertőzés jelei észlelhetők, a méhűri  beavatkozást nem végezzük el azonnal. A vérzés többnyire nem olyan súlyos, hogy ne engedne időt a fertőzés leküzdésére. Ilyenkor tehát antibiotikumos kezelést kezdünk és a méh kitakarítását csak a fertőzés tüneteinek megszűnte után végezzük. A beavatkozás helyes időpontjának  megállapításához laboratóriumi vizsgálatokat……….. is igénybe veszünk.

VIII. Horn –Zoltán    A Szülészet tankönyve   Egyetemi tankönyv Medicina kiadó  2.           átdolgozott kiadás 1958
VIII/525old
A gyermekágyi láz kórjóslata magától értetődően  szoros összefüggésben van a rendelkezésünkre álló kezelési eljárások eredményességével. Mind az ideig amíg nem rendelkeztünk a legújabb  kor hatalmas gyógyszertechnikai vívmányaival, nevezetesen chemotherpeuticumokkal és antibioticumokkal, a gyermegágyi láz prognózisa igen súlyos volt. Intézeteinkben fertőzés következtében beállott halállal ma már igen ritkán találkozunk, akkor is inkább vetélés, mint szülés után és pedig bűnös vetélés után, ahol a fertőzés rendszerint igen masszív és annak előidézésében többnyire sokféle baktérium szerepel. 
VIII. Horn –Zoltán    A Szülészet tankönyve   Egyetemi tankönyv Medicina kiadó  2.           átdolgozott kiadás 1958VIII/524old
Valahányszor egy-egy gennyes thrombusrészecske kerül a keringésbe hidegrázás kíséretében hirtelen magas láz lép fel, amely 24 órán belül sokszor ismét a normális színvonalára süllyed. Ennek a folyamatnak ismétlődése a minden septicus kórképre jellemző, intermittáló lázmenet kialakulásához vezet. 
VIII. Horn –Zoltán    A Szülészet tankönyve   Egyetemi tankönyv Medicina kiadó  2.           átdolgozott kiadás 1958VIII/525old
A gyermekágyi láz kórjóslata magától értetődően szoros összefüggésbe van a rendelkezésünkre álló kezelési eljárások eredményességével. Mind ez ideig amíg nem rendelkeztünk a legújabb kor hatalmas gyógyszertechnikai vívmányaival, nevezetesen a chemothrapeuticumokkal és antibioticumokkal, a gyermekágyi láz prognózisa igen súlyos volt.
VIII. Horn –Zoltán    A Szülészet tankönyve   Egyetemi tankönyv Medicina kiadó  2.           átdolgozott kiadás 1958
VIII/526old
Hangsúlyozni szeretnők, hogy gyermekágyi lázas megbetegedés esetén attól függetlenül alkalmazzunk vérátömlesztést, hogy a beteg vérszegény-e vagy sem. Tudatában kell lennünk annak, hogy a vérátömlesztés nem csak a vérpótlás legeredményesebb módja, hanem egyik leghathatósabb fegyverünk a fertőzés leküzdésében is. Az antibioticumok és a vérátömlesztés kiterjedt alkalmazásának köszönhető, hogy a gyermekágyi láz súlyos klinikai alakjaival ma már igen ritkán találkozunk. Miután a gyermekágyi láz klinikai megjelenési alakjainak túlnyomó része enyhe tünetekkel jár, a gyermekágyban a fertőzés legkisebb jeleinek is nagy jelentőséget kell tulajdonítani. Ha pedig nem dönthetjük el, hogy az észlelt megbetegedésből megfelelő gyógykezelés nélkül milyen megbetegedés fejlődnék ki, ideje korán meg kell kezdenünk az antibioticus kezelést.Nyilvánvalóan még indokoltabbá teszi az antibioticum- kezelés azonnali bevezetését súlyosabb tünetek jelentkezése, mint például a láz, fertőzésre utaló elváltozás a quantilativ vagy qualitativ vérképben. 

XIII. Lampé László  Papp Zoltán Szülészet Nőgyógyászat  Részletes Szülészet 2.  Egyetemi         tankönyv  Semmelweis kiadó  1992. 
XIII/201old
A gyermekágyasnak az első napokban orvosi felügyeletre, szakszerű gondozásra van szüksége. A hőmérséklet az első 12 órában többnyire magasabb, akár a 37,5celsius fokot is elérheti, amely általában nem infectio. 
XIII. Lampé László  Papp Zoltán Szülészet Nőgyógyászat  Részletes Szülészet 2.  Egyetemi         tankönyv  Semmelweis kiadó  1992. XIII/202old
A hőmérséklet és a pulzus kontrollja. A pulzust naponta kétszer a hőmérsékletet négyszer ellenrőrizzük.
XIII. Lampé László  Papp Zoltán Szülészet Nőgyógyászat  Részletes Szülészet 2.  Egyetemi         tankönyv  Semmelweis kiadó  1992. XIII/209old
Endo/myometritiszA nyálkahártya-gyulladás ráterjedhet az izomzatra is. A bűzös lochián kívül a méh spontán és nyomásra jelentkező fájdalma, rossz általános állapot és magas láz jellemzi a kórképet. Terápia: Célzott antibiotikus kezelést kezdünk és méhösszehúzókat adunk. Ha a lepényrész-retentiora van gyanúnk és bő vérzés is van a méhet műszeresen lehetőleg vákuum-apsiratióval kiürítjük a méhkaparást igyekszünk elkerülni, mert endometrium károsodást (ashermann-szindrómát) okozhat, és a fertőzés robbanásszerű tovaterjedéséhez vezethet. Terápia: antibiotikumok, transzfúziók szükség lehet punktióra a tájog megnyitására esetleg laparotómiára. Tünetek: Helyi tüneteken kívül magas láz , szapora könnyen elnyomható pulzus.

XV. prof Dr. Stoeckel. W  A szülészet tankönyve CXXVI.kötet Magyar orvosi könyvkiadó.       társulat könyvtára 1930XV/92old
Védekezés a gyermekágyi sebfertőzés ellen                                                   (asepsis-antisepsis)
Leírásomból, mely a gyermekágyi sebfertőzés eredésére nézve megállapítja a hüvely és a szeméremtest baktériumainak klinikai jelentőségét, kitűnik, hogy a védekezés súlypontját a baktériumok kívülről való bevitelének megakadályozására kell helyeznünk. a. Védekezés az ellen, hogy a terhes vajúdó gyermekágyas méhbe kívülről baktériumok vitessenek be. Általános irányelvek. Legnagyobb veszély fenyegeti a szülőnőt és a gyermekágyast a nemző szerveknek az orvos, bába és a szülésnél segédkező személyzet kezével újaival való érintkezés útján történő fertőző csírák átvitele által. Ha a szülés alatt szükségessé válik a hüvelyi vizsgálat elkerülhetetlen úgy a szülőnőt a nemzőszervek mindenegyes érintésével a gyermekágyi sebfertőzés okozóinak átvitele fenyegeti. 

XV. prof Dr. Stoeckel. W  A szülészet tankönyve CXXVI.kötet Magyar orvosi könyvkiadó.       társulat könyvtára 1930XV/213old
Az olyan láz, amely kétségtelenül már az orvos megérkezése előtt is fenn állott, felmenti az orvost a később kifejlődő gyermekágyi láz felelőssége alól.

XV. prof Dr. Stoeckel. W  A szülészet tankönyve CXXVI.kötet Magyar orvosi könyvkiadó.       társulat könyvtára 1930XV/243old
A helyesen vezetett normális lefolyású lepényi szak tehát hozzátartozik a gyermekágyi láz prophylakszisához. A lepények és a burkoknak a megszemlélése a vizsgálatban gyakorlatilag az a lényeges, hogy megállapítsuk, vajon visszamaradtak-e lepényszövet-vagy burokrészletek. Különös gonddal kell a lepénynek egész környékét végigkutatni mivel éppen a széleken szakadhatnak le részletek, különösen, ha a lepény kilökődése nem következik be spontán.

XV. prof Dr. Stoeckel. W  A szülészet tankönyve CXXVI.kötet Magyar orvosi könyvkiadó.       társulat könyvtára 1930XV/244old
Minden hiány és minden melléklepényre utaló gyanú határozott javallatot képez arra, hogy kézzel betapintsunk a méhbe és a visszamaradott lepényrészt eltávolítsuk. Ennek meg kell történnie, különben előbb vagy utóbb nagy többé jóvá nem tehető szerencsétlenség következik be. Anatómiailag és ennek alapján klinikailag is nagy különbség van a visszamaradt lepényrészek és a visszamaradt burok részletek között. Az előbbiek szerves összefüggésben maradnak a méh falával, ahonnan tovább tápláltatnak és igen súlyos gyermekágyi vérzések, valamint igen súlyos gyermekágyi fertőzések okozói lehetnek.
XVI. Bumm Ernő  A szülészet alapvonalai  Budapest Franklin –társulat 1910XVI/628old

A gyermekágyi láz sebláz és bakteriumoknak az egyetlen nő nemiszervein sem hiányzó sebekre, a szülés után gyakorolt ártalmas behatásából ered. A méhbeli sebek azok melyekből a legtöbb gyermekágyi fertőzés kiindul.

XVI. Bumm Ernő  A szülészet alapvonalai  Budapest Franklin –társulat 1910XVI/630old

Abban a mértékben, melyben a rothadási csírok szaporodnak s növekedik a képződött rothadási anyagok tömege, emelkedik a láz. Ilyenkor a visszatartott és eredetileg rothadásnak indult lepényrészlet és hasonlók eltávolítása nem segít azonnal. A gyógyulás és a láz teljes megszűnése csak akkor keletkezik be, ha az endometrium megtisztul. 

XVI. Bumm Ernő  A szülészet alapvonalai  Budapest Franklin –társulat 1910XVI/633old
Az élénk anyagforgalom mellett, mely a peteűr és a méh között fennáll, nem sokáig várat magára a képződött mérges baktérium-termékek felszívódása és ez a testhőmérsék emelkedésében nyilvánul.

XVI. Bumm Ernő  A szülészet alapvonalai  Budapest Franklin –társulat 1910XVI/656old

A tapasztalat arra tanít, hogy az ilyen diagnózisokkal nem lehetünk elég óvatosak és sokkal inkább eltaláljuk az igazat, ha a lázat kétes esetekben a gyermekágyi sebekkel hozzuk összefüggésbe. Hogy seblázzal van dolgunk, csak a gyermekágyi sebek pontos vizsgálata derítheti fel.
XVI. Bumm Ernő  A szülészet alapvonalai  Budapest Franklin –társulat 1910XVI/662old
A gyermekágyi láz gyógykezelésének a betegség kezdetén mindig arra kell irányulnia, hogy a fertőzés folyamatát csírájában elfojtsa, azaz a baktériumokat a testbe való behatolás kapuján desinficiáló szerekkel elpusztítsa vagy gyengítse és így a gyermekágyi sebek aseptikus állapotát lehető hamar helyreállítsa. Ha sikerül a méhet kellő módon kitakarítani, azaz megtisztítani a visszamaradt, bomlásra hajlamos részektől, akkor ezzel elvontuk a rothadási csíroktól a további szaporodásra szükséges közeget és az űrnek ezt követő alapos desinficiálása megállíthatja vagy legalábbis lényegesen korlátozhatja a rothadásos folyamatot. Gyakran a seb fertőzése után már néhány órával elkéstünk a desinficiáló törekvéseinkkel. Ha az infectio után 15 perccel, vagy fél órával később történik a csírok ezen rövid idő alatt már behatoltak a vérpályába és ezzel a testben mindenfelé szétszóródtak. 
XVI. Bumm Ernő  A szülészet alapvonalai  Budapest Franklin –társulat 1910XVI/663oldMindazonáltal, tekintettel a gyermekágyas méh falának rendkívüli puhaságára, a legnagyobb óvatosság ajánlatos és túlságos sok kaparás már azért sem tanácsos, mert megnyithatnók a lepényi vivőeres öblöt és inficiálhatnók. Ezután a méhűr alapos öblítése végzendő.Rothadási láz eseteinek legnagyobb részében elégséges a méhűr egyszeri alapos kitakarítása és kimosása, hogy megindítsuk a gyógyulást. Septiku azaz streptococcusokkal fertőzött s crouposus lepedékkel bevont sebek másféle kezelést kívánnak. Kerülendő mindenféle mechanikai izgatás curette-tel való kaparás. 

XVII. Papp Zoltán A szülészet Nőgyógyászat Tankönyve  2. átdolgozott kiadás  Semmelweis XVII/543old

Gyermekágyi láz alatt baktérium okozta olyan gyulladásos betegségeket értünk, melyek a szülés alatti eseményekre vezethetők vissza. A baktériumok az esetek nagy részében a külvilágból kerülnek a szervezetbe: Az indokolatlanul nagy számban végzett hüvelyi vizsgálat, a be nem tartott higénés szabályok. A méhűrben visszamaradt szövetek mind növelik az infectio esélyét. A kevert fertőzés, általában staphilococcus aureus, streptococcus faecalis. Minden szülészeti műtét, valamint méhűri beavatkozás, mint pl. a manuális le-     544.oldal   -pényleválasztás, méhűri betapintás növeli az infectiók kialakulásának esélyét. A méhűrben maradt lepényrész jó táptalajul szolgál a kórokozóknak. Tünetek: rossz közérzet, láz és gyulladásra jellemző laboratóriumi leletek. Acut, illetve subacut fázisban széles spektrumu antibioticum-kezelés védelmében laparatómi végzendő.

XVIII. Dr Báder Andor Szülészet nőgyógyászat Medicina kiadó 1959 Egészségügyi szakiskolák jegyzete        XVIII/61old
Gyermekágy alatt a szervezetben még a következő elváltozásokat figyelhetjük meg: A hőmérséklet általában nem emelkedik 37,2-37,5fok fölé, csupán közvetlenül a szülés után, a fokozott izommunka következtében, éri el néha a 38.fokot. Ennek komolyabb jelenősége nincs. A gyermekágy alatti magasabb hőmérséklet vagy tartós hőemelkedés fertőzés jele. 

XVIII. Dr Báder Andor Szülészet nőgyógyászat Medicina kiadó 1959 Egészségügyi szakiskolák jegyzete        XVIII/117old

Gyermekágyi láz

A nemiszerveknek szülés vagy vetélés után fellépő fertőzéses eredetű lázas megbetegedését gyermekágyi láznak nevezzük. Legtöbbször gennykeltők okozzák visszamaradt lepényrészekben vagy burkokban lepedékes gátsebeken nagy mennyiségben tenyésznek. 

IXX.  Horn Béla-Zoltán Imre A szülészet tankönyve 4. változatlan kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1966       IXX/606old
Miután a gyermekágyi láz klinikai megjelenési alakjainak túlnyomó része enyhe tünetekkel jár, a gyermekágyban a fertőzés legkisebb jeleinek is nagy jelentőséget kell tulajdonítani. Ha pedig nem dönthetjük el, hogy az észlelt megbetegedésből megfelelő gyógykezelés nélkül milyen megbetegedés fejlődnék ki, idejekorán meg kell kezdenünk az antibiotikumos kezelést. Nyilvánvalóan még indokoltabbá teszi az antibiotikum-kezelés azonnali bevezetését súlyosabb tünetek jelentkezése mint pl. láz a szülés vagy vetélés alatt bármilyen fertőzésre utaló elváltozás a vérképben. 

IXX.  Horn Béla-Zoltán Imre A szülészet tankönyve 4. változatlan kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1966       IXX/597old
Méhnyálkahártya és a méhizomzat gyulladása
A méhnyálkahártyájának és izomzatának gyulladása egymástól független kórkép alakjában soha nem jelentkezik ill. ha az egyik szervrészlet gyulladása van is a kórkép előterében mindig megtalálhatók a másik lobos elváltozásai is. A fertőző csírok a méhbe ascensio útján vagy metastaticus (haematogen vagy lymphogen ) úton kerülnek. Az ismert tényezők egymásra való hatásától függ, hogy a csírok a méhben talált elhalt szövetrészekben tenyésznek-e, vagypedig beatolnak-e az élő szövetekbe is. Klinikai tünetei hőemelkedés, szapora pulsus.

IXX.  Horn Béla-Zoltán Imre A szülészet tankönyve 4. változatlan kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1966       IXX/606old

Miután a gyermekágyi láz klinikai megjelenési alakjainak túlnyomó része enyhe tünetekkel jár, a gyermekágyban a fertőzés legkisebb jeleinek is nagy jelentőséget kell tulajdonítani. Ha pedig nem dönthetjük, hogy az észlelt megbetegedésből megfelelő gyógykezelés nélkül, milyen megbetegedés fejlődnék ki, ideje korán meg kell kezdenünk az antibioticumos kezelést. Nyilvánvalóan még indokoltabbá teszi az antibioticum-kezelés azonnali bevezetését súlyosabb tünetek jelentkezése, mint például láz. Stb. 

XXI. Dr. Silhavy Tibor 10. Kórtörténet
XXI/153old
A láz formái
1. A 37-38celsius fok közötti hőmérséklet a hőemelkedés 2. Ha a hőemelkedés tartós, ez a hőemelkedéses állapot 38-39 celsius fok közötti hőmérséklet a láz.3. 39-40 celsius fok között magas láz4. 40 celsius fok felett nagyon magas láz.
A láz úgy keletkezik, hogy az agyi hőszabályozó központ-bacteriális fertőzés vagy egyébb izgatás hatására.

XXI. Dr. Silhavy Tibor 10. Kórtörténet
XXI/157old

A pulsus és a lázgörbe kereszteződése mindig életveszélyes állapot változásra figyelmeztet, és ezért ezt az ápolónő azonnal köteles jelenteni. A hőmérőzés ideje. Reggel 7 és 8, délután 16 és 17 óra között hőmérőzünk. A lázas betegeket naponta legalább 4-szer-158old orvosi rendeletre különböző vizsgálatok és megbetegedések miatt 2 óránkét, esetleg óránként is hőmérőzünk.

XXI. Dr. Silhavy Tibor 10. Kórtörténet
XXI/162old

Pulsus-számolás.

Első feltétele, hogy a beteg nyugalomban, fekvő vagy ülő helyzetben legyen.Lásd Jónás vallomása 2008 szeptember 19. tanúvallomás. 
XXI. Dr. Silhavy Tibor 10. Kórtörténet
XXI/186old

Milyen tüneteket jelentsen azonnal az ápolónő?
16. A hőmérséklet hirtelen emelkedése20. Hányás
XXII. Lintner Ferenc-Pajor Attila Szülészet Nőgyógyászat 1994. XXII./157old

2.21.3.2.Endometritis : Tünetek: Elhúzódó véres folyás, a megelőző szülés, vetélés vagy méhűri beavatkozás. Láz, hőemelkedés, emelkedett fehérvérsejt szám kíséri. Kezelés: Antibiotikum, szükség esetén a méhűreg kiürítése. 2.21.3.3.A méhizomzat gyulladása ( myometritis ) : Tünetek: Láz . A diagnózis a kórelőzmény és a fizikális lelet, laboratóriumi leletek ( fehérvérsejtszám, süllyedés ) alapján lehetséges kezelés. Széles spektrumú antibioticum, méhösszehúzók adása, súlyosabb esetben a méh eltávolítása jön szóba. 

XXIV.  Dr. Sándor Tibor A szülészeti és nőgyógyászati abc-je Medicina 1976.XXIV./28old
Gondosan megvizsgáljuk a lepényt és a burkokat. A legkisebb hiány esetén vagy olyan töredezettségnél, ahol nem lehetünk biztosak a lepény hiánytalanságában, méhűri betapintást végzünk. Elmaradása cotyledo-retentio esetén súlyós gyermekágyi lázas állapotot idéz elő, amely erélyes antibioticus terápiára is csak akkor gyógyul, ha a szeptikus állapotban lévő gyermekágyasnál műszeres méhűri betapintást végzünk, és currettage-kanállal távolítjuk el a bennmaradt bomló lepényi részeket.

XXIV.  Dr. Sándor Tibor A szülészeti és nőgyógyászati abc-je Medicina 1976.XXIV./47old
A lázas gyermekágyas vizsgálata és kezelése.
Az ügyeletes orvos esti vizitjénél is minden gyermekágyasnak tapintsa meg a pulsusát, nézze meg a fundus helyzetét és tekintse meg a gát sebét. Ha pedig a lázas a gyermekágyas, alapos, minden eshetőségre kiterjedő vizsgálatot kell végeznie. Ha az eddigiekben nem találta a láz okát, segíthet a hüvelyi feltárás a megfelelő esetben putrid folyást vagy a méhszájban mutatkozó lepényrész stb. észlelhető. Egyéb esetek-folyt.48old-ben hatásos antibiotikus kezelés, minden esetben méhösszehúzók adásával: a terápiát könnyebb esetekben a vérkép eredményétől függően, ha súlyosabb septikus esetről van szó a vérkép értékeitől függetlenül is transzfúziókkal kell kiegészíteni.

XXVII. Dr. Sas Mihály és Dr. Farkas Márton Szülészeti és nőgyógyászati sürgős esetek Fővárosi nyomdaipari vállalat 7.üzemegysége felelős kiadó a szote általános orvostudományi karának DK-nja Igazgató: Dr. Sas Mihály egyetemi tanárXXVII/46old

Nyilvánvalóan e tanfolyam egyéb helyein is foglalkoznak ezzel az életveszélyes állapottal, így a shock diagnosztikáját az alábbiakban foglaljuk össze. Paraméterek: Tensio, Pulsus, Légzés, Bőrszíne, Hőmérséklete, Vénák teltségi állapota.. 

