http://semmelweis.hu/igazsagugy/files/2012/06/09_mszlev.pdf

 

V. AZ ORVOSSZAKGRTŐI TEVÉKENYSÉG ÁLTALÁNOS SZAKMAI KÖVETELMÉNYEI Minden igazságügyi orvosszakértői szakvéleménnyel szemben általános szakmai követelmény, hogy az - természettudományosan megalapozott legyen ; hivatkozott tapasztalati tételei a valóságnak megfeleljenek, illetőleg elfogadhatók legyenek; - a felhasznált vizsgálati módszer a feltett kérdés eldöntésére alkalmas legyen; a véleményben közölt megállapítás a leletből következzék; meggyőzően indokolt, dokumentált és kellően világos legyen ; kialakításánál tartsák be a szakértői hivatás szabályait. A szakvélemény nem felel meg a szakértői hivatás szabályainak, ha az orvosszakértő a) önkényes gondolatmenet alapján, szakmai indok nélkül, az eljárás adatainak helytállóságát kétségbevonva túllépi tevékenységének határait; b) a jogkörét túllépve hatósági, illetőleg bírói mérlegelés körébe tartozó kérdésekben véleményt nyilvánít; c) „szakértői tekintélyének" kihasználásával eltér a természettudományos szemlélettől; d) olyan kérdésekkel foglalkozik, amelyek nem tartoznak szakismeretei közé, továbbá, ha állításait szakmai ténymegállapításokkal nem támasztja alá, hanem olyan feltételezésekbe bocsátkozik, amelyek nélkülözik a tárgyi alapot; e) a szükséges körültekintést elmulasztja, vagy meg nem engedhető módon általánosít (pl. a „post hoc ergo propter hoc" elv alapján a „véletlen" összefüggést is bizonyító erejűnek veszi; egy-egy betegségnek vagy állapotnak bármely beavatkozással, élet elleni támadással, balesettel való összefüggését állítja anélkül, hogy arról vizsgálattal, illetőleg katamnesztikus értékeléssel meggyőződött volna) ; f) a véleményben a leleti résszel ellentétes megállapítást tesz; g) egyoldalúan értékel, vagy a leletekkel való összhang nélkül egyes vallomásokra alapozva alakítja ki véleményét (.az orvosszakértőnek a szakmai tények megállapítása és ezek alapján az orvostudomány mindenkori állása szerinti lehetőségek felsorolása a feladata); h) a megítélendő szakkérdést elvi vitával azonosítja; i) a szakmai bizonyításban igénytelen (p1. a kórelőzményt felületesen veszi fel, nem törekszik a panaszok kellő megismerésére, az állapot teljes feltárására, csak fizikális leletekre épít, és ezekre messzemenő következtetéseket alapoz, kizárólag elavult vagy vitatható vizsgálati eljárást alkalmaz stb..); j) a szakmai fogalmakat pontatlanul használja (nem megfelelő fogalmakat közöl, és hasonlókat tévesen vagy összekeverve, olykor minden megalapozottság nélkül alkalmazza). Az orvosi felelősségnek az igazságügyi orvostan szakorvosának, az orvosszakértőnek a munkájában, magatartásában is tükröződnie kell. A téves vagy hibás orvosszakértői vélemény súlyos anyagi, erkölcsi kárt jelenthet, alapja lehet annak, hogy esetenként ártatlan embereket sújtsanak, illetőleg a társadalmi érdekek szenvedjenek sérelmet. Az orvosszakértői tévedés vagy hiba tehát társadalmilag akár súlyosabb következménnyel is járhat, mint a gyógyító orvos tévedése vagy hibája, mert egy-egy ember sérelmén, kárán túlmenően össztársadalmi érdeket sérthet, félrevezetheti a bűnüldözésit, vagy nehezíti a vizsgált ügy igazságnak megfelelő felderítését. A minden részletre kiterjedő szakvélemény tehát része a jogbiztonságnak is. Ezért az igazságügyi orvosszakértőnek - a tudomány mindenkori állásának megfelelően ismernie kell saját szakterületét, és a gyakorlatban is korszerű szinten szakértőjének kell lennie a tevékenységnek; - pontosan ismernie kell azokat a jogszabályokat, amelyek szakértői tevékenységével kapcsolatosak; - állandóan lépést kell tartania az orvostudomány, különösen az igazságügyi orvostan és az igazságügyi elmekórtan elméleti fejlődésével (ezért is írják elő jogszabályok az igazságügyi orvostan