2007. Június 29.   
 Madárcsicsergős reggelre ébredtem, boldogan,
 1 napos a kislányom. Biztos voltam benne,
 hogy Eszter kipihente magát, rendben vannak a
 dolgok, lázát levitték és jól aludt, 
ahogy Ramóna is. Szentendrére indultam csomagoló 
anyagért, hajnalban, hogy reggel
 7 órára itthon legyek! Eszti telefonja kikapcsolva, 
arra gondoltam, talán alszik?
 Fél hétkor, mikor már visszafele tartottam majdnem 
Dobogókőnél jártam,
 amikor Dr. Iványit csörgettem, az ő telefonja is
 kikapcsolva. Ekkor sem gondoltam semmi
 rosszra, aztán telefonhívás érkezik! Árúval felpakolva
 érkeztem a kórházba, hiszen szóltak:
 hogy baj van, menjek be! Rohantam! Iványi szavai 
mázsás súlyként hatottak,
 derült égből a villámcsapás. Rohangálás, zűrzavar,
 majd kilenc óra fele hozták
 ki Esztert a műtőből, intubált állapotban, 
eszméletlenül, és vitték át az intenzív osztályra. 
  Műtő, vérpalackok, ideges nővérek, siető orvosok,
 intenzív osztály. Arra sincs időnk,
 hogy kérdezzünk. Mi folyik itt? Mi van Eszterrel?
 Ezer kérdés tódul a fejemben,
 legszívesebben berontanék, de biztos tudják bent,
 mit csinálnak!
Telik az idő, de minden olyan gyorsan. Még
magunkhoz sem térünk,
 közlik magzatvíz-embólia, gyors lefolyású, ami 
ellen nem lehetett tenni. Fájdalmas,
 érthetetlen szavak, rövid, húsbavágó mondatok:
 ESZTER MEGHALT. Június 29-én, 13 óra 13 perckor.
...
Sötétség.
-Miért? Miért kell 34 évesen meghalni, hiszen minden
 rendben volt? Még percekkel,
 órákkal ezelőtt is, hiszen ebben a tudatban voltunk.
 Egy villanás, aztán?
Mintha leforráztak volna, szédelgek, nem értek 
semmit, hogy lehet ez? 
Mit tettem, milyen bűnt követtem el, hogy ilyen
 fájdalmat kell elviselnem? És a fiúk?
 Őket miért bünteti a magasságos? Értelmetlen 
kavargó kérdések, nem is tudom felfogni,
 hogy nincs szerelmem, életem párja, gyermekeim 
anyja. Ez csak egy rossz álom,
 mindjárt jön az ébredés és kiderül, minden rendben.
 De nem!
Ébredés helyett a valóság fájdalmas. Gondolatok, 
kérdések ezerszámra,
 nincs logikus magyarázat semmire. Ha meg végig 
gondolom a dolgokat, egyértelmű,
 emberi végzetes emberi mulasztásnak kellett 
történnie. Mit tegyek? 
 Miért volt lázas Eszter, miért nem múlt az, miért volt
 gyengébb, mint fiaink születésénél?
 Borzalmas gondolatok fejemben, de tudom, érzem,
 hogy valami csúnya dolog történt 
és ez vezetett Eszter halálához. Mi jön most, mi vár
 ránk?
 Pillanatok alatt omlott össze minden, Ramóna is 
veszélyben. 
Életveszélyes állapotban szállítják Budapestre, akkor 
nem magzatvíz-embólia végzett
 Eszterrel? Mi történt? Valami gyulladás, amit nem 
kezeltek? Mit tegyek?
 Életünk romokban, Eszter nincs már, és Ramóna?
Senkinek nem kívánom ezeket a perceket, órákat, 
napokat, bár az idő elteltével,
 nem tudom megmondani, mikor jobb? Nincs olyan.
 Szerettem, voltak terveink,
 amelyek egyik pillanatról a másikra 
elvesztek…sötétség, nincs válasz.
Greiner Tamás