IXXX. Dr Graber Hedvig Az antibiotikum kezelés gyakorlata Második javított kiadás Medicina könyvkiadó Rt. Budapest 1993.IXXX./15old
Mikor adjunk antibiotikumot? 
Antibiotikum adása indokolt:1. Bizonyított vagy a klinikai kép alapján feltételezhető fertőzés kezelésére ( célzott, ill. kezdő terápia )2. Fenyegető fertőzés kivédésére ( profilaxis).
Kezdő terápia akkor szükséges ,ha a beteg tünetei alapján bizonyosak vagyunk abban, hogy bakteriális fertőzés áll fenn, és a súlyos állapot nem engedi meg, hogy az időigényes bakteriológiai vizsgálatok eredményét megvárjuk. Ilyen helyzetekben vagyunk súlyos helyi fertőzésekkor: pl. Septikus beteg esetén és beteg lázas állapotában. Profilaktikus antibiotikum-adás akkor indokolt ha veszélyeztetett beteget ismert kórokozó ellen hatékony szerrel kell védenünk.

XXXI. Dr. Ruzicska Gyula Antibiotikumok nőgyógyászati és szülészeti alkalmazása Gyakorló orvos könyvtára Medicina kiadó Budapest 1959.XXXI./115old
A gyermekágyi láz kórjóslatában és kezelésében fordulatot jelentett a chemotherapia, majd az antibioticum- kezelés bevezetése. Az antibioticum előtti kórszakban a szülési halálozás legnagyobb részét a gyermekágyi fertőzéssel kapcsolatos septikus halálesetek alkották. Ezzel szemben ma-Magyaroszágon épp úgy mint általában a kultúrállamokban- a szülési eseményekkel kapcsolatos anyai halálozás arányszáma között legkisebb jelentőségű a gyermekágyi fertőzés következtében létrejött halálozás. XXXI. Dr. Ruzicska Gyula Antibiotikumok nőgyógyászati és szülészeti alkalmazása Gyakorló orvos könyvtára Medicina kiadó Budapest 1959.XXXI./116old
Az antibioticumok helyes alkalmazásának elveit Zoltán a következőképpen foglalja össze: Miután a gyermekágyi láz klinikai megjelenési alakjai túlnyomó részben enyhe tünetekkel kezdődnek, a gyermekágyban a fertőzés legkisebb jeleinek is nagy jelentőséget kell tulajdonítani. Az a kérdés ugyanis, hogy a klinikailag enyhe megbetegedés marad-e ebben az enyhe alakjában, vagy az csak bevezetője, kiinduló pontja lesz a gyermekágyi láz valamely súlyosabb megjelenési alakjának: a legtöbb esetben nem dönthető el megnyugtató biztonsággal. Ha pedig nem dönthetjük el, hogy az észlelt megbetegedésből megfelelő gyógykezelés nélkül milyen megbetegedés fejlődnék ki, akkor indokolt ideje korán megkezdeni az antibioticum-kezelést. /117old/
Nyilvánvalóan még indokoltabbá tesz az antibiticum-kezelés azonnali bevezetését a súlyosabb tünetek jelentkezése: pl.1. Láz2. Fertőzésre utaló elváltozás a minőségi vérképben

XXXIII. Scipiades Elemér Dr. Szülészeti előadásai II. Gyakorlati rész Budapest 1922 Franklin társulat Magyar Irod. Intézet és Könynyomda kiadásaXXXIII./284old
A rendes gyermekágy láztalan lefolyású ami alatt azt értjük, hogy a hőmérsék a 38celsius fokot soha nem éri el.
XXXIV. Kovács Ferenc Dr. Gyakorlati és műtétes szülészet Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Budapest 1936XXXIV./77old
Nem genitalis fertőzésből eredő 38fokig is felmenő átmeneti hőemelkedés oka lehet maga a szüléssel járó fokozott izommunka is(szülési hyperthermia). A szülés folyamán fellépő láznál természetesen első sorban a szülő csatorna fertőződéséből eredő lázra kell gondolnunk. Így legtöbbször nem is fogunk csalódni. A baktériumok bevándorolhatnak a méhizomzatba a lepény tapadási helyére, sőt a véráramba is és így általános septicus fertőzés is jöhet létre. A méh kiürülése kétségtelenül igen kedvezően hat a fertőzés további kimenetelére. /78old/  A műtéti beavatkozás traumája a baktériumokat a szervezet védelmi gátjának áttörésével bepréseli a mélyebb szövetekbe, és a sebzésekkel új fertőzési kapukat nyit meg, a szövetek nyomkodás, zúzása azok fertőzés elleni ellenállását csökkenti. A beavatkozásunkkal tehát többet árthatunk mint amennyit használ a méh ezáltal előidézett kiürülése.

XXXV. Dr, Frigyesi József Nőgyógyászat Orvosok és Orvostan Hallgatók részére Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Budapest 1938.XXXV./205old
Tünetek
Méhnyálkahártya gyulladás tünetek és kórjelzés: Nem túl magas hőemelkedés, általános rosszullét alhasi fájdalmak néha görcsös fájdalmak kíséretében lép fel. 

XXXV. Dr, Frigyesi József Nőgyógyászat Orvosok és Orvostan Hallgatók részére Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Budapest 1938.XXXV./208old

Lázas esetekben minden méhűri beavatkozástól, ezek közül is leginkább a méhkaparástól tartózkodunk. A lázas állapotban végzett minden méhűri beavatkozás a fertőzés tovaterjedését, súlyosabb fertőzés esetén pedig hashártya gyulladást, sőt sepsist is okozhat.

XXXVI. Horn Béla-Zoltán Imre A szülészet tankönyve 5.változatlan kiadás az 1966 évi kiadás utánnyomása Medicina könyvkiadó Budapest 1971XXXVI./241old
A gyermekágyas ápolása
A gyermekágyban igen fontos a hőmérséklet és érverés viselkedésének állandó ellenőrzése.

XXXVI. Horn Béla-Zoltán Imre A szülészet tankönyve 5.változatlan kiadás az 1966 évi kiadás utánnyomása Medicina könyvkiadó Budapest 1971XXXVI./598old

A függelékek gyulladását megfelelő oldalon érzett fájdalom, tapintásra fokozódó érzékenység, magas láz ennek megfelelő szapora érverés, fehérvérsejt szám-szaporulat és a vörösvérsejtek süllyedésének fokozódása kíséri.  
XXXVI. Horn Béla-Zoltán Imre A szülészet tankönyve 5.változatlan kiadás az 1966 évi kiadás utánnyomása Medicina könyvkiadó Budapest 1971XXXVI./604old

Valahányszor egy-egy gennyes thrombus részecske kerül a keringésbe, hidegrázás kíséretében hirtelen magas láz lép fel, amely 24 órán belül sokszor ismét a normális hőmérséklet színvonalára süllyed. Ennek a folyamatnak ismétlődése következtében alakul ki a minden septikus kórképre jellemző intermittáló lázmenet.       /605/ A megelőzésre Semmelwis tanította a szülészeket és ezeknek a tanításoknak köszönhetjük a gyermekágyi láz halálozásában Semmelwis működése után beállott hatalmas javulást. A Megelőzés vagyis az a követelmény, hogy a fertőzés elkerülésére a terhességben, szülés alatt és a gyermekágyban minden lehetőséget meg kell teremteni, ma is legelsőbb rendű kötelessége a szülés vezetésével foglalkozó szakembernek. E helyen is hangsúlyozni szeretnők, hogy gyermekágyi lázas megbetegedés esetében attól függetlenül alkalmazunk vérátömlesztést, hogy a beteg vérszegény-e vagy sem. Tudatában kell lennünk annak, hogy a vérátömlesztés nem csak a vérpótlás legeredményesebb módja hanem egyik leghathatósabb fegyverünk a fertőzés leküzdésében is. Az antibioticumok, chemotherapeutikumok és a vérátömlesztés kiterjedt alkalmazásának köszönhető, hogy a gyermekágyi láz súlyos klinikai alakjaival ma már igen ritkán találkozunk. 

XXXVI. Horn Béla-Zoltán Imre A szülészet tankönyve 5.változatlan kiadás az 1966 évi kiadás utánnyomása Medicina könyvkiadó Budapest 1971XXXVI./606old

Ha pedig nem dönthetjük el, hogy az észlelt megbetegedésből megfelelő gyógykezelés nélkül, milyen megbetegedés fejlődnék ki, idejekorán meg kell kezdenünk az antibioticumos kezelést. Gyakorlatilag ez annyit jelent, hogy gyermekágyban, ha a gyermekágyast kirázza a hideg vagy hidegrázás nélkül 38celsius fokon felüli hőemelkedése van a szülés napját nem számítva 24 órán túl, vagy több napon keresztül subfebrilitása van, vagy hőemelkedés nélkül észlelünk nála a normálisnál szaporább pulsust, be kell vezetnünk az antibioticum kezelést. Az említett tünetek a gyermekágyi fertőzés enyhe alakjaira, kezdeti formáira jellemzők nyilvánvalóan még indokoltabbá teszi az antibioticum kezelés azonnali bevezetését súlyosabb tünetek jelentkezése mint pl. a láz. Bármilyen fertőzésre utaló elváltozás quantitativ vagy qualitativ vérképben.   /607/
Az antibioticum kezelés alapvető szabálya, hogy a kezelést mindaddig nem szabad befejezni, amíg a beteg klinikailag legalább 48óráig nem teljesen tünetmentes, ill. amíg a laboratóriumi vizsgálatok is nem mutatják a lényeges javulás képét. Ha az elmondottak értelmében járunk el, az estek túlnyomó többségében el tudjuk érni, hogy a gyermekágyi fertőzés nem lépi túl az enyhe lázas megbetegedés határait és igen ritkán fogunk találkozni a gyermekágyi láz olyan súlyosabb klinikai alakjaival minta függelék gyulladás vagy az általános vérmérgezés. Ha a gyermekágyi láz valamelyik kialakult klinikai képével kerülünk szembe, az általános-antibioticumok, vérátömlesztés-kezelésen kívül, természetesen, egyéb gyógymódokat is kell alkalmaznunk.

XXXVIII. Graber Hedvig-Magyar Tamás Lázas állapotok Springer Hungarica kiadó KFT. 1998.XXXVIII./24old
A láz előnyösen befolyásolta a bakteriális infectiók kimenetelét.       /25old/
A láz a szervezet védekezésének egyik fontos láncszeme. Az enyhe és a közepesen súlyos infectióban ma már igazoltnak tekinthető a láz és az EP-ek pozitív szerepe. A láz az esetek döntő többségében segíti az állati és emberi szervezetet a kórokozók elleni kűzdelemben.

XXXVIII. Graber Hedvig-Magyar Tamás Lázas állapotok Springer Hungarica kiadó KFT. 1998.XXXVIII./32old

A láz maga rendszerint ártalmatlan, a legtöbb beteg enyhe kellemetlenségként éli meg: még magas láz (39-41celsius fok) is csak hosszabb fennállás esetén jelenthet veszélyt. Ezzel szemben a láz csillapítása bizonyos emberi fertőzésekben kifejezetten hátrányosnak mutatkozott. A lázas állapotnak bizonyos emberi és állati immunreakciók fokozását mutatják. A láz emelheti mind az antibiotikumok aktivitását (ld.ürítés), mind a szérium baktericit hatását. Láz mellett az alacsony szérum-vasszint jobban gátolja a baktériumot, mint normál testhőmérséklet. Több adat szól amellett, hogy a láz hasznos. A láz csökkentése megfoszt bennünket a betegség fontos jellemzőjétől, indikátorától: Emiatt tévesen ítélhetjük meg a beteg állapotát: Nem tudjuk, hogy csak a tünet szűnt meg vagy valóban javulás lépett fel. /33old/  Ha tehát a láz csillapítása indokolt, akkor ajánlatos az oki terápia mellett antipyreticumot folyamatosan adni 24-48órán át és utána kihagyni. 
XXXVIII. Graber Hedvig-Magyar Tamás Lázas állapotok Springer Hungarica kiadó KFT. 1998.XXXVIII./34old
Mint minden más orvosi beavatkozás, a láz kezelése is alapos megfontolás eredménye legyen, soha ne automatikus, rutineljárás. 

XXXVIII. Graber Hedvig-Magyar Tamás Lázas állapotok Springer Hungarica kiadó KFT. 1998.XXXVIII./39old
Lázas betegek anamnézise, a lázas állapot értékelése, laboratóriumi diagnózisa
Anamnézis további fontos kérdései: Volt-e a közelmúltban kórházban, átesett-e orvosi beavatkozáson, kórházi fertőzés, ill. bacteriaemia lehetősége.

XXXVIII. Graber Hedvig-Magyar Tamás Lázas állapotok Springer Hungarica kiadó KFT. 1998.XXXVIII./53old
Alapvizsgálatok lázas betegekben

Első napok szűrő jellegű vizsgálatai kórházban: 1. Anamnézis, fizikális vizsgálat, teljes vérkép, sűllyedés, vérkémiai vizsgálatok, vizelet vizsgálat, vérkimutatás székletben, mellkas rtg. , hemokultúra, vizelet tenyésztés, urulógiai vizsgálat, nőgyógyászati vizsgálat, antinukleáris faktor, rheuma faktor, fiatalnál-EBV-CMV-szerológia.
Kiegészítő vizsgálatok kórházban CRP,tumormarkerek,tuberculin bőrteszt, hasi ultrahang, ha pozitív a ct. Intravaginális- rectalis uh. Gépészeti vizsgálat, melléküreg, szemészeti vizsgálat, köpet-TBC.-tenyésztés, citológia-, nyirokcsomó, pajcsmirigy kardiológiai ultrahang, írrigó-colonoscópia, sternum punció- tenyésztés, Ziehl-Nielsen-Festés, citológia-:Bármely felületen lévő elváltozásból.

XXXVIII. Graber Hedvig-Magyar Tamás Lázas állapotok Springer Hungarica kiadó KFT. 1998.XXXVIII./205old                                Szülészeti lázas állapotok
Az infectio lehet oka a vetélésnek az ascendáló fertőzés következtében kialakuló chorioamnionitis által kiváltott méhkontractiók útján. Előfordulhat, hogy a műtéti beavatkozás során virulens patogének kerülnek az alsó genitális traktus felől a méhűrbe, emellett visszamaradó nekrotikus lepényszövet továbbá sérülések képezhetik a fertőzés forrását./206old/Fakultatív és anaerob baktériumok revalenciája panaszmentes nők hüvelyváladékában. Staphylococcus aureus 5-15% Staphylococcus epidermidis 30-50%Streptococcus A,B 20-30%A folyamat kezdetben csak a méhűrre lokalizálódik, a kezelés késlekedése miatt azonban ráterjedhet a myometriumra és a függelékekre is, sőt peritonitis, sepsis és septikus shock is kialakulhat. Enyhe esetekben jellemző tünetek a láz, az alhasi görcsös fájdalom és a hüvelyi eredetű vérzés. Kiegészítő diagnosztikus eljárások: ultrahang-, ill. röntgen vizsgálat a méhűri residuum, ill. a szabad hasűri levegő kimutatására, aerob-és anaerob- tenyésztés a méhűri válladékból és vizeletből, továbbá komplett vérkép és elektrolit vizsgálatok.

XXXVIII. Graber Hedvig-Magyar Tamás Lázas állapotok Springer Hungarica kiadó KFT. 1998.XXXVIII./208old
Szülészeti lázas állapotok

A gyermekágyi láz leggyakoribb oka a szülést követően kialakuló endometritis, endomyometritis. A prediszponáló tényezők közül az idő előtti burokrepedés, az elhúzódó szülés, és gyakori vaginális vizsgálat, a műtétes szülés befejezések a legfontosabbak. A kórkép első jele a láz. /209old/
A diagnosztikában segítségünkre lehet laboratóriumi vizsgálatok (leukocytosis, gyorsult vérsüllyedés), valamint a baktieriológia vizsgálatok (méhűri váladék, ill. hemokultúra). Tekintettel az infectio polimikrobiális, kevert jellegére, az empirikuson elindított antibiotikus terápiát úgy kell megválasztani, hogy az lefedje a szóba jöhető anaerob és aerob baktériumokat.

XXXVIII. Graber Hedvig-Magyar Tamás Lázas állapotok Springer Hungarica kiadó KFT. 1998.XXXVIII./211old

Ascendáló fertőzés útján a felső genitális traktusba kerülve viszont súlyos kismedencei gyulladást eredményezhetnek, amelynek a láz az egyik vezető tünete.

XL. Dr. Báder Andor Szülészet nőgyógyászatEgészségügyi szakiskolák jegyzete   Medicina könyvkiadó Budapest 1958. XL./117old/
A gyermekágyi láz
A nemiszerveknek szülés vagy vetélés után fellépő fertőzéses eredetű lázas megbetegedését gyermekágyi láznak nevezzük e megbetegedést baktériumok, legtöbbször gennykeltők okozzák, melyek bűzös magzatvízben, visszamaradt lepényi részekben vagy burkokban, lepedékes gát sebeken nagy mennyiségben tenyésznek. Méhnyálkahártya gyulladás esetén a baktériumok a méh belfelületén okoznak gyulladásos folyamatot. Tünetei: Bűzös folyás, láz.

XL. Dr. Báder Andor Szülészet nőgyógyászatEgészségügyi szakiskolák jegyzete   Medicina könyvkiadó Budapest 1958. XL./118old/
A gyermekágyi láz annál eredményesebben gyógyítható, minél korábban kerül a beteg orvosi kezelésbe. Már az első tünetek jelentkezésekor hívjunk orvost. A gyermekágyi lázas betegségek túlnyomó többsége ma már eredményesen gyógyítható.

XL. Dr. Báder Andor Szülészet nőgyógyászatEgészségügyi szakiskolák jegyzete   Medicina könyvkiadó Budapest 1958. XL./141old/
Ha a fertőzés a méhkörül elhelyezkedő kötőszövetbe hatol, úgy parametritisről beszélünk. A duzzanat felszívódhat vagy elgennyedhet. Rendszerint vetélés szülés vagy méhűri beavatkozás után lép fel. Tünetei: A betegség lázzal, hidegrázással, nagy alhasi fájdalmakkal kezdődik.

XL. Dr. Báder Andor Szülészet nőgyógyászatEgészségügyi szakiskolák jegyzete   Medicina könyvkiadó Budapest 1958. XL./142old/

A méhfüggelék gyulladásának tünetei:
1. Fájdalom2. Láz3. Folyás 4. Vérzési zavarok
2. A láz a szervezet védekezése a kórokozókkal szemben, ugyanakkor azonban kimeríti a beteget is. A heveny szagban 39-40fokot is eléri és rendszerint csak lassan csökkenve megy át a félheveny szakra jellemző hőemelkedésekbe. A heveny szakot a magas láz szapora érverés fájdalom jellemzi. A laboratóriumi vizsgálatkor a vörös vértestek süllyedési sebességének fokozódása, valamint a fehérvérsejtek számának emelkedése észlelhető.

XLII. Zoltán Imre Nőgyógyászat Egyetemi tankönyv az általános orvostudományi karok hallgatói számára Medicina könyvkiadó Budapest 1975.XLII./84old/

Lázas állapot, fokozott fehérvérsejt szám, ill. a vörös vérsejtek fokozott süllyedési sebessége az antibiotikus kezelést is indokolhatja. A heveny méhnyálkahártya-gyulladás lázzal kísért eseteiben tehát az antibiotikus kezelést megelőzésképpen is alkalmazzuk.
XLII. Zoltán Imre Nőgyógyászat Egyetemi tankönyv az általános orvostudományi karok hallgatói számára Medicina könyvkiadó Budapest 1975.XLII./117old/
A hevenyszak legfőbb tünete a láz és a fájdalom.
XLII. Zoltán Imre Nőgyógyászat Egyetemi tankönyv az általános orvostudományi karok hallgatói számára Medicina könyvkiadó Budapest 1975.XLII./142old/
A hevenyszak tünetei között a heves fájdalom van kórkép előterében.A subjectiv tüneteket a fehérvérsejt szám és a vörösvérsejtek süllyedési sebességének növekedése kíséri. 

XLIII. Zoltán Imre Nőgyógyászat Egyetemi tankönyv az általános orvostudományi karok hallgatói számára 2. kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1978.XLIII./84old/

A heveny méhnyálkahártya-gyulladás felismerése a kórelőzmény (pl. vetélés, műszeres beavatkozás) adatai és az előbbiekben leírt klinikai tünetek alapján viszonylag egyszerű.A lázas állapot, fokozott fehérvérsejt szám, ill. a vörösvérsejtek fokozott süllyedési sebessége az antibiotikomus kezelést is indokolhatja. A heveny méhnyálkahártya-gyulladás lázzal kísért eseteiben tehát az antibiotikus kezelést megelőzés képpen is alkalmazzuk. 

XLIII. Zoltán Imre Nőgyógyászat Egyetemi tankönyv az általános orvostudományi karok hallgatói számára 2. kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1978.XLIII./142old/
A heveny szak tünetei között a heves fájdalom és a magas láz van a kórkép előterében. A subjectiv tüneteket a fehérvérsejt szám és a vörösvérsejtek süllyedési sebességének növekedése kíséri. 

XLIV. Steven A. Schroeder, MD. Korszerű orvosi diagnosztika és terápia 1990. Officina nova kiadó, BudapestXLIV./518old/
Toxicus shock syndroma kialakulhat szülés vagy műtétet követő időszakban. Klinikum és terápia a toxicus shock syndroma jellemzője a hirtelen kezdődő magas láz.

XLIV. Steven A. Schroeder, MD. Korszerű orvosi diagnosztika és terápia 1990. Officina nova kiadó, BudapestXLIV./1006old/
Streptococcus fertőzések diagnózis legfőbb pontjai. Hirtelen kezdődő láz, rossz közérzet. Klinikai tünetek: a streptococcus jellemzője a hirtelen kezdődő láz. 