szakorvosai részére is a szervezett szakorvosi továbbképző tanfolyamokon való kötelező részvételt); - folyamatosan követnie kell a szakértői tevékenység módszertani fejlődését, alkalmazva az orvostudomány korszerű vizsgáló módszereit; - figyelemmel kell kísérnie, hogy mely új módszerek vagy technikai segédeszközök felhasználásával növelheti a szakvélemények értékét és hatékonyságát; - a konkrét ügyekben gondosan fel kell tárnia, elemeznie kell azokat a körülményeket, amelyek vizsgálatával és véleményezésével megbízták. Az ügyek sokrétűsége és komplexitása, illetőleg a szükségszerűen alkalmazott vizsgáló módszerek változatossága mellett az orvosszakértőnek a diagnosztikai tevékenység során figyelemmel kell lennie arra, hogy - nem alkalmazhat olyan vizsgáló eljárást, amelyet a jogszabály - elsősorban a Be. és a Pp. - tilt; - az az eljárás, amelyet használni kíván, mennyire veszélyes; - meddig tart a vizsgált személy tűrési kötelezettsége; - a vizsgáló eljárást hogyan, illetőleg miként hajtja végre. Az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény 44. §-a, az orvosszakértői tevékenységre is irányadó. Az igazságügyi orvosszakértői tevékenység korszerű vizsgáló módszerei a bizonyítás lehetőségeit nagymértékben kiszélesítik, és tudományosan megalapozottá teszik. Az intuitív, szubjektív véleményezés helyett egzakt véleményt kell adni á hatóság számára. Minden olyan laboratóriumi eljárássál (vizsgálattál), amellyel a vélemény egzaktabbá tehető, á szákértő a bizonyítást erősíti. A gyakorlat bizonyítja pl., hogy mennyire labilissá válhat egyik-másik boncolási diagnózis, ha á kórisme laboratóriumi vizsgálatokkal nincs alátámasztva. Ennek pedig a törvényesség vallhatja kárát. Ezért minden megállapítást, ha annak lehetősége adott: - á korszerű szákmái ismereteknek megfelelő eszközökkel, eljárásokkal és módszerekkel kell alátámasztani; - biztosítani kell az eljárás (módszer) stb.. alkalmazásának kontrolljait; - ismerni kell az eljárás határait és alkalmazásának korlátait; - a korlátokat a hátóság tudomására kell hozni. VI. AZ IGAZSÁGÜGYI ORVOSSZAKÉRTŐ FELELŐSSÉGE A kifejtettekből következik: elengedhetetlen társadalmi érdek, hogy a szákvélemény mindenben helytálló, megbízható, objektív és tudományos értékű legyen, ha akár egyetlen ügyben is hibás, téves vágy helytelen szákvélemény születik, az - amellett, hogy általában is kétségeket támaszthat az egész szákértői intézménnyel szemben - téves hatósági döntés, téves bírói ítélet forrása lehet. Már csak ebből is következik, hogy á szákértőnek - a módszertani levélben kifejtett szákmái követelményeken és magátártási szabályokon túlmenően - minden tevékenységét felelőssége teljes tudatában kell ellátnia. A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 238. §-a (2) bekezdésének á) pontja úgy rendelkezik, hogy á hamis tanúzásra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni árrá, aki mint szákértő hamis szákvéleményt vágy mint szaktanácsadó hamis felvilágosítást ad. Ezek szerint á hamis szákvélemény adása bűncselekmény tényállását valósítja meg. A Btk. 238. §-ánák (6) bekezdése á gondatlanságból elkövetett hamis tanúzást is büntetni rendeli. A büntetőjogi szabályok köréből megemlítendő, hogy az igazságügyi szákértő hivatalos eljárása körében hivatalos személy. A szákértő a közélet tisztasága elleni bűncselekmények (Btk. 250-254. §) alanya is lehet. Az igazságügyi orvosszakértő az áltála előterjesztett szakvéleményért minden esetben személyes felelősséggel tartozik, ugyancsak ő felelős a közreműködő segédszemélyzet tevékenységéért. A munkaviszonyban álló igazságügyi orvosszakértői munkaviszonya keretében fegyelmi felelősség is terheli a Munka Törvénykönyve, és mint orvost, az orvosok fegyelmi felelősségéről szóló jogszabályok szerint