„Ahhoz, hogy a gyerekek fölnőjenek, nem kell külön szoba, mindegyik szobába külön tévé, a gyermekneveléshez család kell.”

(Papp Lajos)

Amikor minden rendben, jó dolog, amiért érdemes élni. Van jelen, szép az ismeretlen jövő és csak egy kislány hiányzik a családból. Tamás és Krisztián gyermekünk után, feleségemmel, Eszterrel, szerettük volna, ha jönne a kislányunk. Boldogok voltunk, örömmel tekintettünk az előttünk lévő napokra, hiszen Tamás és Krisztán születésnél semmiféle probléma nem adódott. A választott orvosunkkal dr. Iványi Pálhoz és dr. Berbik István osztályvezető főorvossal is jóban voltunk, így biztosak voltunk, semmiféle gond nem lehet.

Eszter a fiúkkal foglalkozott, a családot egyben tartotta, míg én a munkával, a gyarapodással foglalkoztam. Jól kiegészítettük egymást, nagy volt a szerelem, a szeretet átjárta a családot. Együtt voltunk egyek, ismertük egymás vágyait, gondolatait, terveztünk. Szépen éltünk, még szebb jövő várt ránk. Nem láthattuk, mi várhat ránk és erre fel sem lehetett készülni. A 2007-es nyár változékony volt Magyarországon, de jó idő köszöntött júniusban Esztergomra. A családunk legalábbis így érezte, mosoly volt az életünk. Munka volt a megrendeléseknek köszönhetően bőven, de ha Esztert kellett vinni terhes gondozásra, vizsgálatra, mindig időt szakítottam, hiszen ugyanolyan örömmel vártuk a harmadik gyermekünk érkezését, mint az elsőt vagy a másodikat. Eszternek nem volt nehéz állapotossága, ezért semmiféle komplikációra nem készültünk. Úgy voltunk, mindegy, hogy lány vagy fiú a harmadik gyermekünk, csak egészséges legyen. Azért kislánynak jobban örültünk volna, de egyikünk részéről sem volt ez presztízskérdés.

2007. Június 28.

Reggel Eszter szólt, úgy érzi itt az idő. Ezért negyed kilenckor az összekészített csomagjával, bevittem a kórházba. Rövid vajúdás után délelőtt 11 órakor megszületett kislányunk, Ramóna.

A szülés után közvetlenül láttam őket, beszéltünk, aztán Esztert visszatolták a műtőbe, nem tudtam miért. Iványit idegesnek láttam, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, azt hittem minden rendben. Így jöttem el boldogan, elvégre a fiúkkal most nekem kellett törődni. Főzni kellett és elmondani jó hírt kamasz fiaimnak, van egy húguk. Délután a nagyszülőkkel, Tomival és Krisztiánnal mentünk látogatóba, mindenkinek fülig ért a szája. Feleségem, Eszter viszont nem érezte jól magát, lázra, gyengeségre panaszkodott, így nem akartuk fárasztani, nem maradtunk sokáig. Mentünk haza, hiszen volt most már mit tervezni, fiúkkal megbeszélni, miképpen lesz a közös jövőnk. Este még telefonon beszéltünk Eszterrel, gyenge volt a hangja, de biztos voltam benne, hogy holnapra jobban lesz, és csak kimerültség állhat a fáradékonyság, illetve az egyre magasabb láz mögött.

Greiner Tamás

2015. Január 29.