XLV. Zoltán Imre Nőgyógyászat 4. Átdolgozott kiadás Medicina kiadó Budapest 1967.XLV./61old/
A gennykeltők a felszínes sérüléseken át a szövetek mélyébe kerülnek, s ott a vér- és nyirokerek útján terjednek tova. Sérülésre bőven nyílik alkalom szülésnél, orvosi beavatkozások alkalmával. Csak ha a szervezeti védekezés nem képes legyőzni a behatoló csírokat, akkor lesz úrrá a fertőzés és előttünk áll a sepsis, a-pyaemia képe./67old/
A méhnyálkahártya gyulladása lehet bakteriális eredetű, amikor is a fertőzés legtöbbször ascendáló módon terjed fel. Elősegíti ezt szülés, gyermekágy, mert ilyenkor a nyakcsatorna természetes védelmi berendezése csökken. Gyulladást okozhatnak a nyakcsatornán át felvezetett eszközök. A tünetek láz, fájdalom, folyás. A gyulladás ezekben a napokban könnyen terjed fel a petevezetőkre, petefészkekre. Az izomzat súlyosabb lobos folyamata kötőszövet-képződéssel jár, a méh nagyobb marad, összehúzódó képessége romlik, rendetlen, hosszan tartó vérzésekre hajlamos lesz. (metritis chronica). Ha a szülés vagy vetélés után a visszafejlődés nem volt teljes placenta-szövet  maradt vissza, ezek erős vérbőséget tartanak fenn. A vérzés csak akkor szűnik meg ha a placentaris polipus kilökődik vagy eltávolítják azt.
XLV. Zoltán Imre Nőgyógyászat 4. Átdolgozott kiadás Medicina kiadó Budapest 1967.XLV./72old/
Általában a lobos folyamatnak megbízható jele a láz. Ez kezdődhet subfebrilitással s később emelkedik 38-39 celsius fok fölé. Máskor a magas láz az első tünet. /73old/A gyulladást kísérő jelek közül nagy jelentősége van a fehérvérsejtek gyarapodásának.

XLVII. Árvay Sándor Fekete Sándor Lajos László Zoltán Imre 5. átdolgozott kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1970. XLVII./7old/
A kórisme felállításának egyik legfontosabb segédeszköze az előzmény (anamnesis) helyes felvétele. Kiegészíti az anamnesist a későbbi lefolyás pontos és részletes leírása a dokumentáció. Szükséges, hogy az adatokat azonnal feljegyezzük-az időpont pontos megjelölésével. A nőgyógyászati megbetegedések általános tünetei: fájdalom, a vérzés, a láz. 

XLVIII. Árvay Sándor Fekete Sándor Lajos László Zoltán Imre Nőgyógyászat 4. átdolgozott kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1960. XLVIII./84old/
A méhbelhártya gyulladása (endrometritis) lehet bakteriális eredetű, amikor is a fertőzés legtöbbször ascendáló módon terjed fel. Elősegíti szülés vagy gyermekágy a nyakcsatorna védelmi berendezésének csökkenése. /85old/Tünetek fájdalom láz és folyás. Meg kell itt emlékeznünk azokról a kórformákról amelyek vetélés szülés után gyakran észlelhetők és amelyeket a visszafejlődés zavara okoz. Ilyenkor placenta szövet vagy bolyhok maradnak vissza a méh űrében. 

------Dr. Losonczy György Iatrogen infectiók 3. bővített és átdolgozott kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1974./88.old/
Sebfertőzés helye és időpontja
Azt tudni illik, hogy a seb-infectiók nagy többségükben a műtőből erednek. Viszonylagos biztonsággal meghatározhatjuk a fertőzés helyét, amikor a sebfertőzések sora egyértelmű technikai hiba eredménye. A műtét utáni harmadik napon belül jelentkező szokatlanul nagy láz a sebgennyedés rendszerint műtői fertőzésre utal: Ha később, ez az osztályon szerzett fertőzés bizonyítékának tekinthető, ami sokszor igaz lehet.

------Dr. Zoltán Imre Szülészet Medicina könyvkiadó Budapest 1975./259old/

Szövődményes gyermekágy
A gyermekágyat akkor tekintjük rendes lefolyásúnak, ha a hőmérséklet a 37.2celsius fokot nem haladja meg az érlökés percenként 70-80 . Ha a gyermekágy folyamán ettől eltérő jelenségek figyelhetők meg, akkor a szervek és szervrendszerek működése kóros, a gyermekágyas beteg lesz. A gyermekágyi megbetegedések legtöbbször a terhesség, ill. a szülés következményeinek tekinthetők. Ha azonban kórossá válik a gyermekágy, vagyis szövődmények támadnak, akkor már az orvos feladata, hogy a beteg egészségét helyreállítsa. 

------Dr. Zoltán Imre Szülészet Medicina könyvkiadó Budapest 1975./260old/
A bűzös gyermekágyi folyás mindig fertőzés következménye. A méh üregébe bejutott bactériumok hatására válik bűzössé a folyás. Az állapotot rendszerint lázas hőmérséklet kíséri. Bűzös folyás esetén méhösszehúzószerek nyújtásán kívül antibiotikus kezelést végzünk.

------Dr. Zoltán Imre Szülészet Medicina könyvkiadó Budapest 1975./260old/

Vérzések a gyermekágyban
A gyermekágy alatt vérzéseket a méh hiányos visszafejődése, lepény-, valamint burokrész visszamaradása okozhatja. Az erős gyermekágyi vérzések leggyakoribb oka a lepény visszamaradása. A méh igyekszik a szervült véralvadékokkal borított lepénydarabot magából kilökni. Ez néha erős vérzés kíséretében sikerül is, máskor ez nem következik be, és a vérzéssel egy időben hőemelkedés, hidegrázás, magas láz támad. Visszamaradt lepényrész miatt már közvetlen a szülés után is rendszerint sok vért veszít az asszony, és ehhez most a gyermekágy alatt újabb, esetleg nagy mennyiségű vérveszteség társul. Íly módon a gyermekágyas vérszegény lesz. Másik veszedelme a lepényrész visszamaradásának a fertőzés, minthogy a visszamaradt lepényrészben a kórokozó csírok megtelepedésük és szaporodásuk szempontjából kitűnő talajra találnak.

------Dr. Zoltán Imre Szülészet Medicina könyvkiadó Budapest 1975./263old/                Gyermekágyi láz
A gyermekágyi lázon azokat a megbetegedéseket értjük, amelyek a szülés vagy a vetélés után a gyermekágyban a nem szervek fertőződése révén keletkeztek. A bactériumok a rothadó anyagokban, a bűzös magzatvízben, visszamaradt lepényrészben, gennyes gátsebekben nagy tömegben mutathatók ki. A közvetlen érintkezés útján kerülnek a bacteriumok a nemi szervekbe, amikor a belső vizsgálatot végző kézzel vagy műszerrel fertőzik az asszonyt. A gyermekágyi láz kórokozói leggyakrabban a streptococcus és a staphylococcus. 

------Dr. Zoltán Imre Szülészet Medicina könyvkiadó Budapest 1975./265old/
Tovaterjedő megbetegedések
A gyermekágyi láz legsúlyosabb formája, ha a bacteriumok nem csak időnként jutnak a vérkeringésbe, hanem folyamatosan árasztják el a szervezetet. Ekkor általános vérmérgezésről (sepsis) szólunk. Állandó igen magas láz jellemzi. A gyermekágyi lázban szenvedő beteg életét mentheti meg, ha az orvosi segítség idejében érkezik. Hidegrázás után a hőmérséklet a 40 celsius fokot is elérheti, sőt efölé is emelkedhet. A gyermekágyi lázban szenvedő beteget penicillinnel, streptomycinnel, illetve széles skálájú antibioticumokkal kezeljük. Ma már a gyermekágyi lázat legtöbbször antibioticumokkal eredményesen gyógyíthatjuk. A legfontosabb feladatunk azonban ma is a semmelweis-i tanok maradéktalan és feltétlen betartása, azaz a megelőzés szemléletének előtérbe helyezése.
/266old/
Mindezen tapasztalatok azt mutatják, hogy a Semmelweis-féle aseptikus megelőzés ( prophylaxis) jelentősége a mai modern orvostudomány szemléletében is éppen olyan jelentőségű, mint 100 esztendővel ezelőtt volt.

------Dr. Takátsy Tibor Szülészet Nőgyógyászat Egészségügyi szakiskolák tankönyve Medicina kiadó Budapest 1971./165old/
A gyermekágy 
A szülés után előfordulhat 38celsius fok körüli hőemelkedés. A felszívódási folyamatok miatt a gyermekágyban is jelentkezhetnek kisebb hőemelkedések, de ezeket mindig nagy figyelemmel kell kísérni, mert fertőzés tünete is lehet. /166old/A gyermekágyi ápolás egyik legfontosabb teendője, hogy az érverést és a hőmérsékletet naponta kétszer, esetleg 3x mérjük, és pontos láz-pulsus-görbét vezessünk a lázlapon. 

------Dr. Takátsy Tibor Szülészet Nőgyógyászat Egészségügyi szakiskolák tankönyve Medicina kiadó Budapest 1971./169old/

A gyermekágy szövődményei
A gyermekágyi láz gyűjtőnéven a nemi szervek szülés közbeni fertőződéséből kialakult összes lázas megbetegedést értjük. A megbetegedés létrejöhet közvetlen érintéses fertőzés vagy csepp-infectió útján, vagy a szülőnő szervezetében rejtett gócból szóródik szét. Tovaterjedhet a felületen (nyálkahártyákon), vagy a vérpáyán és nyirokereken keresztül. A legsúlyosabb szövődményei általános vérmérgezés (sepsis). A hüvely és a méhnyálkahártya gyulladása enyhébb tünetekkel jár: hőemelkedés, levertség. A függelék és a méh körüli kötőszövet gyulladása nagy fájdalommal, magas lázzal jár. A fehérvérsejt szám magas és a vérsejt süllyedés fokozott. Ha a fertőzött vérrögből állandóan vagy rohamokban kórokozók árasztják el a vér pályán keresztül a szervezetet, akkor általános vérmérgezés alakul ki. Erre a folyamatra jellemző magas lázrohamok ismétlődése (intermittáló láz). A gyermekágyi láz kezelése megjelenési formája szerint módosulhat, de a legfontosabb az időben bevezetett erélyes antibioticum-és sulfonamid-kúra.

------Dr. Takátsy Tibor Szülészet Nőgyógyászat Egészségügyi szakiskolák tankönyve Medicina kiadó Budapest 1971./210old/
A női nem szervek gyulladásai
Általános tünetei a kórokozók mérgeinek vagy az elpusztult szövetfehérjék felszívódásának köveztében kialakult láz és az általános gyengeség. /211old/Legtöbbször alulról felszálló fertőzés okozza a kürtök gyulladását, amely azután magába foglalja a petefészkeket és a kis medencében körülöttük lévő hashártya területét is. Kórokozója leggyakrabban gennykeltő baktérium (staphylo-streptococcus).

Minek hoznak törvényeket, ha maguk a jogalkalmazók sem tartják be? Felelősség elkerülésének segítői, akár törvényekkel szemben is!!!

0

http://medicalonline.hu/eu_gazdasag/cikk/a_penz_beszel__vagy_a_szakerto

A felső link bemásolandó.

E T I K A É S J O G
Prof. Dr. Sótonyi Péter akadémikus, az Etikai és jogi rovat vezetője

Gondolatok a klinikai irányelvekről

Az 1997. évi CLIV. egész
ségügyi törvény 3. fejezet
7. § (2) bekezdése szerint
megfelelő az ellátás, ha az adott egészségügyi szolgáltatásra vo
natkozó
szakmai és etikai szabályok, illetve irányelvek megtar
tásával történik”, valamint 4. fejezet 119. § (3b pontja)
szerint az ellátás során érvényesüljenek a jogszabályba fog
lalt vagy egyéb szabályok, így különösen a tudomány minden
kori állását tükröző és bizonyítékokon alapuló szakmai irány
elvek, ezek hiányában a módszertani útmutatókban közzétett
szabályok, a szakmai irányelvek vagy módszertani útmutatók
hiányában a széles körben elfogadott szakirodalomban közzétett
szakmai követelmények”.
A törvény az egészségügyi ellátás szakmai, etikai és
jogi szabályait foglalja össze. A „megfelelő ellátás” fogal
mát tartalommal és egységes rendszerben az orvostudo
mány mindenkori ismeretanyaga tölti meg. Következik
ebből az is, hogy az orvosi tevékenységet a szakmai, a
foglalkozási és a jogi szabályainak összességéből adó-
dóan, azoknak megfelelően kell végezni.
Szakmai szabálynak tekinthetők mindazok az ismere
tek, amelyeket egyetemi tankönyvek, jegyzetek, orvosi
szakkönyvek, szakfolyóiratok, továbbá a szakmai kollé-
giumok által közzétett irányelvek, protokollok és mód
szertani levelek tartalmaznak.
Amennyiben az orvos foglalkozásának valamely ál
talános vagy írott, akár szakmai, akár jogi szabályát
megszegi, valamely kötelezettségét egyáltalán vagy nem
megfelelő módon teljesíti, ill. jogával visszaél, felelősség
gel tartozik.
A felelősség megítélésének fontos szempontja a „tőle el
várhatóság”, mint szubjektív kategória, egyedi, egymástól
eltérő, hogy egy-egy adott esetben mi volt elvárható az or
vostól. A jog oldaláról elemezve az „elvárható gondosság”
azt fejezi ki, hogy az egészségügyi ellátórendszer minden
szereplője képzettsége, szakértelme, munkaköre alapján
a rá vonatkozó követelményeknek megfelelően köteles a

gyógyító tevékenységét végezni. Az orvosi tevékenység
körében ezért az elvárhatóság fő szabálya a gondosság.
Az egészségügyben az evidencián alapuló gyógyítás
térhódítása megkerülhetetlen tény. Az orvosképzés és
szakorvosképzés természetes részévé válik. Meg kell barátkozni a betegellátás során a folyamatos, élethosszig
tartó önálló tanulás gondolatával, mert ellenkező esetben
az orvostudomány területén zajló robbanásszerű fejlődés
és az egyidejű szerkezetváltás következményeként a már
megszerzett tudás igen hamar veszélyesen elavul. Ahogy
az egészségpolitikában is a tudományos igénnyel megalapozott, bizonyítékokon alapuló – evidence based health
policy – gyakorlat terjed egyre inkább, úgy a gyógyítás
szakmai fejlődése is a bizonyítékokra alapozott gyógyí-
tás – evidence based medicine – irányába halad. A gyógyítás
gyakorlata következésképpen annyit jelent, hogy az orvos a megszerzett klinikai szakismereteibe beilleszti az
orvostudomány által legjobban bizonyított gyógyításra
vonatkozó ismereteket. A kettő egymástól nem választható el, mert azok szerves egységben egymásra épülnek.
A tankönyvek és a kézikönyvek tartalmukat illetően
már megjelenésük pillanatában kiegészítésre, ill. módosí-
tásra szorulhatnak. A kialakult elektronikus közlés ezzel
szemben könnyen és folyamatosan megvalósítható hozzáférhetőséget biztosít. A számítógép és az internet az
orvos számára már a közeli jövőben az új információkat
közreadó szakmai világkönyvtárak munkahelyi és otthoni kiterjesztését jelentheti. Annak is nagy a valószínűsé-
ge, hogy a XXI. század a bizonyítékokon alapuló szemléletváltás százada lesz.
Vitathatatlan tény azonban, hogy a tankönyvek, kézikönyvek, szakmai folyóiratok, hazai és tudományos öszszejövetelek olyan sokrétű tájékozódást és tudásanyagot
hoznak létre, amelyekre hitelesen építhető a korszerű és
igényes orvosi tevékenység. Az ún. klinikai irányelvek
leginkább alkalmasak a folyamatos átdolgozásukkal és a
közreadásukkal, az új diagnosztikus és terápiás eljárások
befogadására, az állandóan megújuló ismeretanyag köz-

5 8 M O T E S Z M A G A Z I N 2010;XVIII(1):58–59.

readására. Az klinikai irányelvek tartalmi megismerésé-
nek további konkrét lehetősége, hogy azok elektronikus
formában is elérhetők (Medition Kiadó. Útmutató. Kli
nikai irányelvek kézikönyve. CD lemez).
Az egészségügyi törvény a népjóléti miniszter feladatai
között említi „a miniszter tevékenységét az Egészségügyi Tu
dományos Tanács, a szakmai kollégiumok, valamint az (1) be
kezdés 9. pontja szerint az Országos Intézetek segítik” (150. §
3. bekezdés).
Az orvostudomány területén működő szakmai kollé-
giumok az egészségügyi miniszter legmagasabb szintű
javaslattevő, véleményező és tanácsadó testületei. Az
52/2008. (XII.31.) EüM rendelet orvosi szakmai kollé-
giumokat érintő 9. § (1) bekezdése értelmében a szak
mai kollégium javaslatot készít szakmai irányelvekre, protokol
lokra, módszertani levelekre és azt megküldi a minisztériumnak,
ha a jogszabály másként nem rendelkezik”. A miniszteri ren
delet nyomatékos hangsúlyt helyez a szakmai irányel
vekre, értelemszerűen azon belül a klinikai irányelvekre,
a protokollokra és a módszertani levelekre. A szakmai
kollégiumok ezért is tartják azok kidolgozását és közre
adását rendkívüli jelentőségűnek. Azokkal áttekinthető,
könnyen kezelhető, terápiás illetve diagnosztikus rende
zőelveket, és algoritmusokra épülő, standardizált orvos
tudományi gyakorlatot biztosíthatnak.
A szakmai kollégiumok által készített irányelveknek és
protokolloknak hivatalos jelleget az Egészségügyi Minisz
térium ad, majd az egészségügyi miniszter teszi közzé.
A klinikai irányelvek hatékonyságát az biztosítja,
hogy azok a tudományos bizonyítékokkal alátámasz
tott döntések, ajánlások szakterületi sorozata, amely egy
adott betegségcsoport különböző ellátási módosításainak
meghatározásával folyamatosan segíti az orvosi tudás
gyarapodását.

A klinikai irányelvek jelentőségét adják:

– Az orvostudomány folyamatos fejlődését követik.
Ennek a célnak fontos, nem kiváltható elemei.
– Olyan integráló szakmai alapelveket foglalnak ösz
sze, amelyek folytatólagosan kiegészíthetők és tovább
fejleszthetők.
– A közreadásuk biztosítja az ismeretek folyamatos
bővülését, segítve a gyógyítás minőségének jobbítását.
– A gyógyító orvos számára szakmai szabályokat fog
lalnak össze.
– Megvalósítják a bizonyítékokon alapuló orvosi gya
korlat algoritmusát.
– Lehetőséget adnak az új diagnosztikus és terápiás
módszerek széleskörű befogadásához.
– Objektív szakmai hátteret biztosíthatnak az orvos
ellenes perek objektív megítélésének hatósági gyakorla
tához.
Az irányelvektől való eltérést a szakmai kollégiumok
ugyanakkor elismerik és biztosítják. Azt azonban min

den esetben a szakmai megalapozottság és a teljeskörű
dokumentálás kell, hogy jellemezze. Az irányelvektől
való önkényes eltérés ezzel szemben a diagnosztikus és
terápiás tevékenységet kedvezőtlenül befolyásolhatja.

Ennek következtében ez a magatartás etikai és jogi kon
zekvenciákkal is járhat.

A klinikai irányelveket úgy a gyakorló orvosnak, mint
a tevékenységének minőségi ellenőrzését végző igazság-
ügyi orvosszakértőnek is ismernie kell, mert azok szak
mai szabályokat fogalmaznak meg. Azoktól egy adott
szakmai kérdésben eltérni nem lehet, mert nem ismert
két ellentétes irányelv.
Az orvosszakértő számára a jog biztosítja a szabad
szakmai véleményadást. A szakértői tevékenysége során
nem térhet el az adott szakterületre vonatkozó szakmai
szabályoktól, így a szakmai irányelvekben megfogalma
zottaktól sem. Szakmai szabálynak minősülnek mind
azok az irányelvekben megfogalmazott ismeretanyagok,
melyeket az Egészségügyi Minisztérium ad közre. A kli
nikai irányelvek továbbá olyan szakmai szabályokat is
megfogalmaznak, melyek az orvosellenes ügyekben köz
reműködő hatóságoknak (rendőrség, bíróság, ügyész
ség) segítséget nyújtanak a felmerülő kérdések objektív
megítélésében.
Az igazságügyi orvosszakértő tevékenységet jogi sza
bályrendszerek határolják be, azok nem, vagy nem kel
lő ismerete jogellenes cselekedethez vezethet és ezáltal

felelősségrevonást eredményezhet. Működésük másik
része a szakma szabályainak összessége. Az Eü tv. 7. §
(2) bekezdése: „megfelelő az ellátás, ha az adott egészség-
ügyi szolgáltatásra vonatkozó szakmai, etikai szabályok, illetve
irányelvek megtartásával történik”. Az orvosszakértői tudás
az igazságszolgáltatás egyik nélkülözhetetlen eszköze,
tevékenysége egészségügyi szolgáltatás is.
Sajnálatos tényként kell megállapítani, hogy az igaz
ságügyi orvosszakértő tevékenység egy jelentős részé-
nek az intézményi rendszerből való kikerülése annak
színvonalára nem hatott kedvezően. A szabad bizonyí-
tás és a piac nem vezetett a szakmai minőség egyértelmű
javulásához. Sőt a szakmailag vitatható, olykor kritikát
lan és ellenőrizetlen gyakorlatnak egyre gyakoribb meg
jelenése intő figyelmeztetés, több figyelmet és arra való
reagálást kíván, ellenkező esetben a piac szempontjai a
szakmaiak fölé kerekedhetnek.
Az igazságügyi orvosszakértői tevékenységben, mint
az orvostudomány minden területén érvényesülnie kell a
gondosság elvének, a szakmai objektív megalapozottság
nak és az orvosszakértői felelősségnek.
A klinikai irányelvek ismerete az orvosszakértői gya
korlatban is az elvárható gondosság fogalomkörébe tar
tozik. Meg kell találni annak a módját, hogy a klinikai
irányelvek ismerete a bűnüldözésben résztvevő hatósá-
gok közkincsévé váljon.

2010;XVIII(1):58–59. M O T E S Z M A G A Z I N 5 9

Minek a törvény, ha senki nem használja???   Öntörvény kell????

Dr IVÁNYINAK CÍMEZVE AZ ÖBLÍTÉS NÉLKÜLI MÉHŰRI BETAPINTÁSHOZ! TANKÖNYVI SZABÁLYOK

0

műtét kockázata

I. Lampé László   Szülészet Nőgyógyászat 2. Medicina kiadó 1981

I/463old

Elősegíti a kórokozók feljutását mindenféle hüvelyi beavatkozás , különösen a méhűri felhatolás, de nem közömbös a rektális vizsgálat sem.

Ezeket a vizsgálatokat szigorú rendelkezésekkel szabályozzuk:

Mindig a legkisebb beavatkozást választjuk, ha lehet megelégszünk a steril feltárással, s ilyenkor a hüvelyt fertőtlenítő oldattal dezinficiáljuk.

A kórokozók által kiváltott fertőzések a legkülönbözőbb kórképeket válthatják ki: általános szepszis.

I. Lampé László   Szülészet Nőgyógyászat 2. Medicina kiadó 1981

I/473old

Az ismételt betapintás a fertőzés veszélye miatt kerülni kell: egyébként is különös gonddal ügyelünk az aszepszis- antiszepszis szabályainak betartására.

A leválasztás után a méhet jódos vízzel (1 literízre 1 evőkanál tinct. Jodi) átmossuk.

Lepényleválasztás és méhűri betapintás után ajánlatos 3-4 napig profilaktikus javallat alapján is antibiotikumot és méhösszehúzó szereket adni

I. Lampé László   Szülészet Nőgyógyászat 2. Medicina kiadó 1981

I/474old

Ha csak piciny rész is marad vissza a lepényből a tapadás helyén, a méhből nem szűnik meg a vérzés. A retenció nem csak vérzést, hanem méhűri fertőzést is okoz, és ez a gyermekágyi szepszis leggyakoribb forrása napjainkban.

Ennek elkerülésére a placentát igen gondosan meg kell vizsgálni, és ha csak gyanú merül fel arra, hogy hiányosan távozott, betapintást kell végezni kézzel, és a lepényrészt el kell

Távolítani.

Lepényrész visszahagyása súlyos hiba!

A betapintást hideg jódos vizes méhűri mosással fejezzük be.

Ellenőrizzük a véralvadási viszonyokat a hüvelyből és a perifériás vénából vett vérből.

I/514old

A fertőzések létrejöttéért a környezetből, többnyire a higiénés renszabályok be nem tartásával bejuttatott kórokozók felelősek: Hüvelyi vizsgálatokkal……..jutnak be a baktériumok.

A kórokozók többsége staphylococcus, és streptococcus.

I. Lampé László   Szülészet Nőgyógyászat 2. Medicina kiadó 1981

I/515old.

Therápia. (célzott)  antibiotikumos kezelés méhösszehúzók. Ha lepényrész- retentióra van gyanúnk és bő vérzés is van, a méhet kiürítjük vákuumaspirációval. A méhűri beavatkozást azonban igyekszünk kerülni, mert endotoxinsokkot, endometrium károsodást okozhatunk, és a fertőzés robbánásszerű tovaterjedését válthatjuk ki.

Fontosabb tünetek: Magas láz

Therápia: Antibiotikumok, transzfúziók.   Laparotomia

II. Pál Attila  Szülészet Nőgyógyászat  Egyetemi tankönyve   Medicina kiadó  2012

II/94old

A belső vizsgálat lehet rectális és vaginális vizsgálat. Rutinszerűen a rectális vizsgálat ajánlott az ascendáló méhúri fertőzés elkerülése végett.

Hüvelyi vizsgálat csak asepsis szabályainak pontos betartásával végezhető.

II. Pál Attila  Szülészet Nőgyógyászat  Egyetemi tankönyve   Medicina kiadó  2012

II/141old.

A gyermekágyban fertőzésre hajlamosítanak a következők: manuális, vagy műszeres revízió!!

12óránál hosszabb ideig lepény vagy magzatburok visszamaradása a méhűrben.

Laboratoriumi vizsgálatnál mindig gondolni kell a disseminált intravasalis coagulatióra.(DIC).

Antibiotikumkezelésnél a széles spektrumú antibiotikumkombinációk részesítendők előnyben, a fertőzés nagyon gyorsan tovaterjedhet, hiszen a nagy sebfelszín, a véralvadék, igen jó táptalaj a baktériumok számára.  Septicus shock is kialakulhat, melynek jellemzője a septikus lázmenet.

III.  Zoltán Imre  Szülészet    5. kiadás  Medicina kiadó 1976

III/263old.

Közvetlen érintkezés útján  kerülnek a bactériumok  a nem szervekbe, amikor a belső vizsgálatot végző kézzel vagy műszerrel fertőzik az asszonyt.

A gyermekágyi láz kórokozói leggyakrabban streptococcusok, és staphylococcusok.

Súlyos esetben a gyorsan szaporodó bactériumok bejuthatnak a vérkeringésbe, amit a hőmérséklet emelkedése hidegrázás jelez. Gyorsan szaporodva elpusztítják a szervezet életfontos szöveteit, és szerveit, s ennek sújyos működési zavar a következménye.

IV. Zoltán Imre  Nőgyógyászat 4. kiadás  Medicina kiadó  1960

IV/77old

A fertőzést leggyakrabban gennykeltő baktériumok okozzák( streptococcus, staphilococcus)

Meg kell állapítanunk, hogy a fertőzés nem ritkán az orvosi működésből ered. Tisztátlan kézzel való vizsgálat, kellőképpen nem sterilizált eszközök használata a vizsgálat alkalmával keletkező sérülések mindmegannyi okai lehetnek a fertőzésnek. Még kisebb  műtétek előtt is meg kell győződnünk arról, nem fenyeget-e a fertőzés. Jó beválik erre  a  hüvelynek penicillin-plomb vagy ultraseptyl-urea alakalmazása.

V.Lampé László   Szülészet Nőgyógyászat  Mútéttan 1.  Medicina kiadó 1987

V/15old

Az orvos szabadon választhatja meg a gyógyítási módot ugyan, de nem alkalmazhat olyan eljárást, amelynek kockázata nagyobb az eljárás  elmaradásával járó kockázatnál, és az eljárás kockázatának vállalására alapos ok nincs. (Egészségügyi törvény 44. paragrafus 1/b)

A műtét kockázata , Somogyi(1982Ö szerint a betegre nézve minden olyan káros következmény, amely:

a/  a tudomány mindenkori állása szerint a beavatkozásnak  nem szükségszerű velejárója.

b/ éppen ezért eleve nem számítható ki.

c/amelyet nem az orvosi foglalkozás szabályainak megszegése idézett elő!

Az orvosnak arra kell törekedni, hogy a műtéti kockázat a lehető legkisebb legyen. Ez akkor érhető el, ha a műtétet a helyes javallat alapján , megfelelő kivizsgálás és előkészítés után kifogástalan technikával végezzük. Mindig át kell gondolni a várható szövődményeket, és fel kell készülni az elhárításukra. Ha ez megtörtént és a beteg ennek ellenére károsodott, az orvos nem hibáztatható. Ellenkező esetben a gondatlanság vádja érheti:  ez egyaránt vonatkozik az operatőrre, és az aneszteziológusra.

V/197old

A lepényrész visszamaradásnak jellemző tünete az uterinális vérzés, amely kisebb-nagyobb szünetekkel mindaddig tart, amíg a placenta rész a tapadási helyén marad.

A cotyledo visszamaradás másik szinte elkerülhetetlen következménye a Méhűri fertőzés , amely egy ideig csak a méhre lokalizálódik, de a kórokozók vorulenciájától függően  a fertőzés  a méh környezetére is ráterjed, sőt halálos kimenetelű sepsist is okozhat.

A felsorolt következményeket súlyosbítja az a tény, hogy a gyermekágy idején  végzett lepényrész eltávolítás legtöbbször nem oldja meg a problémát, az eltávolításnak ugyanis veszélyes közvetlen, és késői következményei vannak. A lokalizált fertőzés azonnal általánossá válhat, amint a lepényrész vagy  a polypus placentáris eltávolításakor a lobgátat felszakítjuk, és a kórokozók akadály nélkül a keringésbe juthatnak.

A lepényrész- visszamaradás  a placenta gondos vizsgálatával felismerhető , de ha csak gyanú van rá, akkor is haladéktalanul be kell tapintanunk, hogy az életet veszélyeztető szövődményeket megelőzzük.

A visszamaradt lepényrész eltávolítását kézzel, vákuum aspirációval, esetleg nagy tompa küretkanállal végezzük. A manuális betapintásnak ugyanazok a szabályai, mint a lepényleválasztásnak. Amennyiben a lepényrész visszamaradását a szüléskor nem vesszük észre, és a gyermekágyban vérezgetés, lázas állapot és/vagy polypus placentáris miatt műszeres betapintást végeznünk, néhány szabály betartása elengedhetetlen, annak érdekében, hogy lehetőleg elkerüljük a szeptikus szövődményt és az endometrium károsodását: Legalább 24-48 órával betapintás előtt széles spektrumú antibiotikumot adunk, de ezt megelőzően a nyakcsatornából váladékot veszünk, mikrobiológiai tenyésztésre , antibiotikum érzékenység – vizsgálatra.

V/198old

Igen fontos a kíméletes beavatkozás, hogy az endometrium bazális rétegét lehetőleg minél kisebb mértékben károsítsuk.

Jódos-vizes méhűri mosás és a nyakcsatorna kijódozása a betapintás végeztével ajánlatos.

Ha betapintás után láz jelentkezik vagy az addigi lázas állapot 24órán belül nem szűnik meg, antibiotikumot váltunk!!

Mérlegeljük a méh eltávolítását, ha a beteg állapota nem javult vagy ha szepszisre utaló jeleket észlelünk.

VII. Dr Kovács Ferenc  gyakorlati és Műtétes Szülészet  Magyar orvosi Könyvkiadó társulat

1936

VII/78old

Lázas esetekben nem hogy javít, hanem ellenkezőleg, ront a helyzeten , mert a műtéti beavatkozás traumája (kéz, eszköz nyomása, húzása, horzsolások, sérülések, stb.) a baktériumokat a szervezet védelmi gátjának áttörésével bepréseli a mélyebb szövetekbe,  a sebzésekkel új fertőzési kapukat nyit meg.

A méh kiürülése a fertőzés tovaterjedésének megelőzése szempontjából, mint említettük, kétségtelenül fontos tényező

XIII. Lampé László  Papp Zoltán Szülészet Nőgyógyászat  Részletes Szülészet 2.  Egyetemi

tankönyv  Semmelweis kiadó  1992.

XIII/175 old

Az ismételt betapintást a fertőzés veszélye miatt kerülni kell : egyébként is különös gonddal ügyelünk az asepsis-antisepsis szabályainak betartására. Leválasztás után a méhet jódos vízzel átmossuk. A lepényleválasztás és/vagy méhüri betapintás után ajánlatos 3-4 napig profilaktikus javallat alapján is antibiotikumot és méhösszehúzó szereket adni.

XIII. Lampé László  Papp Zoltán Szülészet Nőgyógyászat  Részletes Szülészet 2.  Egyetemi

tankönyv  Semmelweis kiadó  1992.

XIII/208old

A fertőzések létrejöttéért a környezetből, többnyire a higiénés rendszabályok be nem tartása következtében bejutott kórokozók felelősek: Hüvelyi vizsgálatokkal, az ápolási és kezelési eszközökkel jutnak be a baktériumok. Különösen sérülések hám horzsolások felületén vagy vérömlenyekben telepszenek meg a kórokozók. (staphilococcus,streptococcus)

XIII. Lampé László  Papp Zoltán Szülészet Nőgyógyászat  Részletes Szülészet 2.  Egyetemi

tankönyv  Semmelweis kiadó  1992.

XIII/209old

Endo/myometritisz

A nyálkahártya-gyulladás ráterjedhet az izomzatra is. A bűzös lochián kívül a méh spontán és nyomásra jelentkező fájdalma, rossz általános állapot és magas láz jellemzi a kórképet.

Terápia: Célzott antibiotikus kezelést kezdünk és méhösszehúzókat adunk. Ha a lepényrész-retentiora van gyanúnk és bő vérzés is van a méhet műszeresen lehetőleg vákuum-apsiratióval kiürítjük a méhkaparást igyekszünk elkerülni, mert endometrium károsodást (ashermann-szindrómát) okozhat, és a fertőzés robbanásszerű tovaterjedéséhez vezethet. Terápia: antibiotikumok, transzfúziók szükség lehet punktióra a tájog megnyitására esetleg laparotómiára. Tünetek: Helyi tüneteken kívül magas láz , szapora könnyen elnyomható pulzus.

XIV  Papp Zoltán  Sürgősségi ellátás a szülészet nőgyógyászatban  Medicina kiadó 2001

XIV/144old

A szepszis kialakulására hajalmosító tényezők a szülés befejező műtétek, sebészi beavatkozás.

XIV  Papp Zoltán  Sürgősségi ellátás a szülészet nőgyógyászatban  Medicina kiadó 2001

XIV/145old

Szeptikus góc lokalizálása ha lehet szanálása. Antibiotikum-terápia. A kezdeti antibiotikum kezelésnek minden valószínűsíthető kórokozót le kell fednie. A tenyésztési eredmények birtokában a kezelés célzottan folytatható.

XV. prof Dr. Stoeckel. W  A szülészet tankönyve CXXVI.kötet Magyar orvosi könyvkiadó.

társulat könyvtára 1930

XV/1/1old

Szülészeti asepsis és antisepsis

A terhesek, vajúdók és gyermekágyasok baktérium okozta megbetegedéseinek kóroktana.

A gyermekágyi sebfertőzés okozói

Legfontosabb és leggyakoribb kórokozó a streptococcus. A streptococcust kell legelső sorban megemlítenünk mint a gyermekágyis sebfertőzés legkülönfélébb alakjának előidézőjét és egyszersmind a legsúlyosabb halálra vezető megbetegedések leggyakoribb okozóját.

XV/87old

Ilyen behurcolásnak leggyakoribb alkalmi oka a vajúdónak hüvelyen át végzett szülészeti vizsgálata, továbbá minden per vias naturales végzett szülészeti műtét.

XV. prof Dr. Stoeckel. W  A szülészet tankönyve CXXVI.kötet Magyar orvosi könyvkiadó.

társulat könyvtára 1930

XV/91old

Mindenekelőtt a kéz és a használati tárgyak útján kerülnek a baktériumok a külső nemzőszervekre. Az átvitel módja szülés a gyermekágyon, továbbá minden hüvelyi vizsgálat és kezelés. A baktérium bevitele módjának legnagyobb a jelentősége szülés és a gyermekágy alatt. Ezen időszakban a baktériumoknak kézzel műszerekkel és használati tárgyakkal a nemző részekbe vitele a legfontosabb és a gyermekágyasra nézve legveszedelmesebb útja a gyermekágyi sebfertőzés okozóival való beoltásnak.

XV. prof Dr. Stoeckel. W  A szülészet tankönyve CXXVI.kötet Magyar orvosi könyvkiadó.

társulat könyvtára 1930

XV/92old

Védekezés a gyermekágyi sebfertőzés ellen

(asepsis-antisepsis)

Leírásomból, mely a gyermekágyi sebfertőzés eredésére nézve megállapítja a hüvely és a szeméremtest baktériumainak klinikai jelentőségét, kitűnik, hogy a védekezés súlypontját a baktériumok kívülről való bevitelének megakadályozására kell helyeznünk.

  1. Védekezés az ellen, hogy a terhes vajúdó gyermekágyas méhbe kívülről baktériumok vitessenek be. Általános irányelvek. Legnagyobb veszély fenyegeti a szülőnőt és a gyermekágyast a nemző szerveknek az orvos, bába és a szülésnél segédkező személyzet kezével újaival való érintkezés útján történő fertőző csírák átvitele által. Ha a szülés alatt szükségessé válik a hüvelyi vizsgálat elkerülhetetlen úgy a szülőnőt a nemzőszervek mindenegyes érintésével a gyermekágyi sebfertőzés okozóinak átvitele fenyegeti.

XV/482old

És ami igen fontos, a méhfalhoz vezető erek mentén ezen csírák számára már nyitva áll az út a méhfal felé egészen az itt elhelyezkedő még védelmül szolgáló érthrombusokig. A műtő, aki ezt az összefüggést újával megbolygatja, a thrombusoknak ezt az utolsó védőbástyáját semmisíti meg a méhfalban és a lepénymaradékot leválasztja ugyan de csírákat old be annak eddigi tapadási helyére és a vérzés csillapításnak súlyos fertőzéssel adja meg az árát, amelyből igen gyakran csaknem mindig halálos kimenetelű pqaemia fejlődik ki.

Therapia: A lepény és a burok igen gondos ellenőrzése közvetlen szülés után. Ha a lepény egy része hiányzik vagy a burkokon található nyitott érlumenek placenta succentúriata visszamaradására engednek következtetni, avagy ha kétséges hogy ezen két lehetőség egyike is jelen van úgy feltétlenül azonnal be kell tapintani a méhbe, az itt található lepényszövetet fel kell keresni és kézzel le kell választani. Visszamaradt lepényszövet és betapintás két olyan veszedelem , melyek közül az utóbbi jóval kisebb. Szükségtelenül végzett betapintás, ha negatív leletet ad, nem szokott káros következményekkel járni.

Ellenben visszamaradt lepényszövet mellett elmulasztott betapintás a szült nőt előbb-utóbb a sír szélére sodorja és elég gyakori a halálok. A kórjóslat a fertőzés tovahurcolására való tekintettel már 12 óra múlva igen kétséges s az idő előrehaladtával hamarosan egészen kedvezőtlen.

XV/913old

Műtéthez sohase tegyük meg előkészületeinket kapkodva különösen sohase mulasszuk el, hogy a legaprólékosabb gondot fordítsuk az anti- és asepsisre. Sohasem, vagy legalábbis ritkán oly sürgető a dolog, hogy jogosult lenne antiseptikus eljárásunkat megrövidíteni. Sohase tévesszük szemelől, hogy a legkitűnőbb műtéti eredmény semmivé lesz, ha az asszony gyermekágyi lázban elpusztul.

XVI. Bumm Ernő  A szülészet alapvonalai  Budapest Franklin –társulat 1910

XVI/600old

A lepényért való benyúlás nagyon veszélyes beavatkozás. Ha újaink teljesen desinficiálva vannak is a külső nemi részek és a hüvely felől mégis könnyen vihetünk be csírokat a lepény helyére. Ezek itt a visszamaradó és nekrosisra szánt decidua törmelékekben a legkedvezőbb talajra találnak a kifejlődéshez. Ha egyszer inficiálva van a lepény helyének felülete akkor nyitva áll az az út melyen át a csírok a lepényi vivőeres öblök szabadon fekvő thrombusaiba hatolhatnak s melyeknek fertőzése a pyaemia kezdetét jelenti.

XVI. Bumm Ernő  A szülészet alapvonalai  Budapest Franklin –társulat 1910

XVI/628old

A gyermekágyi láz sebláz és bakteriumoknak az egyetlen nő nemiszervein sem hiányzó sebekre, a szülés után gyakorolt ártalmas behatásából ered. A méhbeli sebek azok melyekből a legtöbb gyermekágyi fertőzés kiindul.

XVI. Bumm Ernő  A szülészet alapvonalai  Budapest Franklin –társulat 1910

XVI/642old

Ennél fogva a lepény tapadási helye az a részlet, ahonnan rendszerint kiindul a csírok behatolása, innen válik általánossá a fertőzéses folyamat és ez ebből a szempontból a gyermekágyas nemi szerveinek leggyengébb és legveszélyesebb pontja.

XVI. Bumm Ernő  A szülészet alapvonalai  Budapest Franklin –társulat 1910

XVI/663old

Rothadási láz eseteinek legnagyobb részében elégséges a méhűr egyszeri alapos kitakarítása és kimosása, hogy megindítsuk a gyógyulást. Septiku azaz streptococcusokkal fertőzött s crouposus lepedékkel bevont sebek másféle kezelést kívánnak. Kerülendő mindenféle mechanikai izgatás curette-tel való kaparás.

XVI/664old

Minden nemű intrauterin beavatkozás: ujjal való kitakarítás, kikaparás, kimosás melyeket putrid, vagy septikus endometritisznél végzünk, könnyen a sebméregnek a szervezet nedv áramlásába való fokozott bejutását és ennek következtében a test hőmérsék hirtelen felemelkedését idézi elő, ami rendszerint 2-3 órával a beavatkozás után rázó hideggel köszönt be és 40celsius fokig és azon felül is emelkedhetik. Ezt a reactiot ismerni kell és el kell rá készülni. Ha baktériumok a gyermekágyi sebek határán túl mélyebbre hatolnak a szövetekbe, akkor a helybeli kezelés többé nem használhat.

XVI. Bumm Ernő  A szülészet alapvonalai  Budapest Franklin –társulat 1910

XVI/665old

Ilyen körülmények között a gyermekágyi láz általános gyógyítása lép előtérbe.

XVII. Papp Zoltán A szülészet Nőgyógyászat Tankönyve  2. átdolgozott kiadás  Semmelweis

XVII/396old

Tennivalók postplacentaris szakban

Vulva elé steril vattát vagy gézlapot helyezünk, és 10-30 percenként ellenőrizzük a „postplacentaris szak” alfejezetekben leírtakat. Amennyiben minden vizsgált szempontot rendben találunk, a gyermekágyast két óra múlva osztályra helyezhetjük. Két óránál hosszabb ideig figyeljük a gyermekágyast, ha műtéti beavatkozásra vagy altatásra volt szükség.

XVII. Papp Zoltán A szülészet Nőgyógyászat Tankönyve  2. átdolgozott kiadás  Semmelweis

XVII/496old

Köldökzsinórnál fogva kihúzzuk a lepényt oly módon, hogy belső kezünk még a méhűrben marad, ellenőrzi, hogy a méh üres és nincs sérülés. (az ismételt betapintást a fertőzés veszélye miatt kerülni kell: egyébként is különös gonddal ügyelünk az asepsis-antisepsis szabályainak betartására )

Leválasztás utána méhet hideg jódos vizzel átmossuk. Lepényéeválasztás és/vagy méhűri betapintás után ajánlatos 3-4 napig prophylacticus javallat alapján antibiotikumot és méhösszehúzó szereket adni.

XVII. Papp Zoltán A szülészet Nőgyógyászat Tankönyve  2. átdolgozott kiadás  Semmelweis

XVII/543old

Gyermekágyi láz alatt baktérium okozta olyan gyulladásos betegségeket értünk, melyek a szülés alatti eseményekre vezethetők vissza. A baktériumok az esetek nagy részében a külvilágból kerülnek a szervezetbe: Az indokolatlanul nagy számban végzett hüvelyi vizsgálat, a be nem tartott higénés szabályok. A méhűrben visszamaradt szövetek mind növelik az infectio esélyét. A kevert fertőzés, általában staphilococcus aureus, streptococcus faecalis. Minden szülészeti műtét, valamint méhűri beavatkozás, mint pl. a manuális le-     544.oldal   -pényleválasztás, méhűri betapintás növeli az infectiók kialakulásának esélyét. A méhűrben maradt lepényrész jó táptalajul szolgál a kórokozóknak. Tünetek: rossz közérzet, láz és gyulladásra jellemző laboratóriumi leletek. Acut, illetve subacut fázisban széles spektrumu antibioticum-kezelés védelmében laparatómi végzendő.

XVIII. Dr Báder Andor Szülészet nőgyógyászat Medicina kiadó 1959 Egészségügyi szakiskolák jegyzete

XVIII/58old

Az orvos a hiányzó lepényrészért kézzel a méh üregébe hatol: ennek eltávolításával nem csak a további vérzést akadályozza meg, hanem gyermekágyi szövődményeket is megelőzhet. A lepényi szak a szülés legveszedelmesebb szaka. Türelemmel, helyes kezelésével igen sok szövődményt előzhetünk meg. Ha azonban szövődmény bekövetkezik, Gyorsan kell cselekednünk.

XVIII. Dr Báder Andor Szülészet nőgyógyászat Medicina kiadó 1959 Egészségügyi szakiskolák jegyzete

XVIII/113old

Szerencsés esetben a méhösszehúzódások a lepényrészt a méh faláról leválasztják és kilökik. Ha ez nem következik be, úgy erős vérzés esetében be kell hatolnunk a méhüregbe, ami annak a veszélyével jár, hogy a baktériumokat a vérerekbe préseljük. Ezt a veszélyes szövődményt a lepény szülés utáni gondos ellenőrzésével kell megelőznünk.

XVIII. Dr Báder Andor Szülészet nőgyógyászat Medicina kiadó 1959 Egészségügyi szakiskolák jegyzete

XVIII/117old

Gyermekágyi láz

A nemiszerveknek szülés vagy vetélés után fellépő fertőzéses eredetű lázas megbetegedését gyermekágyi láznak nevezzük. Legtöbbször gennykeltők okozzák visszamaradt lepényrészekben vagy burkokban lepedékes gátsebeken nagy mennyiségben tenyésznek.

IXX.  Horn Béla-Zoltán Imre A szülészet tankönyve 4. változatlan kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1966

IXX/216old

A lepényi szak vezetésében a legszigorúbb tartózkodó magatartás kötelező. Általában 4-500 mililiter-nyi vérveszteséget tekintünk a fíziológiás vérzés felső határának, amég tehát a vérzés ennél nem több, okunk a beavatkozásra általában nincs. Ugyanígy nem jelent okot beavatkozásra a méh elernyedése a lepényi szakban, ha azt vérzés nem kíséri, hiszen ez az elernyedés élettani jelenség.

IXX.  Horn Béla-Zoltán Imre A szülészet tankönyve 4. változatlan kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1966

IXX/221old

A lepény megszületése után meg kell állapítani, hogy az hiánytalanul született-e meg, nem maradt-e vissza a méhben lepényrész, esetleg nagyobb burokrészlet. Ezért meg kell vizsgálni a lepénynek mind anyai, mind magzati felszínét, különösen széli részeit és a burkokat. A vérzés így biztos jele a méhüregben maradt melléklepénynek.

Ha lepényrész visszamaradására a legkisebb gyanú is fennáll, be kell tapintani a méhűrbe. Közvetlenül szülés után steril kautélák mellett végzett méhüri betapintás szinte veszélytelen beavatkozás, de veszélyessége minden esetre messze elmarad a lepényrész visszamaradásának veszedelme mögött. A méhűrben visszamaradt lepényrész ugyanis csaknem biztosan súlyos szövődményekhez vezet, amelynek a korai és késői gyermekágyi vérzések, gyermekágyi fertőzések.

IXX/596old

Gyermekágyi fertőzés többféle módon jöhet létre:

1. Közvetlen (contact) Fertőzés útján. Fertőzheti a terhest vagy szülőnőt a vizsgáló orvos, szülésznő, maga a szülőnő saját kezével, fehérnemű stb.

IXX.  Horn Béla-Zoltán Imre A szülészet tankönyve 4. változatlan kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1966

IXX/606old

Miután a gyermekágyi láz klinikai megjelenési alakjainak túlnyomó része enyhe tünetekkel jár, a gyermekágyban a fertőzés legkisebb jeleinek is nagy jelentőséget kell tulajdonítani. Ha pedig nem dönthetjük, hogy az észlelt megbetegedésből megfelelő gyógykezelés nélkül, milyen megbetegedés fejlődnék ki, ideje korán meg kell kezdenünk az antibioticumos kezelést. Nyilvánvalóan még indokoltabbá teszi az antibioticum-kezelés azonnali bevezetését súlyosabb tünetek jelentkezése, mint például láz. Stb.

XXV. Gáti István-László János A szülészet és nőgyógyászat időszerű kérdései Medicina könyvkiadó Budapest 1987.

XXV/144old

Szülés után manifectálódó bakteriális méhűri és méhkörüli fertőzés

A placenta helye mint nagy mértékben vaszkularizált, vérkóag ulumokkal fedett „sebfelület” kitűnő táptalaj a hüvely és a cervix normális vagy fakultatív patogén baktérium flórája számára. A szülés alatti veszélytényezők közé a gyakori hüvelyvizsgálat, az elhúzódó hüvelyi szülés, illetve a magzati monitorizálás tartozik. Ha az utóbbi szigorú aszeptikus technika mellett, megfelelően alkalmazzák akkor a lázas morbiditás előfordulása csekély. A szülés vezetés módja a genitális fertőzés gyakoriságának alakulásában fontos tényező. Hüvelyi szülés kapcsán a lepényleválasztás szülőutak kiterjedt sérülése a vacuumextrakció fokozzák az infekció veszélyét. /Folyt.145old./  A placenta-és a burokretenció másodlagos vérzést és késői infekciót okozhat ezért ezekre mindig figyelni kell. A szülés után manifesztálódó genetális fertőzés klinikai képéhez tartozik a láz…

Az endrometritisz klinikai diagnózisa kezdetben csak valószínűsíthető. Megerősítésére szolgál a vérképvizsgálat, a váladék tenyésztés.

XXVI. Dr. Fekete Sándor Az orvostudományok doktora A szülészet és nőgyógyászat haladása Medicina könyvkiadó Budapest 1962.

XXVI/160old

A toxikózist kiváltó tényezők:

Kisebb orvosi beavatkozások, vizsgálat stb.

XXVII. Dr. Sas Mihály és Dr. Farkas Márton Szülészeti és nőgyógyászati sürgős esetek Fővárosi nyomdaipari vállalat 7.üzemegysége felelős kiadó a szote általános orvostudományi karának DK-nja Igazgató: Dr. Sas Mihály egyetemi tanár

XXVII/43old

Placentaris és postplacentaris vérzések okai:

  1. Sérülések
  2. Atónia
  3. Lepény, ill. lepényrész visszamaradás

Nyilván felmerül a kérdés, hogy van e valamilyen lehetőség a szövődmények megelőzésére. Az alábbi bevált szempontok betartása bizonyos mértékben az oligaemia mértékét csökkenti vagy a fatális állapot kifejlődésének elejét veszi.

2. A vércsoport pontos tisztázása már terhességben.

6. Placentaris szak helyes vezetése

8. Szövetkímélő, helyes műtéti technika

A felsorolt szempontok közük kiemelkedőnek tartjuk a placentaris szak helyes vezetését.

XXVIII. Papp Zoltán Sürgősségi ellátás a szülészet-nőgyógyászatban Medicina könyvkiadó Rt. Budapest 2001.

XXVIII/72old

A kézzel történő méhűri betapintás után a gyermekágyas eltérés nélküli esetekben is maradjon a szülőszobán legalább 4 órán keresztül. Fokozott felügyelet kötelező.

IXXX. Dr Graber Hedvig Az antibiotikum kezelés gyakorlata Második javított kiadás Medicina könyvkiadó Rt. Budapest 1993.

IXXX./15old

Mikor adjunk antibiotikumot?

Antibiotikum adása indokolt:

  1. Bizonyított vagy a klinikai kép alapján feltételezhető fertőzés kezelésére ( célzott, ill. kezdő terápia )
  2. Fenyegető fertőzés kivédésére ( profilaxis).

Kezdő terápia akkor szükséges ,ha a beteg tünetei alapján bizonyosak vagyunk abban, hogy bakteriális fertőzés áll fenn, és a súlyos állapot nem engedi meg, hogy az időigényes bakteriológiai vizsgálatok eredményét megvárjuk. Ilyen helyzetekben vagyunk súlyos helyi fertőzésekkor: pl. Septikus beteg esetén és beteg lázas állapotában.

Profilaktikus antibiotikum-adás akkor indokolt ha veszélyeztetett beteget ismert kórokozó ellen hatékony szerrel kell védenünk.

IXXX. Dr Graber Hedvig Az antibiotikum kezelés gyakorlata Második javított kiadás Medicina könyvkiadó Rt. Budapest 1993.

IXXX./198old

A sepsis prognózisa annál jobb, minél korábban kap a beteg megfelelő antibiotikum – terápiát.

Ismeretlen etiológiájú sepsis

Az empirikus terápiát meghatározó tényezők:

  1. A góc tisztítása
  2. Anamnézis
  3. Fizikális és szakvizsgálatok

Anamneztikus adatok, amelyek a kórokozóra fényt vethetnek: Otthoni vagy kórházi fertőzés: Előzetes orvosi beavatkozás

XXXI. Dr. Ruzicska Gyula Antibiotikumok nőgyógyászati és szülészeti alkalmazása Gyakorló orvos könyvtára Medicina kiadó Budapest 1959.

XXXI./92old

1. az aseptikus műtéti beavatkozások után még akkor is előfordulhatnak fertőzések, ha az antibiotikuomokat kellő mennyiségben megfelelő ideig, megfelelő mennyiségben és optimális időben alkalmazzuk.

XXXI. Dr. Ruzicska Gyula Antibiotikumok nőgyógyászati és szülészeti alkalmazása Gyakorló orvos könyvtára Medicina kiadó Budapest 1959.

XXXI./109old

A staphilococcus auerus fertőzések megszaporodását az teszi jelentőssé, hogy ezek a penicillinresistens kórokozók. Átvitelükben „intézeti környezetben” az ápoló személyzet is részt vehet: Könnyen fertőzhetik az anyát és a magzatot is.

XXXIV. Kovács Ferenc Dr. Gyakorlati és műtétes szülészet Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Budapest 1936

XXXIV./77old

Nem genitalis fertőzésből eredő 38fokig is felmenő átmeneti hőemelkedés oka lehet maga a szüléssel járó fokozott izommunka is(szülési hyperthermia).

A szülés folyamán fellépő láznál természetesen első sorban a szülő csatorna fertőződéséből eredő lázra kell gondolnunk. Így legtöbbször nem is fogunk csalódni. A baktériumok bevándorolhatnak a méhizomzatba a lepény tapadási helyére, sőt a véráramba is és így általános septicus fertőzés is jöhet létre. A méh kiürülése kétségtelenül igen kedvezően hat a fertőzés további kimenetelére. /78old/  A műtéti beavatkozás traumája a baktériumokat a szervezet védelmi gátjának áttörésével bepréseli a mélyebb szövetekbe, és a sebzésekkel új fertőzési kapukat nyit meg, a szövetek nyomkodás, zúzása azok fertőzés elleni ellenállását csökkenti. A beavatkozásunkkal tehát többet árthatunk mint amennyit használ a méh ezáltal előidézett kiürülése.

XXXV. Dr, Frigyesi József Nőgyógyászat Orvosok és Orvostan Hallgatók részére Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Budapest 1938.

XXXV./204old

Méhgyulladás

A gennykeltők által okozott fertőzésre a leggyakoribb alkalom a szülés és a vetélés. De oka lehet a fertőzésnek mindennemű méhűri beavatkozás, így vizsgálás, méhkaparás minden nem asepticus módon véghezvitt szülészeti vagy nőorvosi vizsgálat és kezelés. Bár kisebb nőgyógyászati vizsgálat, illetve kezelés révén gyakran nem történik fertőzés, nem szabad feledni, hogy minden ilyen nem asepticusan végzett kezelés vagy beavatkozás fertőzést okozhat így esetleg a beteg életébe kerülhet.

XXXV. Dr, Frigyesi József Nőgyógyászat Orvosok és Orvostan Hallgatók részére Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Budapest 1938.

XXXV./206old

Megelőzés és gyógyítás

A betegség megelőzésének útjait a fertőzésről mondottak írják le. Az egyik legfőbb feladat tehát az, hogy minden beavatkozást, méhűri vizsgálatot és kezelést a nőgyógyászati asepsisnek szigorú szem előtt tartásával végezzük. Nagyobb körültekintést igényel a megelőzésnek másik része, nevezetesen az, hogy megakadályozzuk a szervezetben meglévő fertőző csíroknak ténykedésünkkel való felvételét. Ezért minden nemű beavatkozás előtt válladék vizsgálatot végzünk.

XXXV. Dr, Frigyesi József Nőgyógyászat Orvosok és Orvostan Hallgatók részére Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Budapest 1938.

XXXV./208old

Lázas esetekben minden méhűri beavatkozástól, ezek közül is leginkább a méhkaparástól tartózkodunk. A lázas állapotban végzett minden méhűri beavatkozás a fertőzés tovaterjedését, súlyosabb fertőzés esetén pedig hashártya gyulladást, sőt sepsist is okozhat.

XXXV. Dr, Frigyesi József Nőgyógyászat Orvosok és Orvostan Hallgatók részére Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Budapest 1938.

XXXV./362old

A sebfertőző gyulladást előmozdító alkalom a gyermekágy ez élettani állapotok alatt sokkal gyakrabban fejlődik ki a fertőző gyulladás külső behatások sérülések útján. Sérülések között első helyen áll mindenütt tisztátlanul végzett beavatkozás, méhkaparás. Ugyanígy okai lehetnek ezeknek a gyulladásoknak a különböző, Ú.N. Kis nőgyógyászat körébe tartozó és rendesen ambulanter végzett más beavatkozások méhűr stb. ha nem megfelelő asepsissel és szakértelemmel végzik azokat. A gyulladások okai legtöbbször az ismert sebfertőző baktériumok. Így elsősorban a streptococcusok különböző fajtája és staphilococcucosok. Tudva levő, hogy a fertőzés létrejöttéhez nem elegendő sebfertőző csírok bevitele vagy jelenléte, hanem ahhoz az is szükséges, hogy az illető szervezet védekező képessége gyengébb legyen, mint a fertőzés foka, illetve, hogy a fertőzés a szervezet védekező képességét le tudja kűzdeni.

XXXVI. Horn Béla-Zoltán Imre A szülészet tankönyve 5.változatlan kiadás az 1966 évi kiadás utánnyomása Medicina könyvkiadó Budapest 1971

XXXVI./596old

A gyermekágyi fertőzésre hajlamosít: lefolyt szülés, műtéti beavatkozás stb.

Ez a körülmény rámutat arra, hogy a gyermekágyi fertőzés megelőzése érdekében a szülés helyes vezetésével igen sokat tehetünk.

A gyermekágyi fertőzés többféle módon jöhet létre

  1. Közvetlen fertőzés útján. Fertőzheti a terhest a vizsgáló orvos, szülésznő. Ebben az esetben a kórokozók közvetlen érintkezés útján kerülnek a nemiszervekbe

3.   A szervezet egyéb helyéről kiinduló fertőzés útján. Az autoinfectio útja lehet:

a. Felületi tovaterjedés, pl. A külső nemi szervekből vagy a hüvelyből a belső nemi szervek felé vándorló csírok révén.

XXXIX. Lampé László-Papp Zoltán Szülészet-nőgyógyászat

Általános rész 1. Egyetemi tankönyv Semmelweis kiadó

XXXIX./227old/

10.0 Anyai halálozás

10.2.1. Közvetlen szülészeti halál: amely a terhes állapot szülészeti komplikáció következtében jön létre (terhesség, szülés vagy gyermekágy során), valaminek közbejötte, hanyagság (valaminek elhanyagolása), nem megfelelő gyógykezelés vagy a fentiek közül bármelyiket előidéző események következtében.

XL. Dr. Báder Andor Szülészet nőgyógyászat

Egészségügyi szakiskolák jegyzete   Medicina könyvkiadó Budapest 1958.

XL./117old/

A gyermekágyi láz

A nemiszerveknek szülés vagy vetélés után fellépő fertőzéses eredetű lázas megbetegedését gyermekágyi láznak nevezzük e megbetegedést baktériumok, legtöbbször gennykeltők okozzák, melyek bűzös magzatvízben, visszamaradt lepényi részekben vagy burkokban, lepedékes gát sebeken nagy mennyiségben tenyésznek. Méhnyálkahártya gyulladás esetén a baktériumok a méh belfelületén okoznak gyulladásos folyamatot. Tünetei: Bűzös folyás, láz.

XL. Dr. Báder Andor Szülészet nőgyógyászat

Egészségügyi szakiskolák jegyzete   Medicina könyvkiadó Budapest 1958.

XL./143old/

Méhfüggelékek gyulladásának gyógyítása

Gondoljunk arra, hogy akár vizsgálatoknál akár műtéti beavatkozásoknál elkövetett legkisebb mulasztás a beteg egész életére kiható következményekkel járhat. Ha a gyulladás már bekövetkezett, úgy a beteg további sorsát az határozza meg, hogy kellő időben kezdjük-e meg a korszerű kezelést. Ennek elmulasztása esetén a betegség hónapokra évekre elhúzódhat.

XLI. Dr. Zoltán Imre Nőgyógyászat Medicina könyvkiadó Budapest, 1967.

XLI./61old/

A fertőzést leggyakrabban gennykeltő baktériumok okozzák (streptococcus,staphylococcus). Meg kell állapítanunk, hogy a fertőzés nem ritkán az orvosi működésből ered (iatrogen). Tisztátlan kézzel végzett vizsgálat kellően nem sterilezett eszközök közvetítői lehetnek a fertőzésnek. A fertőzés lefolyása a kórokozó csírok mellett döntően függ a szervezet reactio képességétől (immunitás, idegrendszer). A gennykeltők a felszínes sérüléseken át a szövetek mélyébe kerülnek, s ott a vér és a nyirokerek útján terjednek tova. Sérülésre bőven nyílik alkalom szülésnél, orvosi beavatkozások alkalmával.

XLII. Zoltán Imre Nőgyógyászat Egyetemi tankönyv az általános orvostudományi karok hallgatói számára Medicina könyvkiadó Budapest 1975.

XLII./83old/

Gyermekágyi fertőzés, szülés vagy vetélés után. Különösen olyan esetekben amikor magzat-vagy peterészek (decidua, a lepény maradványai) maradnak a méh üregében, amelyek a fertőző csírok számára kitűnő táptalajok. Méhűri beavatkozások (méhnyaktágítás, méhűri vizsgálat, méhkaparás stb. ). A szomszédos szervek gyulladása amelyekből közvetlenül vagy a nyirok-, vagy a vérerek útján terjedhet a fertőzés a nyálkahártyára.

XLIII. Zoltán Imre Nőgyógyászat Egyetemi tankönyv az általános orvostudományi karok hallgatói számára 2. kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1978.

XLIII./83old/

Méhnyálkahártya gyulladás lehetséges okozói

a.,  A gyermekágyi fertőzés, szülés vagy vetélés után különösen olyan esetekben, amikor magzat vagy peterészek maradnak a méh üregében, amelyek a fertőző csírok számára kitűnő táptalajok.

b., Méhűri beavatkozások

c., Nyálkahártyából kiinduló vagy a nyálkahártya alatt fejlődő daganat, amely sérülést, elhalást okoz a nyálkahártyán, amelynek következtében a baktériumok könnyen telepszenek meg.

d., Szomszédos szervek gyulladása, amelyekből közvetlenül vagy a nyirok-,vagy a vérerek útján terjedhet a fertőzés a nyálkahártyára.

XLV. Zoltán Imre Nőgyógyászat 4. Átdolgozott kiadás Medicina kiadó Budapest 1967.

XLV./61old/

A gennykeltők a felszínes sérüléseken át a szövetek mélyébe kerülnek, s ott a vér- és nyirokerek útján terjednek tova. Sérülésre bőven nyílik alkalom szülésnél, orvosi beavatkozások alkalmával. Csak ha a szervezeti védekezés nem képes legyőzni a behatoló csírokat, akkor lesz úrrá a fertőzés és előttünk áll a sepsis, a-pyaemia képe.

/67old/

A méhnyálkahártya gyulladása lehet bakteriális eredetű, amikor is a fertőzés legtöbbször ascendáló módon terjed fel. Elősegíti ezt szülés, gyermekágy, mert ilyenkor a nyakcsatorna természetes védelmi berendezése csökken. Gyulladást okozhatnak a nyakcsatornán át felvezetett eszközök. A tünetek láz, fájdalom, folyás. A gyulladás ezekben a napokban könnyen terjed fel a petevezetőkre, petefészkekre. Az izomzat súlyosabb lobos folyamata kötőszövet-képződéssel jár, a méh nagyobb marad, összehúzódó képessége romlik, rendetlen, hosszan tartó vérzésekre hajlamos lesz. (metritis chronica). Ha a szülés vagy vetélés után a visszafejlődés nem volt teljes placenta-szövet  maradt vissza, ezek erős vérbőséget tartanak fenn. A vérzés csak akkor szűnik meg ha a placentaris polipus kilökődik vagy eltávolítják azt.

XLVII. Árvay Sándor Fekete Sándor Lajos László Zoltán Imre 5. átdolgozott kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1970.

XLVII./62old/

A fertőzés leggyakrabban a gennykeltő baktériumok okozzák ( streptococcus, staphylococcus.) Meg kell állapítanunk, hogy a fertőzés nem ritkán az orvos működéséből ered. A gennykeltők a felszínes sérüléseken át a szövetek mélyébe kerülnek, s ott a vér-és nyirokerek útján terjednek tova. Sérülésre bőven nyílik alkalom szülésnél orvosi beavatkozások alkalmával. Csak ha szervezeti védekezés nem képes legyőzni a behatoló csírokat, akkor lesz úrrá a fertőzés és előttünk áll a sepsis, a pyaemia képe.

XLVII. Árvay Sándor Fekete Sándor Lajos László Zoltán Imre 5. átdolgozott kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1970

XLVII./183old/

Az antibiotikus kezelés azonban csak akkor hatásos, ha a megfelelő kórokozókkal szemben hatásos készítményeket- célzott antibiotikus kezelést végezve- kellő időben, megfelelő mennyiségben és módon adagoljuk.

A prophylactikus antibiotikus kezelés javallati területét a következőkben látjuk:

1. Minden hüvelyi, méhűri beavatkozásnál, ha alapos gyanúnk van arra, hogy előzőleg fertőzés zajlott le vagy pathogen csírák lehetnek jelen még, akkor is, ha azt klinikai vagy laboratóriumi vizsgálatokkal nem tudjuk igazolni.

XLVIII. Árvay Sándor Fekete Sándor Lajos László Zoltán Imre Nőgyógyászat 4. átdolgozott kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1960.

XLVIII./84old/

A méhbelhártya gyulladása (endrometritis) lehet bakteriális eredetű, amikor is a fertőzés legtöbbször ascendáló módon terjed fel. Elősegíti szülés vagy gyermekágy a nyakcsatorna védelmi berendezésének csökkenése.

/85old/

Tünetek fájdalom láz és folyás. eg kell itt emlékeznünk azokról a kórformákról amelyek vetélés szülés után gyakran észlelhetők és amelyeket a visszafejlődés zavara okoz. Ilyenkor placenta szövet vagy bolyhok maradnak vissza a méh űrében.

XLVIII. Árvay Sándor Fekete Sándor Lajos László Zoltán Imre Nőgyógyászat 4. átdolgozott kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1960.

XLVIII./247old/

A penicillin profilaxis javallt:

1. Hüvelyi műtétek alkalmával, amikor a hüvelyváladék III-IV. tisztasági fokot mutat

3. Fertőzött méhűr mellett.

Ha penicillin védelemben akarunk műtétet végezni a penicillin adagolását a műtét előtt legalább 24 órával meg kell kezdeni és műtét befejezése után még 2x 24 órán át folytatni. A prophilaxis eredményességét még jobban biztosítja a műtét előtt a helyi hüvelyi kezelés és a műtét alatt a hasüregbe juttatott penicillin-oldat. A penicillin kezelés hatásosságát fokozhatjuk egyidejűleg adott sulfonamid- készítményekkel, valamint súlyosabb esetekben ismételt vértransfusiokkal. Vegyes fertőzéseknék a streptomicin egyidejű adagolása is jogos.

XLIX. Dr. Lajos László Szülészeti műtéttan szegedi orvostudományi egyetem Kézirat Budapest 1960.

XLIX./37old/

A fellazult szövetek miatt a méhkaparás a gyulladás nagy veszélyével jár.

-----Dr. Batizfalvy János Egyetemi tanár Medikus jegyzet kézirat Szeged 1958.

/24.old/

A lepényleválasztás a legveszélyesebbnek tartott szülészeti beavatkozások közé tartozott a méhbe vitt fertőzés miatt. A fertőzés ellen a szülőnőnek kevés ellenálló ereje maradt.

L. Árvay Sándor Fekete Sándor Lajos László Zoltán Imre Nőgyógyászat Egyetemi tankönyv Egészségügyi kiadó Budapest 1953.

L./72old/

Fertőzéses megbetegedések.

A kórokozók már régebben ott lehettek a hüvelyben de kórfolyamat kiváltására csak akkor kerül sor, amikor a szervezet védekező képessége csökkent. A gennykeltő baktériumok csak akkor váltanak ki fertőzést, ha apró vagy nagyobb sérüléseken át bejutnak a kötőszövetbe. A fertőzés nagyon gyakran szülés alatt keletkező sebzésből indul ki. Leggyakrabban a fertőzést gennykeltő baktériumok okozzák. (Streptococcus, stapyhlococcus) Meg kell állapítanunk, hogy a fertőzés nem ritkán az orvosi működésből ered. Tisztátlan kézzel való vizsgálat, kellőképpen nem sterilizált eszközök használata, a vizsgálat alkalmával keletkező sérülések mind megannyi okai lehetnek a fertőzésnek. Még kisebb műtétek előtt is meg kell győződnünk arról, nem fenyeget e fertőzés. A gyakorlatban erre elég jól beválik a hüvelyflóra vizsgálata, a tisztasági fok megállapítása és ezt minden hüvelyi műtét (curettage stb.) előtt elvégezzük. A fertőzésnek egyik útja amikor a szervezet más részéről kerülnek a csírok a véráram közvetítésével a szervekre.

L./73old/

A gennykeltők a felszínes sérüléseken át a szövetek mélyébe hatolnak és ott a vér és a nyirokerek útján terjednek tova. Sérülésre bőven nyújtanak alkalmat a szülés, műtéti eljárások, orvosi beavatkozások. Csak ha a szervezeti védekezés nem képes legyőzni a behatoló csírokat, akkor lesz urrá a fertőzés a szervezeten és akkor előttünk áll a sepsis, pyaemia képe. A gennykeltő baktériumok a szülés kapcsán védőhámrétegétől megfosztott méhnyálkahártyán megtelepedve bejutnak a mélyebb rétegekbe és a nyirok utakon át fertőzik a méhizomzatot. A szülés kapcsán a fertőző csírok könnyebben jutnak be a vénákba, vagy a vénák mentén terjednek fel.

/77old/

A méhgyulladás

A méhbelhártya gyulladása (endometritis) lehet bacteriális eredetű amikor is a fertőzés legtöbbször ascendáló módon terjed fel. Elősegíti: szülés ill. a gyermekágy alatt a nyakcsatorna védelmi berendezésének csökkenése.

LI. . Árvay Sándor Fekete Sándor Lajos László Zoltán Imre Nőgyógyászat 3 javított kiadás Medicina Budapest 1957.

LI./19old/

A nőgyógyászati vizsgáló eljárások mindennapos módja a méhkaparás (curettage). Csak akkor végezhetjük, ha a méh környezete szabad, a méh mellett érzékeny rezisztencia nincs, a nyakcsatorna nem fertőzött (bakterológiai vizsgálat), s méhgyulladás nincs. A régi méhgyulladás még ével múlva is fellobbanhat a gyanútlanul elvégzett méhkaparás után. Vetélés és láz ellenére is elvégezhető, főleg az antibiotikumok védelme alatt, környezeti gyulladás azonban itt is szigorú ellenjavallat számba megy. Teljes sterilitás mellett a hüvelyt kimossuk denzificiens folyadékkal.

LI. . Árvay Sándor Fekete Sándor Lajos László Zoltán Imre Nőgyógyászat 3 javított kiadás Medicina Budapest 1957.

LI./20old/

Ha a méhűr üres a vérzés megszűnik. Méhűri mosást végzünk hideg vízzel. A curettage sohasem közömbös eljárás, fő veszedelme a méh átfúrása s a fertőzés. A méhnyálkahártyát szövettanilag vizsgáljuk.

LI. . Árvay Sándor Fekete Sándor Lajos László Zoltán Imre Nőgyógyászat 3 javított kiadás Medicina Budapest 1957.

LI./77old/

Fertőzéses megbetegedések.

A kórokozók már régebben ott lehettek a hüvelyben de kórfolyamat kiváltására csak akkor kerül sor, amikor a szervezet védekező képessége csökkent. A gennykeltő baktériumok csak akkor váltanak ki fertőzést, ha apró vagy nagyobb sérüléseken át bejutnak a kötőszövetbe. A fertőzés nagyon gyakran szülés alatt keletkező sebzésből indul ki. Leggyakrabban a fertőzést gennykeltő baktériumok okozzák. (Streptococcus, stapyhlococcus) Meg kell állapítanunk, hogy a fertőzés nem ritkán az orvosi működésből ered. Tisztátlan kézzel való vizsgálat, kellőképpen nem sterilizált eszközök használata, a vizsgálat alkalmával keletkező sérülések mind megannyi okai lehetnek a fertőzésnek. Még kisebb műtétek előtt is meg kell győződnünk arról, nem fenyeget e fertőzés. A gyakorlatban erre elég jól beválik a hüvelyflóra vizsgálata, a tisztasági fok megállapítása és ezt minden hüvelyi műtét (curettage stb.) előtt elvégezzük. A fertőzésnek egyik útja amikor a szervezet más részéről kerülnek a csírok a véráram közvetítésével a szervekre.

LI. . Árvay Sándor Fekete Sándor Lajos László Zoltán Imre Nőgyógyászat 3 javított kiadás Medicina Budapest 1957.

LI./78old/

A gennykeltők a felszínes sérüléseken át a szövetek mélyébe hatolnak és ott a vér és a nyirokerek útján terjednek tova. Sérülésre bőven nyújtanak alkalmat a szülés, műtéti eljárások, orvosi beavatkozások. Csak ha a szervezeti védekezés nem képes legyőzni a behatoló csírokat, akkor lesz urrá a fertőzés a szervezeten és akkor előttünk áll a sepsis, pyaemia képe. A gennykeltő baktériumok a szülés kapcsán védőhámrétegétől megfosztott méhnyálkahártyán megtelepedve bejutnak a mélyebb rétegekbe és a nyirok utakon át fertőzik

------Dr. Losonczy György Iatrogen infectiók 3. bővített és átdolgozott kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1974.

/23.old/

Az iatrogén infectiók okozta betegségek nagy többségét valóságosan maga az orvosi beavatkozás idézi elő: Pl. Eszközös beavatkozás. Éppen ezért megeshet, hogy az egészségügyi ellátás járványtana területén előforduló vétkes könnyelműség vagy szakmai tudatlanság súlyos következménnyel jár, és ilyenkor a műhiba felelősségre vonást vonhat maga után. Az esetleges felelősségre vonás azonban mindig a műtéti hiba és nem önmagában az iatrogen fertőzés következménye. Megvalósuló fertőzések veszélyének tudatában minden tőlük telhetőt el kell hogy kövessenek az ilyenek elkerülésére, illetőleg lekűzdésére.

------Dr. Zoltán Imre Szülészet Medicina könyvkiadó Budapest 1975.

/263old/

Gyermekágyi láz

A gyermekágyi lázon azokat a megbetegedéseket értjük, amelyek a szülés vagy a vetélés után a gyermekágyban a nem szervek fertőződése révén keletkeztek. A bactériumok a rothadó anyagokban, a bűzös magzatvízben, visszamaradt lepényrészben, gennyes gátsebekben nagy tömegben mutathatók ki. A közvetlen érintkezés útján kerülnek a bacteriumok a nemi szervekbe, amikor a belső vizsgálatot végző kézzel vagy műszerrel fertőzik az asszonyt. A gyermekágyi láz kórokozói leggyakrabban a streptococcus és a staphylococcus.

------Dr. Takátsy Tibor Szülészet Nőgyógyászat Egészségügyi szakiskolák tankönyve Medicina kiadó Budapest 1971.

/147old/

A visszamaradt lepényrész egyrészt gátolja a méh összehúzódását így nagy utóvérzést okozhat, másrészt jó táptalaj a baktériumok számára, tehát a fertőzés kialakulására nagyobb lehetőséget teremt. Hiányos lepény miatt- vagy ennek legkisebb gyanúja esetében is- az orvos köteles a méhűrt betapintani (lásd a szülészeti műtétek fejezetében).

------Dr. Takátsy Tibor Szülészet Nőgyógyászat Egészségügyi szakiskolák tankönyve Medicina kiadó Budapest 1971.

/169old/

A gyermekágy szövődményei

A gyermekágyi láz gyűjtőnéven a nemi szervek szülés közbeni fertőződéséből kialakult összes lázas megbetegedést értjük. A megbetegedés létrejöhet közvetlen érintéses fertőzés vagy csepp-infectió útján, vagy a szülőnő szervezetében rejtett gócból szóródik szét. Tovaterjedhet a felületen (nyálkahártyákon), vagy a vérpáyán és nyirokereken keresztül. A legsúlyosabb szövődményei általános vérmérgezés (sepsis). A hüvely és a méhnyálkahártya gyulladása enyhébb tünetekkel jár: hőemelkedés, levertség. A függelék és a méh körüli kötőszövet gyulladása nagy fájdalommal, magas lázzal jár. A fehérvérsejt szám magas és a vérsejt süllyedés fokozott. Ha a fertőzött vérrögből állandóan vagy rohamokban kórokozók árasztják el a vér pályán keresztül a szervezetet, akkor általános vérmérgezés alakul ki. Erre a folyamatra jellemző magas lázrohamok ismétlődése (intermittáló láz). A gyermekágyi láz kezelése megjelenési formája szerint módosulhat, de a legfontosabb az időben bevezetett eréjes antibioticum-és sulfonamid-kúra.

------Dr. Takátsy Tibor Szülészet Nőgyógyászat Egészségügyi szakiskolák tankönyve Medicina kiadó Budapest 1971.

/175old/

Betapintás, lepényleválasztás

Így közvetlenül a méhűrbe tud betapintani és nem viszi fel kezével a hüvelyben lévő fertőző csírokat. Utána a méhűrt egy liter hideg jódos vízzel kiöblíti.

A lepényi szak vezetésében a legszigorúbb tartózkodó magatartás kötelező. Általában 4-500 mililiter-nyi vérveszteséget tekintünk a fíziológiás vérzés felső határának, amég tehát a vérzés ennél nem több, okunk a beavatkozásra általában nincs. Ugyanígy nem jelent okot beavatkozásra a méh elernyedése a lepényi szagban, ha azt vérzés nem kíséri, hiszen ez az elernyedés élettani jelenség.

IXX.  Horn Béla-Zoltán Imre A szülészet tankönyve 4. változatlan kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1966

IXX/221old

A lepény megszületése után meg kell állapítani, hogy az hiánytalanul született-e meg, nem maradt-e vissza a méhben lepényrész, esetleg nagyobb burokrészlet. Ezért meg kell vizsgálni a lepénynek mind anyai, mind magzati felszínét, különösen széli részeit és a burkokat. A vérzés így biztos jele a méhüregben maradt melléklepénynek.

Ha lepényrész visszamaradására a legkisebb gyanú is fennáll, be kell tapintani a méhűrbe. Közvetlenül szülés után steril kautélák mellett végzett méhüri betapintás szinte veszélytelen beavatkozás, de veszélyessége minden esetre messze elmarad a lepényrész visszamaradásának veszedelme mögött. A méhűrben visszamaradt lepényrész ugyanis csaknem biztosan súlyos szövődményekhez vezet, amelynek a korai és késői gyermekágyi vérzések, gyermekágyi fertőzések.

IXX.  Horn Béla-Zoltán Imre A szülészet tankönyve 4. változatlan kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1966

IXX/596old

Gyermekágyi fertőzés többféle módon jöhet létre:

1. Közvetlen (contact) Fertőzés útján. Fertőzheti a terhest vagy szülőnőt a vizsgáló orvos, szülésznő, maga a szülőnő saját kezével, fehérnemű stb.

IXX.  Horn Béla-Zoltán Imre A szülészet tankönyve 4. változatlan kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1966

IXX/606old

Miután a gyermekágyi láz klinikai megjelenési alakjainak túlnyomó része enyhe tünetekkel jár, a gyermekágyban a fertőzés legkisebb jeleinek is nagy jelentőséget kell tulajdonítani. Ha pedig nem dönthetjük, hogy az észlelt megbetegedésből megfelelő gyógykezelés nélkül, milyen megbetegedés fejlődnék ki, ideje korán meg kell kezdenünk az antibioticumos kezelést. Nyilvánvalóan még indokoltabbá teszi az antibioticum-kezelés azonnali bevezetését súlyosabb tünetek jelentkezése, mint például láz. Stb.

XXV. Gáti István-László János A szülészet és nőgyógyászat időszerű kérdései Medicina könyvkiadó Budapest 1987.

XXV/144old

Szülés után manifectálódó bakteriális méhűri és méhkörüli fertőzés

A placenta helye mint nagy mértékben vaszkularizált, vérkóag ulumokkal fedett „sebfelület” kitűnő táptalaj a hüvely és a cervix normális vagy fakultatív patogén baktérium flórája számára. A szülés alatti veszélytényezők közé a gyakori hüvelyvizsgálat, az elhúzódó hüvelyi szülés, illetve a magzati monitorizálás tartozik. Ha az utóbbi szigorú aszeptikus technika mellett, megfelelően alkalmazzák akkor a lázas morbiditás előfordulása csekély. A szülés vezetés módja a genitális fertőzés gyakoriságának alakulásában fontos tényező. Hüvelyi szülés kapcsán a lepényleválasztás szülőutak kiterjedt sérülése a vacuumextrakció fokozzák az infekció veszélyét. /Folyt.145old./  A placenta-és a burokretenció másodlagos vérzést és késői infekciót okozhat ezért ezekre mindig figyelni kell. A szülés után manifesztálódó genetális fertőzés klinikai képéhez tartozik a láz…

Az endrometritisz klinikai diagnózisa kezdetben csak valószínűsíthető. Megerősítésére szolgál a vérképvizsgálat, a váladék tenyésztés.

XXVI. Dr. Fekete Sándor Az orvostudományok doktora A szülészet és nőgyógyászat haladása Medicina könyvkiadó Budapest 1962.

XXVI/160old

A toxikózist kiváltó tényezők:

Kisebb orvosi beavatkozások, vizsgálat stb.

XXVII. Dr. Sas Mihály és Dr. Farkas Márton Szülészeti és nőgyógyászati sürgős esetek Fővárosi nyomdaipari vállalat 7.üzemegysége felelős kiadó a szote általános orvostudományi karának DK-nja Igazgató: Dr. Sas Mihály egyetemi tanár

XXVII/43old

Placentaris és postplacentaris vérzések okai:

  1. Sérülések
  2. Atónia
  3. Lepény, ill. lepényrész visszamaradás

Nyilván felmerül a kérdés, hogy van e valamilyen lehetőség a szövődmények megelőzésére. Az alábbi bevált szempontok betartása bizonyos mértékben az oligaemia mértékét csökkenti vagy a fatális állapot kifejlődésének elejét veszi.

2. A vércsoport pontos tisztázása már terhességben.

6. Placentaris szak helyes vezetése

8. Szövetkímélő, helyes műtéti technika

A felsorolt szempontok közük kiemelkedőnek tartjuk a placentaris szak helyes vezetését.

XXVIII. Papp Zoltán Sürgősségi ellátás a szülészet-nőgyógyászatban Medicina könyvkiadó Rt. Budapest 2001.

XXVIII/72old

A kézzel történő méhűri betapintás után a gyermekágyas eltérés nélküli esetekben is maradjon a szülőszobán legalább 4 órán keresztül. Fokozott felügyelet kötelező.

IXXX. Dr Graber Hedvig Az antibiotikum kezelés gyakorlata Második javított kiadás Medicina könyvkiadó Rt. Budapest 1993.

IXXX./15old

Mikor adjunk antibiotikumot?

Antibiotikum adása indokolt:

  1. Bizonyított vagy a klinikai kép alapján feltételezhető fertőzés kezelésére ( célzott, ill. kezdő terápia )
  2. Fenyegető fertőzés kivédésére ( profilaxis).

Kezdő terápia akkor szükséges ,ha a beteg tünetei alapján bizonyosak vagyunk abban, hogy bakteriális fertőzés áll fenn, és a súlyos állapot nem engedi meg, hogy az időigényes bakteriológiai vizsgálatok eredményét megvárjuk. Ilyen helyzetekben vagyunk súlyos helyi fertőzésekkor: pl. Septikus beteg esetén és beteg lázas állapotában.

Profilaktikus antibiotikum-adás akkor indokolt ha veszélyeztetett beteget ismert kórokozó ellen hatékony szerrel kell védenünk.

IXXX. Dr Graber Hedvig Az antibiotikum kezelés gyakorlata Második javított kiadás Medicina könyvkiadó Rt. Budapest 1993.

IXXX./198old

A sepsis prognózisa annál jobb, minél korábban kap a beteg megfelelő antibiotikum – terápiát.

Ismeretlen etiológiájú sepsis

Az empirikus terápiát meghatározó tényezők:

  1. A góc tisztítása
  2. Anamnézis
  3. Fizikális és szakvizsgálatok

Anamneztikus adatok, amelyek a kórokozóra fényt vethetnek: Otthoni vagy kórházi fertőzés: Előzetes orvosi beavatkozás

XXXI. Dr. Ruzicska Gyula Antibiotikumok nőgyógyászati és szülészeti alkalmazása Gyakorló orvos könyvtára Medicina kiadó Budapest 1959.

XXXI./92old

1. az aseptikus műtéti beavatkozások után még akkor is előfordulhatnak fertőzések, ha az antibiotikuomokat kellő mennyiségben megfelelő ideig, megfelelő mennyiségben és optimális időben alkalmazzuk.

XXXI. Dr. Ruzicska Gyula Antibiotikumok nőgyógyászati és szülészeti alkalmazása Gyakorló orvos könyvtára Medicina kiadó Budapest 1959.

XXXI./109old

A staphilococcus auerus fertőzések megszaporodását az teszi jelentőssé, hogy ezek a penicillinresistens kórokozók. Átvitelükben „intézeti környezetben” az ápoló személyzet is részt vehet: Könnyen fertőzhetik az anyát és a magzatot is.

XXXIV. Kovács Ferenc Dr. Gyakorlati és műtétes szülészet Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Budapest 1936

XXXIV./77old

Nem genitalis fertőzésből eredő 38fokig is felmenő átmeneti hőemelkedés oka lehet maga a szüléssel járó fokozott izommunka is(szülési hyperthermia).

A szülés folyamán fellépő láznál természetesen első sorban a szülő csatorna fertőződéséből eredő lázra kell gondolnunk. Így legtöbbször nem is fogunk csalódni. A baktériumok bevándorolhatnak a méhizomzatba a lepény tapadási helyére, sőt a véráramba is és így általános septicus fertőzés is jöhet létre. A méh kiürülése kétségtelenül igen kedvezően hat a fertőzés további kimenetelére. /78old/  A műtéti beavatkozás traumája a baktériumokat a szervezet védelmi gátjának áttörésével bepréseli a mélyebb szövetekbe, és a sebzésekkel új fertőzési kapukat nyit meg, a szövetek nyomkodás, zúzása azok fertőzés elleni ellenállását csökkenti. A beavatkozásunkkal tehát többet árthatunk mint amennyit használ a méh ezáltal előidézett kiürülése.

XXXV. Dr, Frigyesi József Nőgyógyászat Orvosok és Orvostan Hallgatók részére Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Budapest 1938.

XXXV./204old

Méhgyulladás

A gennykeltők által okozott fertőzésre a leggyakoribb alkalom a szülés és a vetélés. De oka lehet a fertőzésnek mindennemű méhűri beavatkozás, így vizsgálás, méhkaparás minden nem asepticus módon véghezvitt szülészeti vagy nőorvosi vizsgálat és kezelés. Bár kisebb nőgyógyászati vizsgálat, illetve kezelés révén gyakran nem történik fertőzés, nem szabad feledni, hogy minden ilyen nem asepticusan végzett kezelés vagy beavatkozás fertőzést okozhat így esetleg a beteg életébe kerülhet.

XXXV. Dr, Frigyesi József Nőgyógyászat Orvosok és Orvostan Hallgatók részére Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Budapest 1938.

XXXV./206old

Megelőzés és gyógyítás

A betegség megelőzésének útjait a fertőzésről mondottak írják le. Az egyik legfőbb feladat tehát az, hogy minden beavatkozást, méhűri vizsgálatot és kezelést a nőgyógyászati asepsisnek szigorú szem előtt tartásával végezzük. Nagyobb körültekintést igényel a megelőzésnek másik része, nevezetesen az, hogy megakadályozzuk a szervezetben meglévő fertőző csíroknak ténykedésünkkel való felvételét. Ezért minden nemű beavatkozás előtt válladék vizsgálatot végzünk.

XXXV. Dr, Frigyesi József Nőgyógyászat Orvosok és Orvostan Hallgatók részére Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Budapest 1938.

XXXV./208old

Lázas esetekben minden méhűri beavatkozástól, ezek közül is leginkább a méhkaparástól tartózkodunk. A lázas állapotban végzett minden méhűri beavatkozás a fertőzés tovaterjedését, súlyosabb fertőzés esetén pedig hashártya gyulladást, sőt sepsist is okozhat.

XXXV. Dr, Frigyesi József Nőgyógyászat Orvosok és Orvostan Hallgatók részére Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Budapest 1938.

XXXV./362old

A sebfertőző gyulladást előmozdító alkalom a gyermekágy ez élettani állapotok alatt sokkal gyakrabban fejlődik ki a fertőző gyulladás külső behatások sérülések útján. Sérülések között első helyen áll mindenütt tisztátlanul végzett beavatkozás, méhkaparás. Ugyanígy okai lehetnek ezeknek a gyulladásoknak a különböző, Ú.N. Kis nőgyógyászat körébe tartozó és rendesen ambulanter végzett más beavatkozások méhűr stb. ha nem megfelelő asepsissel és szakértelemmel végzik azokat. A gyulladások okai legtöbbször az ismert sebfertőző baktériumok. Így elsősorban a streptococcusok különböző fajtája és staphilococcucosok. Tudva levő, hogy a fertőzés létrejöttéhez nem elegendő sebfertőző csírok bevitele vagy jelenléte, hanem ahhoz az is szükséges, hogy az illető szervezet védekező képessége gyengébb legyen, mint a fertőzés foka, illetve, hogy a fertőzés a szervezet védekező képességét le tudja kűzdeni.

XXXVI. Horn Béla-Zoltán Imre A szülészet tankönyve 5.változatlan kiadás az 1966 évi kiadás utánnyomása Medicina könyvkiadó Budapest 1971

XXXVI./596old

A gyermekágyi fertőzésre hajlamosít: lefolyt szülés, műtéti beavatkozás stb.

Ez a körülmény rámutat arra, hogy a gyermekágyi fertőzés megelőzése érdekében a szülés helyes vezetésével igen sokat tehetünk.

A gyermekágyi fertőzés többféle módon jöhet létre

  1. Közvetlen fertőzés útján. Fertőzheti a terhest a vizsgáló orvos, szülésznő. Ebben az esetben a kórokozók közvetlen érintkezés útján kerülnek a nemiszervekbe

3.   A szervezet egyéb helyéről kiinduló fertőzés útján. Az autoinfectio útja lehet:

a. Felületi tovaterjedés, pl. A külső nemi szervekből vagy a hüvelyből a belső nemi szervek felé vándorló csírok révén.

XXXIX. Lampé László-Papp Zoltán Szülészet-nőgyógyászat

Általános rész 1. Egyetemi tankönyv Semmelweis kiadó

XXXIX./227old/

10.0 Anyai halálozás

10.2.1. Közvetlen szülészeti halál: amely a terhes állapot szülészeti komplikáció következtében jön létre (terhesség, szülés vagy gyermekágy során), valaminek közbejötte, hanyagság (valaminek elhanyagolása), nem megfelelő gyógykezelés vagy a fentiek közül bármelyiket előidéző események következtében.

XL. Dr. Báder Andor Szülészet nőgyógyászat

Egészségügyi szakiskolák jegyzete   Medicina könyvkiadó Budapest 1958.

XL./117old/

A gyermekágyi láz

A nemiszerveknek szülés vagy vetélés után fellépő fertőzéses eredetű lázas megbetegedését gyermekágyi láznak nevezzük e megbetegedést baktériumok, legtöbbször gennykeltők okozzák, melyek bűzös magzatvízben, visszamaradt lepényi részekben vagy burkokban, lepedékes gát sebeken nagy mennyiségben tenyésznek. Méhnyálkahártya gyulladás esetén a baktériumok a méh belfelületén okoznak gyulladásos folyamatot. Tünetei: Bűzös folyás, láz.

XL. Dr. Báder Andor Szülészet nőgyógyászat

Egészségügyi szakiskolák jegyzete   Medicina könyvkiadó Budapest 1958.

XL./143old/

Méhfüggelékek gyulladásának gyógyítása

Gondoljunk arra, hogy akár vizsgálatoknál akár műtéti beavatkozásoknál elkövetett legkisebb mulasztás a beteg egész életére kiható következményekkel járhat. Ha a gyulladás már bekövetkezett, úgy a beteg további sorsát az határozza meg, hogy kellő időben kezdjük-e meg a korszerű kezelést. Ennek elmulasztása esetén a betegség hónapokra évekre elhúzódhat.

XLI. Dr. Zoltán Imre Nőgyógyászat Medicina könyvkiadó Budapest, 1967.

XLI./61old/

A fertőzést leggyakrabban gennykeltő baktériumok okozzák (streptococcus,staphylococcus). Meg kell állapítanunk, hogy a fertőzés nem ritkán az orvosi működésből ered (iatrogen). Tisztátlan kézzel végzett vizsgálat kellően nem sterilezett eszközök közvetítői lehetnek a fertőzésnek. A fertőzés lefolyása a kórokozó csírok mellett döntően függ a szervezet reactio képességétől (immunitás, idegrendszer). A gennykeltők a felszínes sérüléseken át a szövetek mélyébe kerülnek, s ott a vér és a nyirokerek útján terjednek tova. Sérülésre bőven nyílik alkalom szülésnél, orvosi beavatkozások alkalmával.

XLII. Zoltán Imre Nőgyógyászat Egyetemi tankönyv az általános orvostudományi karok hallgatói számára Medicina könyvkiadó Budapest 1975.

XLII./83old/

Gyermekágyi fertőzés, szülés vagy vetélés után. Különösen olyan esetekben amikor magzat-vagy peterészek (decidua, a lepény maradványai) maradnak a méh üregében, amelyek a fertőző csírok számára kitűnő táptalajok. Méhűri beavatkozások (méhnyaktágítás, méhűri vizsgálat, méhkaparás stb. ). A szomszédos szervek gyulladása amelyekből közvetlenül vagy a nyirok-, vagy a vérerek útján terjedhet a fertőzés a nyálkahártyára.

XLIII. Zoltán Imre Nőgyógyászat Egyetemi tankönyv az általános orvostudományi karok hallgatói számára 2. kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1978.

XLIII./83old/

Méhnyálkahártya gyulladás lehetséges okozói

a.,  A gyermekágyi fertőzés, szülés vagy vetélés után különösen olyan esetekben, amikor magzat vagy peterészek maradnak a méh üregében, amelyek a fertőző csírok számára kitűnő táptalajok.

b., Méhűri beavatkozások

c., Nyálkahártyából kiinduló vagy a nyálkahártya alatt fejlődő daganat, amely sérülést, elhalást okoz a nyálkahártyán, amelynek következtében a baktériumok könnyen telepszenek meg.

d., Szomszédos szervek gyulladása, amelyekből közvetlenül vagy a nyirok-,vagy a vérerek útján terjedhet a fertőzés a nyálkahártyára.

XLIII. Zoltán Imre Nőgyógyászat Egyetemi tankönyv az általános orvostudományi karok hallgatói számára 2. kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1978.

XLIII./148old/

A női húgycső olyan területre nyílik, amely a kórokozók szempontjából a húgycsőre a fertőzés veszélyét jelenti. A kórokozók a húgycső külső nyílása körül, de a húgycső elülső harmadában is saprophytaként jelen lehetnek, ami azt e veszélyt rejti magában, hogy minden műszeres vizsgálat vagy beavatkozás, magasabb szakaszaiba juttatja a baktériumokat amelyek gyulladást okozhatnak.

XLV. Zoltán Imre Nőgyógyászat 4. Átdolgozott kiadás Medicina kiadó Budapest 1967.

XLV./61old/

A gennykeltők a felszínes sérüléseken át a szövetek mélyébe kerülnek, s ott a vér- és nyirokerek útján terjednek tova. Sérülésre bőven nyílik alkalom szülésnél, orvosi beavatkozások alkalmával. Csak ha a szervezeti védekezés nem képes legyőzni a behatoló csírokat, akkor lesz úrrá a fertőzés és előttünk áll a sepsis, a-pyaemia képe.

/67old/

A méhnyálkahártya gyulladása lehet bakteriális eredetű, amikor is a fertőzés legtöbbször ascendáló módon terjed fel. Elősegíti ezt szülés, gyermekágy, mert ilyenkor a nyakcsatorna természetes védelmi berendezése csökken. Gyulladást okozhatnak a nyakcsatornán át felvezetett eszközök. A tünetek láz, fájdalom, folyás. A gyulladás ezekben a napokban könnyen terjed fel a petevezetőkre, petefészkekre. Az izomzat súlyosabb lobos folyamata kötőszövet-képződéssel jár, a méh nagyobb marad, összehúzódó képessége romlik, rendetlen, hosszan tartó vérzésekre hajlamos lesz. (metritis chronica). Ha a szülés vagy vetélés után a visszafejlődés nem volt teljes placenta-szövet  maradt vissza, ezek erős vérbőséget tartanak fenn. A vérzés csak akkor szűnik meg ha a placentaris polipus kilökődik vagy eltávolítják azt.

XLVII. Árvay Sándor Fekete Sándor Lajos László Zoltán Imre 5. átdolgozott kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1970.

XLVII./62old/

A fertőzés leggyakrabban a gennykeltő baktériumok okozzák ( streptococcus, staphylococcus.) Meg kell állapítanunk, hogy a fertőzés nem ritkán az orvos működéséből ered. A gennykeltők a felszínes sérüléseken át a szövetek mélyébe kerülnek, s ott a vér-és nyirokerek útján terjednek tova. Sérülésre bőven nyílik alkalom szülésnél orvosi beavatkozások alkalmával. Csak ha szervezeti védekezés nem képes legyőzni a behatoló csírokat, akkor lesz úrrá a fertőzés és előttünk áll a sepsis, a pyaemia képe.

XLVII. Árvay Sándor Fekete Sándor Lajos László Zoltán Imre 5. átdolgozott kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1970

XLVII./183old/

Az antibiotikus kezelés azonban csak akkor hatásos, ha a megfelelő kórokozókkal szemben hatásos készítményeket- célzott antibiotikus kezelést végezve- kellő időben, megfelelő mennyiségben és módon adagoljuk. A prophylactikus antibiotikus kezelés javallati területét a következőkben látjuk:

1. Minden hüvelyi, méhűri beavatkozásnál, ha alapos gyanúnk van arra, hogy előzőleg fertőzés zajlott le vagy pathogen csírák lehetnek jelen még, akkor is, ha azt klinikai vagy laboratóriumi vizsgálatokkal nem tudjuk igazolni.

XLVIII. Árvay Sándor Fekete Sándor Lajos László Zoltán Imre Nőgyógyászat 4. átdolgozott kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1960.

XLVIII./84old/

A méhbelhártya gyulladása (endrometritis) lehet bakteriális eredetű, amikor is a fertőzés legtöbbször ascendáló módon terjed fel. Elősegíti szülés vagy gyermekágy a nyakcsatorna védelmi berendezésének csökkenése.

/85old/

Tünetek fájdalom láz és folyás. Meg kell itt emlékeznünk azokról a kórformákról amelyek vetélés szülés után gyakran észlelhetők és amelyeket a visszafejlődés zavara okoz. Ilyenkor placenta szövet vagy bolyhok maradnak vissza a méh űrében.

XLVIII. Árvay Sándor Fekete Sándor Lajos László Zoltán Imre Nőgyógyászat 4. átdolgozott kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1960.

XLVIII./247old/

A penicillin profilaxis javallt:

1. Hüvelyi műtétek alkalmával, amikor a hüvelyváladék III-IV. tisztasági fokot mutat

3. Fertőzött méhűr mellett.

Ha penicillin védelemben akarunk műtétet végezni a penicillin adagolását a műtét előtt legalább 24 órával meg kell kezdeni és műtét befejezése után még 2x 24 órán át folytatni. A prophilaxis eredményességét még jobban biztosítja a műtét előtt a helyi hüvelyi kezelés és a műtét alatt a hasüregbe juttatott penicillin-oldat. A penicillin kezelés hatásosságát fokozhatjuk egyidejűleg adott sulfonamid- készítményekkel, valamint súlyosabb esetekben ismételt vértransfusiokkal. Vegyes fertőzéseknék a streptomicin egyidejű adagolása is jogos.

XLIX. Dr. Lajos László Szülészeti műtéttan szegedi orvostudományi egyetem Kézirat Budapest 1960.

XLIX./37old/

A fellazult szövetek miatt a méhkaparás a gyulladás nagy veszélyével jár.

-----Dr. Batizfalvy János Egyetemi tanár Medikus jegyzet kézirat Szeged 1958.

/24.old/

A lepényleválasztás a legveszélyesebbnek tartott szülészeti beavatkozások közé tartozott a méhbe vitt fertőzés miatt. A fertőzés ellen a szülőnőnek kevés ellenálló ereje maradt.

L. Árvay Sándor Fekete Sándor Lajos László Zoltán Imre Nőgyógyászat Egyetemi tankönyv Egészségügyi kiadó Budapest 1953.

L./72old/

Fertőzéses megbetegedések.

A kórokozók már régebben ott lehettek a hüvelyben de kórfolyamat kiváltására csak akkor kerül sor, amikor a szervezet védekező képessége csökkent. A gennykeltő baktériumok csak akkor váltanak ki fertőzést, ha apró vagy nagyobb sérüléseken át bejutnak a kötőszövetbe. A fertőzés nagyon gyakran szülés alatt keletkező sebzésből indul ki. Leggyakrabban a fertőzést gennykeltő baktériumok okozzák. (Streptococcus, stapyhlococcus) Meg kell állapítanunk, hogy a fertőzés nem ritkán az orvosi működésből ered. Tisztátlan kézzel való vizsgálat, kellőképpen nem sterilizált eszközök használata, a vizsgálat alkalmával keletkező sérülések mind megannyi okai lehetnek a fertőzésnek. Még kisebb műtétek előtt is meg kell győződnünk arról, nem fenyeget e fertőzés. A gyakorlatban erre elég jól beválik a hüvelyflóra vizsgálata, a tisztasági fok megállapítása és ezt minden hüvelyi műtét (curettage stb.) előtt elvégezzük. A fertőzésnek egyik útja amikor a szervezet más részéről kerülnek a csírok a véráram közvetítésével a szervekre.

L. Árvay Sándor Fekete Sándor Lajos László Zoltán Imre Nőgyógyászat Egyetemi tankönyv Egészségügyi kiadó Budapest 1953.

L./73old/

A gennykeltők a felszínes sérüléseken át a szövetek mélyébe hatolnak és ott a vér és a nyirokerek útján terjednek tova. Sérülésre bőven nyújtanak alkalmat a szülés, műtéti eljárások, orvosi beavatkozások. Csak ha a szervezeti védekezés nem képes legyőzni a behatoló csírokat, akkor lesz urrá a fertőzés a szervezeten és akkor előttünk áll a sepsis, pyaemia képe. A gennykeltő baktériumok a szülés kapcsán védőhámrétegétől megfosztott méhnyálkahártyán megtelepedve bejutnak a mélyebb rétegekbe és a nyirok utakon át fertőzik a méhizomzatot. A szülés kapcsán a fertőző csírok könnyebben jutnak be a vékákba, vagy a vénák mentén terjednek fel.

/77old/

A méhgyulladás

A méhbelhártya gyulladása (endometritis) lehet bacteriális eredetű amikor is a fertőzés legtöbbször ascendáló módon terjed fel. Elősegíti: szülés ill. a gyermekágy alatt a nyakcsatorna védelmi berendezésének csökkenése.

LI. . Árvay Sándor Fekete Sándor Lajos László Zoltán Imre Nőgyógyászat 3 javított kiadás Medicina Budapest 1957.

LI./19old/

A nőgyógyászati vizsgáló eljárások mindennapos módja a méhkaparás (curettage). Csak akkor végezhetjük, ha a méh környezete szabad, a méh mellett érzékeny rezisztencia nincs, a nyakcsatorna nem fertőzött (bakterológiai vizsgálat), s méhgyulladás nincs. A régi méhgyulladás még ével múlva is fellobbanhat a gyanútlanul elvégzett méhkaparás után. Vetélés és láz ellenére is elvégezhető, főleg az antibiotikumok védelme alatt, környezeti gyulladás azonban itt is szigorú ellenjavallat számba megy. Teljes sterilitás mellett a hüvelyt kimossuk denzificiens folyadékkal.

LI. . Árvay Sándor Fekete Sándor Lajos László Zoltán Imre Nőgyógyászat 3 javított kiadás Medicina Budapest 1957.

LI./20old/

Ha a méhűr üres a vérzés megszűnik. Méhűri mosást végzünk hideg vízzel. A curettage sohasem közömbös eljárás, fő veszedelme a méh átfúrása s a fertőzés. A méhnyálkahártyát szövettanilag vizsgáljuk.

LI. . Árvay Sándor Fekete Sándor Lajos László Zoltán Imre Nőgyógyászat 3 javított kiadás Medicina Budapest 1957.

LI./77old/

Fertőzéses megbetegedések.

A kórokozók már régebben ott lehettek a hüvelyben de kórfolyamat kiváltására csak akkor kerül sor, amikor a szervezet védekező képessége csökkent. A gennykeltő baktériumok csak akkor váltanak ki fertőzést, ha apró vagy nagyobb sérüléseken át bejutnak a kötőszövetbe. A fertőzés nagyon gyakran szülés alatt keletkező sebzésből indul ki. Leggyakrabban a fertőzést gennykeltő baktériumok okozzák. (Streptococcus, stapyhlococcus) Meg kell állapítanunk, hogy a fertőzés nem ritkán az orvosi működésből ered. Tisztátlan kézzel való vizsgálat, kellőképpen nem sterilizált eszközök használata, a vizsgálat alkalmával keletkező sérülések mind megannyi okai lehetnek a fertőzésnek. Még kisebb műtétek előtt is meg kell győződnünk arról, nem fenyeget e fertőzés. A gyakorlatban erre elég jól beválik a hüvelyflóra vizsgálata, a tisztasági fok megállapítása és ezt minden hüvelyi műtét (curettage stb.) előtt elvégezzük. A fertőzésnek egyik útja amikor a szervezet más részéről kerülnek a csírok a véráram közvetítésével a szervekre.

LI. . Árvay Sándor Fekete Sándor Lajos László Zoltán Imre Nőgyógyászat 3 javított kiadás Medicina Budapest 1957.

LI./78old/

A gennykeltők a felszínes sérüléseken át a szövetek mélyébe hatolnak és ott a vér és a nyirokerek útján terjednek tova. Sérülésre bőven nyújtanak alkalmat a szülés, műtéti eljárások, orvosi beavatkozások. Csak ha a szervezeti védekezés nem képes legyőzni a behatoló csírokat, akkor lesz urrá a fertőzés a szervezeten és akkor előttünk áll a sepsis, pyaemia képe. A gennykeltő baktériumok a szülés kapcsán védőhámrétegétől megfosztott méhnyálkahártyán megtelepedve bejutnak a mélyebb rétegekbe és a nyirok utakon át fertőzik

------Dr. Losonczy György Iatrogen infectiók 3. bővített és átdolgozott kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1974.

/23.old/

Az iatrogén infectiók okozta betegségek nagy többségét valóságosan maga az orvosi beavatkozás idézi elő: Pl. Eszközös beavatkozás. Éppen ezért megeshet, hogy az egészségügyi ellátás járványtana területén előforduló vétkes könnyelműség vagy szakmai tudatlanság súlyos következménnyel jár, és ilyenkor a műhiba felelősségre vonást vonhat maga után. Az esetleges felelősségre vonás azonban mindig a műtéti hiba és nem önmagában az iatrogen fertőzés következménye. Megvalósuló fertőzések veszélyének tudatában minden tőlük telhetőt el kell hogy kövessenek az ilyenek elkerülésére, illetőleg lekűzdésére.

------Dr. Zoltán Imre Szülészet Medicina könyvkiadó Budapest 1975.

/263old/

Gyermekágyi láz

A gyermekágyi lázon azokat a megbetegedéseket értjük, amelyek a szülés vagy a vetélés után a gyermekágyban a nem szervek fertőződése révén keletkeztek. A bactériumok a rothadó anyagokban, a bűzös magzatvízben, visszamaradt lepényrészben, gennyes gátsebekben nagy tömegben mutathatók ki. A közvetlen érintkezés útján kerülnek a bacteriumok a nemi szervekbe, amikor a belső vizsgálatot végző kézzel vagy műszerrel fertőzik az asszonyt. A gyermekágyi láz kórokozói leggyakrabban a streptococcus és a staphylococcus.

------Dr. Takátsy Tibor Szülészet Nőgyógyászat Egészségügyi szakiskolák tankönyve Medicina kiadó Budapest 1971.

/147old/

A visszamaradt lepényrész egyrészt gátolja a méh összehúzódását így nagy utóvérzést okozhat, másrészt jó táptalaj a baktériumok számára, tehát a fertőzés kialakulására nagyobb lehetőséget teremt. Hiányos lepény miatt- vagy ennek legkisebb gyanúja esetében is- az orvos köteles a méhűrt betapintani (lásd a szülészeti műtétek fejezetében).

------Dr. Takátsy Tibor Szülészet Nőgyógyászat Egészségügyi szakiskolák tankönyve Medicina kiadó Budapest 1971.

/169old/

A gyermekágy szövődményei

A gyermekágyi láz gyűjtőnéven a nemi szervek szülés közbeni fertőződéséből kialakult összes lázas megbetegedést értjük. A megbetegedés létrejöhet közvetlen érintéses fertőzés vagy csepp-infectió útján, vagy a szülőnő szervezetében rejtett gócból szóródik szét. Tovaterjedhet a felületen (nyálkahártyákon), vagy a vérpáyán és nyirokereken keresztül. A legsúlyosabb szövődményei általános vérmérgezés (sepsis). A hüvely és a méhnyálkahártya gyulladása enyhébb tünetekkel jár: hőemelkedés, levertség. A függelék és a méh körüli kötőszövet gyulladása nagy fájdalommal, magas lázzal jár. A fehérvérsejt szám magas és a vérsejt süllyedés fokozott. Ha a fertőzött vérrögből állandóan vagy rohamokban kórokozók árasztják el a vér pályán keresztül a szervezetet, akkor általános vérmérgezés alakul ki. Erre a folyamatra jellemző magas lázrohamok ismétlődése (intermittáló láz). A gyermekágyi láz kezelése megjelenési formája szerint módosulhat, de a legfontosabb az időben bevezetett eréjes antibioticum-és sulfonamid-kúra.

------Dr. Takátsy Tibor Szülészet Nőgyógyászat Egészségügyi szakiskolák tankönyve Medicina kiadó Budapest 1971.

/175old/

Betapintás, lepényleválasztás

Így közvetlenül a méhűrbe tud betapintani és nem viszi fel kezével a hüvelyben lévő fertőző csírokat. Utána a méhűrt egy liter hideg jódis vízzel kiöblíti.

Műtéti javallat, avagy a méhűri betapintás javallatainak szabályai, tankönyvek szerint Dr. IVÁNYINAK címezve

0

műtéti javallat

Az orvosi papírból semmiféle javallat nem derül ki. A harmadszor szülő nő, nem javallata a méhűri betapintásnak, tankönyv szerint. Iványi doktor!!!!

I. Lampé László   Szülészet Nőgyógyászat 2. Medicina kiadó 1981I/515old.Therápia. (célzott)  antibiotikumos kezelés méhösszehúzók. Ha lepényrész- retentióra van gyanúnk és bő vérzés is van, a méhet kiürítjük vákuumaspirációval. A méhűri beavatkozást azonban igyekszünk kerülni, mert endotoxinsokkot, endometrium károsodást okozhatunk, és a fertőzés robbánásszerű tovaterjedését válthatjuk ki.Fontosabb tünetek: Magas lázTherápia: Antibiotikumok, transzfúziók.   Laparotomia
A súlyos kórkép életveszélyessé is válhat, ha nem lokalizálódik a folyamat, és ha a has magasabb régióira is kiterjed.
VI. Zoltán Imre  Szülészet   Medicina kiadó 1978
VI/307oldMivel a vérzés leggyakoribb oka a lepényrész vagy melléklepény visszamaradása, a lepényt ismét gondosan meg kell vizsgálni!! Ha a lepényt hiányosnak vagy hiányra gyanúsnak találjuk, méhűri betapintást kell végezni.A méhűri betapintás kivitele hasonló a lepényleválasztáséhoz.Majd méhűri öblítést végzünk.
VII. Dr Kovács Ferenc  gyakorlati és Műtétes Szülészet  Magyar orvosi Könyvkiadó társulat                1936
VII/76oldA javallatok és feltételek együttes jelenléte szükséges tehát minden szülészeti műtéthez.Javallat nélküli a műtét jogosulatlan: megfelelő feltételek jelenléte nélkül pedig annak kivitele lehetetlen, vagy veszélyes.  Ezek pontos és szabatos ismerete nélkül  a szülészeti tevékenységet kifejteni közveszélyes bűn, ami csak szerencsétlenséghez vezethet. 

VIII. Horn –Zoltán    A Szülészet tankönyve   Egyetemi tankönyv Medicina kiadó  2.           átdolgozott kiadás 1958
VIII/514oldA lepényrész visszamaradásnak másik veszedelme a fertőzés. A méhűrben megmaradó lepényi rész kitűnő táptalajul  szolgál az ascendáló vagy haematogen úton  a méhúrbe került csírok számára, aminek következménye, hogy  a fertőzés jelei többnyire egy időben jelentkeznek a vérzéses tünetekkel.  Ha  a  fertőzésnek nincsen semmi jele (hőemelkedés)Ezt a beavatkozást azonnal el is kell végeznünk. Ha a beteg lázas és különösen ,ha  a méh környezetében a tovaterjedő fertőzés jelei észlelhetők, a méhűri  beavatkozást nem végezzük el azonnal. A vérzés többnyire nem olyan súlyos, hogy ne engedne időt a fertőzés leküzdésére. Ilyenkor tehát antibiotikumos kezelést kezdünk és a méh kitakarítását csak a fertőzés tüneteinek megszűnte után végezzük. A beavatkozás helyes időpontjának  megállapításához laboratóriumi vizsgálatokat……….. is igénybe veszünk.

XIII. Lampé László  Papp Zoltán Szülészet Nőgyógyászat  Részletes Szülészet 2.  Egyetemi         tankönyv  Semmelweis kiadó  1992. XIII/207old
Akár mogyoró vagy bab nagyságú lepényrész visszahagyása is súlyos, életveszélyes szövődmények forrása lehet. Vérzés mellett fertőzés, endomyometritisz veszélyeztet, s ha visszamaradt lepényrészt nem távolítjuk el, a legyengült anaemiás beteg septicus állapotba kerül. Terápia: méhösszehúzó szerek, célzott antibiotikus kezelés, ennek védelmében a residuum eltávolítása vákuum- aspiratióval vagy tompa kürett kanálall, szükség esetén transzfúzió roborálás. A méh kiürítése után össztrogénekkel elősegítjük a nyálkahártya hámosodását.  

XIII. Lampé László  Papp Zoltán Szülészet Nőgyógyászat  Részletes Szülészet 2.  Egyetemi         tankönyv  Semmelweis kiadó  1992. XIII/207old
Akár mogyoró vagy bab nagyságú lepényrész visszahagyása is súlyos, életveszélyes szövődmények forrása lehet. Vérzés mellett fertőzés, endomyometritisz veszélyeztet, s ha visszamaradt lepényrészt nem távolítjuk el, a legyengült anaemiás beteg septicus állapotba kerül. Terápia: méhösszehúzó szerek, célzott antibiotikus kezelés, ennek védelmében a residuum eltávolítása vákuum- aspiratióval vagy tompa kürett kanálall, szükség esetén transzfúzió roborálás. A méh kiürítése után össztrogénekkel elősegítjük a nyálkahártya hámosodását.  
XIV  Papp Zoltán  Sürgősségi ellátás a szülészet nőgyógyászatban  Medicina kiadó 2001
XIV/144old
A szepszis kialakulására hajalmosító tényezők a szülés befejező műtétek, sebészi beavatkozás.

XV. prof Dr. Stoeckel. W  A szülészet tankönyve CXXVI.kötet Magyar orvosi könyvkiadó.       társulat könyvtára 1930XV/244old
Minden hiány és minden melléklepényre utaló gyanú határozott javallatot képez arra, hogy kézzel betapintsunk a méhbe és a visszamaradott lepényrészt eltávolítsuk. Ennek meg kell történnie, különben előbb vagy utóbb nagy többé jóvá nem tehető szerencsétlenség következik be. Anatómiailag és ennek alapján klinikailag is nagy különbség van a visszamaradt lepényrészek és a visszamaradt burok részletek között. Az előbbiek szerves összefüggésben maradnak a méh falával, ahonnan tovább tápláltatnak és igen súlyos gyermekágyi vérzések, valamint igen súlyos gyermekágyi fertőzések okozói lehetnek.

XV. prof Dr. Stoeckel. W  A szülészet tankönyve CXXVI.kötet Magyar orvosi könyvkiadó.       társulat könyvtára 1930XV/482old

És ami igen fontos, a méhfalhoz vezető erek mentén ezen csírák számára már nyitva áll az út a méhfal felé egészen az itt elhelyezkedő még védelmül szolgáló érthrombusokig. A műtő, aki ezt az összefüggést újával megbolygatja, a thrombusoknak ezt az utolsó védőbástyáját semmisíti meg a méhfalban és a lepénymaradékot leválasztja ugyan de csírákat old be annak eddigi tapadási helyére és a vérzés csillapításnak súlyos fertőzéssel adja meg az árát, amelyből igen gyakran csaknem mindig halálos kimenetelű pqaemia fejlődik ki.  Therapia: A lepény és a burok igen gondos ellenőrzése közvetlen szülés után. Ha a lepény egy része hiányzik vagy a burkokon található nyitott érlumenek placenta succentúriata visszamaradására engednek következtetni, avagy ha kétséges hogy ezen két lehetőség egyike is jelen van úgy feltétlenül azonnal be kell tapintani a méhbe, az itt található lepényszövetet fel kell keresni és kézzel le kell választani. Visszamaradt lepényszövet és betapintás két olyan veszedelem , melyek közül az utóbbi jóval kisebb. Szükségtelenül végzett betapintás, ha negatív leletet ad, nem szokott káros következményekkel járni. Ellenben visszamaradt lepényszövet mellett elmulasztott betapintás a szült nőt előbb-utóbb a sír szélére sodorja és elég gyakori a halálok. A kórjóslat a fertőzés tovahurcolására való tekintettel már 12 óra múlva igen kétséges s az idő előrehaladtával hamarosan egészen kedvezőtlen.

XV. prof Dr. Stoeckel. W  A szülészet tankönyve CXXVI.kötet Magyar orvosi könyvkiadó.       társulat könyvtára 1930XV/210old
Mindig a javallat az elsődleges, ami elvileg megszabja a beavatkozás irányát. A feltételek csak másodlagosak, mivel a beavatkozást csupán lehetővé teszik. Javallat nélkül a műtét jogosulatlan, feltételek nélkül pedig lehetetlen, vagy legalábbis nagyon veszélyes. 

XVI. Bumm Ernő  A szülészet alapvonalai  Budapest Franklin –társulat 1910XVI/602old
A lepényszövetből visszamaradt esetleges kisebb részleteket kihozzuk és meggyőződjünk afelől, hogy a méh belseje sima és minden el van távolítva. Most a méhür kiöblítése következik. 
XVI. Bumm Ernő  A szülészet alapvonalai  Budapest Franklin –társulat 1910XVI/608old
Ha csak gyanú is merül fel arra nézve, hogy a lepény nem ürül ki tökéletesen, akkor a méhürt ki kell tapintanunk arra nézve: hogy maradtak e vissza részletek és azok eltávolításának minden más terápiát meg kell előznie.

XVI. Bumm Ernő  A szülészet alapvonalai  Budapest Franklin –társulat 1910XVI/630old

Abban a mértékben, melyben a rothadási csírok szaporodnak s növekedik a képződött rothadási anyagok tömege, emelkedik a láz. Ilyenkor a visszatartott és eredetileg rothadásnak indult lepényrészlet és hasonlók eltávolítása nem segít azonnal. A gyógyulás és a láz teljes megszűnése csak akkor keletkezik be, ha az endometrium megtisztul. 

XVI. Bumm Ernő  A szülészet alapvonalai  Budapest Franklin –társulat 1910XVI/662old
A gyermekágyi láz gyógykezelésének a betegség kezdetén mindig arra kell irányulnia, hogy a fertőzés folyamatát csírájában elfojtsa, azaz a baktériumokat a testbe való behatolás kapuján desinficiáló szerekkel elpusztítsa vagy gyengítse és így a gyermekágyi sebek aseptikus állapotát lehető hamar helyreállítsa. Ha sikerül a méhet kellő módon kitakarítani, azaz megtisztítani a visszamaradt, bomlásra hajlamos részektől, akkor ezzel elvontuk a rothadási csíroktól a további szaporodásra szükséges közeget és az űrnek ezt követő alapos desinficiálása megállíthatja vagy legalábbis lényegesen korlátozhatja a rothadásos folyamatot. Gyakran a seb fertőzése után már néhány órával elkéstünk a desinficiáló törekvéseinkkel. Ha az infectio után 15 perccel, vagy fél órával később történik a csírok ezen rövid idő alatt már behatoltak a vérpályába és ezzel a testben mindenfelé szétszóródtak. 

XVI. Bumm Ernő  A szülészet alapvonalai  Budapest Franklin –társulat 1910XVI/668old
A súlyos, de a méhűrre korlátozott rothadási folyamatoknál így pl. visszamaradt lepényrészletek rothadásánál, elevesedett myomáknál, stb. Ismételten végezték a méh kiírtását szerencsés kimenetellel.

XVII. Papp Zoltán A szülészet Nőgyógyászat Tankönyve  2. átdolgozott kiadás  Semmelweis XVII/395old
A lepény és a burok vizsgálata
A gyermekágyban súlyos szövődmények keletkezhetnek abból, ha a lepény egy, akár nagyon kicsiny rész is visszamarad. Minden kotiledót gondosan végignézünk és ha csak gyanúnk van legkisebb hiányra, kézzel vagy műszerrel méhűri betapintást végzünk.

XVII. Papp Zoltán A szülészet Nőgyógyászat Tankönyve  2. átdolgozott kiadás 2002. Semmelweis XVII/525old

Méhűri betapintás kézzel

A szülészeti gyakorlatban közvetlenül szülés után 4 esetben kötelező a méhűrt kezünkkel áttapintani (manuális méhűri betapintás/letapintás) :1. a méhen végzett korábbi műtét (császármetszés,myoma eltávolítás,metroplastica ) után,2. Hüvelyi szülés befejező műtétek ( fogóműtét vacuum extractio), manuális manőverek és a magzat megkisebbítésére szolgáló műtéti eljárások után.3. Postpartum vérzés (atónia,residualis lepényrész, sérülés gyanúja) esetén, valamint 4. Minden olyan esetben, ha felmerül és így kizárandó méhtest rubtúra lehetősége.

XVIII. Dr Báder Andor Szülészet nőgyógyászat Medicina kiadó 1959 Egészségügyi szakiskolák jegyzete        XVIII/58old

Az orvos a hiányzó lepényrészért kézzel a méh üregébe hatol: ennek eltávolításával nem csak a további vérzést akadályozza meg, hanem gyermekágyi szövődményeket is megelőzhet. A lepényi szak a szülés legveszedelmesebb szaka. Türelemmel, helyes kezelésével igen sok szövődményt előzhetünk meg. Ha azonban szövődmény bekövetkezik, Gyorsan kell cselekednünk. 

XVIII. Dr Báder Andor Szülészet nőgyógyászat Medicina kiadó 1959 Egészségügyi szakiskolák jegyzete        XVIII/113old

Szerencsés esetben a méhösszehúzódások a lepényrészt a méh faláról leválasztják és kilökik. Ha ez nem következik be, úgy erős vérzés esetében be kell hatolnunk a méhüregbe, ami annak a veszélyével jár, hogy a baktériumokat a vérerekbe préseljük. Ezt a veszélyes szövődményt a lepény szülés utáni gondos ellenőrzésével kell megelőznünk.
IXX.  Horn Béla-Zoltán Imre A szülészet tankönyve 4. változatlan kiadás Medicina könyvkiadó Budapest 1966       IXX/221old
A lepény megszületése után meg kell állapítani, hogy az hiánytalanul született-e meg, nem maradt-e vissza a méhben lepényrész, esetleg nagyobb burokrészlet. Ezért meg kell vizsgálni a lepénynek mind anyai, mind magzati felszínét, különösen széli részeit és a burkokat. A vérzés így biztos jele a méhüregben maradt melléklepénynek. Ha lepényrész visszamaradására a legkisebb gyanú is fennáll, be kell tapintani a méhűrbe. Közvetlenül szülés után steril kautélák mellett végzett méhüri betapintás szinte veszélytelen beavatkozás, de veszélyessége minden esetre messze elmarad a lepényrész visszamaradásának veszedelme mögött. A méhűrben visszamaradt lepényrész ugyanis csaknem biztosan súlyos szövődményekhez vezet, amelynek a korai és késői gyermekágyi vérzések, gyermekágyi fertőzések.
XXIII. Schneider-Schlunck-Sieber Gyakorlati szülészeti ismeretek Springer hungarica kiadó KFT 1992.XXIII/149old
Méhűri betapintás                                         Javallatok
Lásd a súlyos vérzés diagramotCsászármetszés utáni állapotEgy négyzetcentiméternél nagyobb lepényhiányRetineált melléklepény

XXIII. Schneider-Schlunck-Sieber Gyakorlati szülészeti ismeretek Springer hungarica kiadó KFT 1992.XXIII/154old

Következtetések
Ha a lepénymaradvány nem távolítható el tökéletesen, a méh eltávolítását kell végezni.
XXX. Prof. Dr. Szabó István Diagnosztikus és terápiás ajánlások szülészeti és nőgyógyászati kórképekben.XXX./ 94old
Cotyledoretentio
Jelentősége: A vérzés mellett endrometritis sepsis kialakulásához vezethet. Kezelése: Méh kiürítése vacuum aspirációval, óvatos kürettázzsal, antibiotikum-védelemben, hideg jódvizes mosás.XXXVII. Dr. Papp Zoltán Szülészet-Nőgyógyászati protokoll 2.Átdolgozott és bővített kiadás Golden Book Kiadó BudapestXXXVII./310old
A lepény, a köldökzsinór és a magzatburok vizsgálata

A lepény anyai felszínének vizsgálata során minden cotiledót gondosan megvizsgálunk, és ha hiányt állapítunk meg, vagy erre gyanakszunk, akkor méhűri betapintás végzünk a visszamaradt lepényrész eltávolítására. A burok szélén végződő erek visszamaradt melléklepényre utalnak, és méhűri betapintást tesznek szükségessé.